Fellélegezhetnek az bérlők: fordulóponthoz ért az albérletpiac

Az albérletárak augusztusban alig emelkedtek, miközben a kiadó lakások kínálata 2021 óta nem látott szintre nőtt.

Maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeket a szeptember 1-jén indult Otthon Start-hitel, amely valós segítséget jelent azoknak, akik saját ingatlanban szeretnének élni - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón. Gulyás Gergely tájékoztatása szerint a kormány több fontos kérdésben is döntött.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a Kormányinfón bejelentette, hogy szeptember 1-től elindult a rendszerváltás óta legnagyobb otthonteremtési program. Ahhoz képest, ha ma valaki piaci kamatozású hitelt vesz fel, ahhoz képest az Otthon Start esetében több tízezer forintot spórol havonta – tette hozzá. Az első hét adatai alapján azt lehet mondani, hogy több mint 5 ezer igénylés érkezett – közölte.
Nem volt eddig olyan otthonteremtési program, amit ilyen sokan vettek volna igénybe, az érdeklődés oszágos szintű.
Gulyás közölte, hogy három olyan bank is van, ahol 3 százalék alatti kamatot ajánlanak. Szólt arról is, hogy az Otthon Start programmal az is jól jár, aki nem veszi fel, mert jelentősen mérséklődtek az albérletárak.
Ezt is ajánljuk a témában
Az albérletárak augusztusban alig emelkedtek, miközben a kiadó lakások kínálata 2021 óta nem látott szintre nőtt.
A lengyelországi dróntámadásról azt mondta, hogy Lengyelország esetében korlátlan szolidaritással áll ki a kormány. Gulyás elmondta, hogy kiáll a kormány Katar szuverenitása mellett. Mindezek azt mutatják, hogy továbbra is a béke elérése lenne a legfontosabb – tette hozzá. Magyarország továbbra is mindent megtesz a maga eszközeivel a béke elérése érdekében.
Kapcsolódó vélemény
Még ennél is szörnyűbb, hogy nem ismerhetjük meg azokat az aktákat, amelyekkel Putyin Orbánt és Szijjártót fogja.
A kormány döntött egy nemzeti konzultációról a közteherviselés ügyében – jelentette be Gulyás. Október elejétől postázzák az íveket, a kérdéseket pedig egy hét múlva pontosítják.
17 milliárd forint értékben valósultak meg beruházások Magyarországon az elmúlt hetekben – mondta Vitályos Eszter kormányszóvivő.
Bóka János uniós ügyekért felelős miniszter arról beszélt, hogy Ursula von der Leyen bizottsági elnökének beszédéből nem derült ki újabb részlet az unió helyzetéről. Az EB elnöke egy valódi háborús beszédet mondott – tette hozzá. A háború szó gyakrabban hangzott el, mint a gazdaság szó. Ebből a beszédből kiderült, hogy hadigazdálkodásra van szükség az EU-ban. Ukrajna finanszírozása a prioritás az EB-nek, és újabb tagállami hatásköröket vonnának el – mondta Bóka János. A politikai ellenfelekkel szembeni erősebb nyomásgyakorlás, és a véleménycenzúra erősödése várható – húzta alá Bóka.
További rossz kereskedelmi megállapodásokra számíthatunk. Ez a bizottsági politika minden elemében elhibázott.
Bóka János szólt arról is, hogy az unióban az alacsony növekedés állandósul, és emiatt később munkahelyek szűnnek meg. A politikai bizalom megingott Ursula von der Leyennel szemben, és két bizalmatlansági indítványt is benyújtottak vele szemben. Európa ma gyengébb mint egy évvel ezelőtt – tette hozzá.
Ezt is ajánljuk a témában
Ez nem az Európai Bizottság elnökének a napja.
Bóka János kérdésre elmondta, ahhoz, hogy az EU-ban növekvő antiszemitizmussal fel lehessen lépni, annak egyik feltétele, hogy az EU az Izraellel való stratégiai együttműködést meg kell tartani. Érdemi támogatást nem kapott a magyar határvédő kerítésre az uniótól hazánk – mondta egy másik kérdésre Bóka.
Ez az ítélet nem állapított meg semmilyen uniós jogsértést Magyarország esetében – mondta Bóka János a Mandinernek annak kapcsán, hogy megsemmisíti a magyar kormány által a Paks II atomerőműnek nyújtott támogatást jóváhagyó európai bizottsági határozatot az Európai Bíróság.
