„A megkerülhetetlen kulcsfigura” a Városháza-ügyben: Berki Zsolt

2021. december 13. 16:53

A Városháza-ügy körüli botrány a főváros legfelsőbb köréig érhet – írja a Mediaworks Hírcentrum.

2021. december 13. 16:53
null

A Városháza tervezett eladásával összefüggésben az elmúlt hetekben nyilvánosságra került hangfelvételekből egy olyan „jutalékos rendszer” körvonalai rajzolódtak ki, amelynek szálai a fővárosi önkormányzat legmagasabb szintjeit is elérhetik. A Mediaworks Hírcentrum hétfői írásában összefoglalta, hogyan kapcsolódik a Városháza-ügyhöz Berki Zsolt.

Berki Zsolt a Városháza-ügy előtt

Berki Zsolt családja Kiss Péter néhai szocialista miniszter környezetében alapozta meg baloldali kapcsolatait – írja a portál. Mint fogalmaznak: a cégadatok szerint Berki a húszas évei közepén alapította első vállalkozását, azóta közel egytucatnyi társaságban volt érdekeltsége tulajdonosként vagy ügyvezetőként. Hozzáteszik: a nyíregyházi születésű

Berki Zsolt neve 2008-ban bukkant fel először az országos médiában az úgynevezett Infopark-ügy kapcsán.

Az állami tulajdonú InfoPark Zrt. 2007 végén a Noveco Invest Kft.-re ruházta a Lágymányosi híd déli oldalán fekvő, 62 ezer négyzetméteres terület földhasználati jogát, ebből pedig komoly botrány kerekedett – idézik fel. Az ügyről bővebben ide kattintva olvashat.

Berki Zsolt és a Városháza-ügy

Mint arról korábban beszámoltunk, november 4-én írta meg az Index, hogy vevőt keres a főváros vezetése a Városháza műemléki védelem alatt álló épületegyüttesére. A portál akkori információi szerint a fővárost vezető koalícióhoz közel álló üzleti körök már meg is tették az első lépéseket a vásárlás kapcsán.

Karácsony posztolgat, az Index szerződés villant, Anonymus visszatér

A főpolgármester egy Facebook-bejegyzésben szinte azonnal tagadta az ügy létezését. Másnap az Index napvilágra hozott egy szerződést, amelyben Karácsony előző napi állításainak a cáfolata látható. A budapesti főpolgármester újfent közösségi oldalán reagált a hírre, amit azzal zárt, hogy feljelentést tesz, „hogy kiderüljön: keltette-e valaki alaptalanul azt a látszatot, hogy árulhatja a Városházát”.

November 7-én viszont egy rejtélyes hangfelvétel jelent meg a fővárosi ingatlanügyekről. A Karácsony tagadását megkérdőjelező hanganyagon két férfi beszélgetett, és az esetet elmesélő férfi világossá tette, hogy

történt a főváros részéről ingatlaneladás Karácsony Gergely főpolgármestersége alatt.

Az adásvételben pedig a Városháza-ügyből is ismert Berki Zsolt játszott fontos szerepet.

Karácsony Tarlósra, Tarlós a hivatalos dokumentumokra mutat

A polgármester másnap – újfent Facebook-oldalán – kezdett tagadásba, ezúttal Tarlós István korábbi főpolgármestert okolva a történtekért. Tarlós István azonban a Hír TV műsorában világossá tette: „amit Karácsony Gergely mondott [...] ez hazugság.” Tarlós hivatalos dokumentumra hivatkozva cáfolta, hogy az ő regnálása alatt döntöttek volna a fővárosi ingatlan eladásáról: „azt gondolom, senki nem akarja állítani, hogy a távozásom után 6 hónappal én írtam ki a pályázatot az ingatlanra”

Karácsony öngólt rúg

A főpolgármester erre látszólag nem reagált, a fővárosi ingatlanügyek botrányának közepette inkább felidézte, hogy főpolgármesteri kampányának „fontos ígérete” volt, hogy felújítják a Városháza Parkot. Sőt – ismét közösségi oldalán – úgy fogalmazott: a beruházás „hamarosan meg is valósulhat”.

Csakhogy újabb felvétel szivárgott ki az Anonymus-maszkos ismeretlen jóvoltából, ráadásul

a felvételen szereplők a fővárosi vagyonkezelő társaságában beszélnek a Városháza eladásáról, és arról, hogy a választások után szétrombolnák a közparkot, amelyet egyébként is csak azért hoznának létre, mert beígérték a választóknak.

„Karácsony, a kegyelmes”

Másnap a főpolgármester felszólította Barts J. Balázst, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. elnök-vezérigazgatóját, hogy „írásban adjon magyarázatot” a történtekre. Barts végül komoly számonkérés helyett enyhe megrovást kapott (pedig addig azzal védekezett Karácsony csapata, hogy a vagyonkezelő vezetője politikai felhatalmazás nélkül tárgyalt az ingatlan eladásáról). Barts lehetséges beáldozásról itt, az enyhe megrovásról pedig itt olvashatnak részletesebben.

Bajnai színre lép

November 16-án újabb felvétel került elő a Városháza-gate kapcsán, ebben már Bajnai Gordon neve is felmerült. A nyilvánosságra hozott információk szerint „jutaléki rendszer” működhet a fővárosi önkormányzatnál, melyet Bajnai Gordon emberei üzemeltethetnek. Pár napra rá – miután egy kép is kiszivárgott, melyen Bajnai és Gansperger Gyula együtt látható –, a volt miniszterelnök beismerte, hogy részt vett a Városháza eladásáról szóló egyeztetésen.

Ezután az Anonymus-maszkos alak újra bejelentkezett a Városháza-gate ügyében.

A hangfelvételen Bajnai arról beszélt, hogy olyan személlyel egyeztetett a Városháza eladásáról, aki jóval Barts felett áll.

A Fidesz válaszokat vár, Márki-Zay válasza a Fidesz

Az ügy kapcsán a Fidesz számos kérdésre vár választ az ellenzéki főpolgármestertől, Karácsony azonban inkább arról beszél, hogy kormányzati támogatások ide vagy oda, szerinte „nem a kormány támogatja a fővárost, hanem a főváros a kormányt”.

A Városháza-ügy azonban úgy tűnik, túlmutat az ellenzéki összefogás eddig látott kommunikációs eszközein, ugyanis a nyilvánosság már az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjétől vár választ a főváros ellenzéki városvezetését sakkban tartó botrány kapcsán. Márki-Zay Péter szerint  az egész Városháza-ügy leegyszerűsíthető egy felelősre, ami szerinte a Fidesz.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt kedd este Gárdonyban tartott fórumot, melynek során többek között a rezsicsökkentésről, valamint a Bige Lászlót ért vádakról is elmondta véleményét. Az esemény helyszínén a Mediaworks Hírcentruma arról is megkérdezte a politikust, hogy mit gondol a Városháza-ügyről.

Márki-Zay Péter válasza az volt, „én úgy látom, hogy a Fidesz meg akarta venni ezt a Városházát.”

Az ellenzék a Városháza-ügyben pár hét alatt a teljes tagadástól eljutott tehát odáig, hogy igazából a Fidesz akarta megvenni a Városházát, nem pedig a főváros eladni. A kommunikációs zavart az ellenzékben mi sem mutatja jobban, mint hogy a legerősebb ellenzéki párt látszólag teljesen kimaradt az ügyből, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke mindeközben ugyanis fánkot sütött egy iskolában.

Berki Zsolt „a megkerülhetetlen kulcsfigura”

Az Anonymus-maszkos alak korábbi ígéretéhez híven, egyik videójában megosztott felvételek elején bemutatott egy címlistát is, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott: „először is lássuk a listát, hogy mikkel is házaltak a főváros ingatlanügynökei”.

Ezeket szerkesztőségünk rászerkesztette egy térképre. Mutatjuk:

Fotó: Anonymus-videó
Fotó: Anonymus-videó

Az álarcos alak a lista beumtatását követően hozzátette: „de aki most befektette, ne örüljön meg nagyon, ugyanis nem mindenki számára nyitottak a lehetőségek.” Mit fogalmazott „vagyis konkrétan

Az álarcos alak ezt követően egy újabb hangfelvételt mutatott be, amelyen  két személy a főváros Etele út-Tétényi út sarkán található épület pályázatáról beszélget. A