Amit a bíróság megállapított, hogy a bizottságnak az állami támogatás keretében nem vizsgálta a közbeszerzési szabályokat. Korábban az egész közbeszerzési eljárást rendben találtak. Minden segítséget megad Magyarország, hogy a bizottság később jogzserű döntést hozzá.
Semmilyen jogi akadálya nincsen az új erőmű építésének – mondta a Mandiner kérdésére Bóka János.
Magyarország az összes feltételt teljesítette az uniós források esetében, politikai okokból nem fizetik ki ezeket – mondta egy másik kérdésre Bóka János.
Gulyás Gergely kérdésre elmondta, a kamatstop családok százezreit segíti, míg a bankoknak kárt okoz, éppen ezért az utóbbi csoport mindent elkövet a veszteségei csökkentése érdekében. A bankszektor nyereséges, éppen ezért ezeket a terheket el tudják viselni – tette hozzá.
Ezt is ajánljuk a témában
Íme az indoklás.
A magyar sajtó egy része azt tekinti feladatának, hogy a Tisza Pártot segítse, éppen ezért nem beszél a jobboldali újságírók elleni támadásokról, ez nem elfogadható – mondta egy másik kérdésre Gulyás.
Az szja-rendszer mellett az alacsony társasági adó rendszer adja az ország egyik legfőbb versenyképességét – mondta egy másik kérdésre Gulyás. Szólt arról is, hogy Brüsszel pont ezeknek a megváltoztatását sürgeti összhangban a Tisza Párt programjával – tette hozzá.
Ezt is ajánljuk a témában
A külföldi tulajdonú nagyvállalatok jobban járnának, miközben a brutális megszorítások óriási jövedelemcsökkenést okoznának a családoknak.
Az élelmiszerbiztonsági szabályok ma a legszigorúbbak a világon, és ezt továbbra is fenn kell tartani. Ehhez képest az aktuális ideológiai irányzat miatt, amely Ukrajna felvételét jelentené az unióba, az élelmiszerbiztonság is veszélybe kerül – mondta egy másik kérdésre a Miniszterelnökség vezetője.
Gulyás Gergely kérdésre elmondta, a Donald Tusk vezette lengyel kormány a jogállamiság alapjait számolta fel, a mentelmi jogot teljesen figyelmen kívül hagyta, az alkotmánybíróság döntéseivel sem foglalkozik.
A Miniszterelnökség vezetője a Móna Márkot ért lökdösődésről azt mondta, hogy csak meg kell nézni a felvételeket, és azt kell szembeállítani Magyar Péter szavaival.
Ezt is ajánljuk a témában
A Tisza elnöke valószínűleg pont olyan figyelmesen tekintette meg az incidensről készült felvételt, ahogyan Tarr Zoltán önleleplező videóját is.
A mesterséges intelligencia nem fogja tudni a természetes intelligenciát kiváltani – mondta egy másik kérdésre a miniszter.
A merénylet áldozatává vált Charlie Kirk 31 éves volt, 1 és 3 éves gyermek maradt utána. Ha a közélet nem képes bizonyos határokat tartani - a fizikai erőszak nem lehet a politika része -, akkor annak előbb-utóbb lesz hatása – mondta a Mandiner kérdésére Gulyás Gergely. A Miniszterelnökség vezetője rámutatott arra is, hogy a fegyverhasználati szabályok különbözők. Magyarországon jó lenne megőrizni, hogy ne történjen hasonló eset – tette hozzá.
Ezt is ajánljuk a témában
A miniszterelnök párhuzamot vont a Robert Fico szlovák kormányfő és Andrej Babis korábbi cseh miniszterelnök elleni támadásokkal.
Az újságírókat érintő támadások esetében a Btk. szigorúan büntet, de nem zárom ki a jó javaslatok támogatását – mondta a Mandiner másik kérdésére a miniszter. Át kell tekinteni, hogy áll a becsület védelme Magyarországon – tette hozzá.
Gulyás Gergely kérdésre elmondta, nem született döntés a jövedékiadó-emelésről a kormányülésen.
A munkaadóknak és a munkavállalóknak kell megállapodniuk a jövő évi minimélbér-emelés mértékéről. Ha december 31-ig nincs megállapodás, akkor dönt a kormány. Gulyás bízik benne, hogy megmarad a tervezet 13 százalékos emelés.
Szó sincsen semmilyen határátlépésről a közteherviselésről szóló nemzeti konzultáció esetében –
mondta egy másik kérdésre a miniszter.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán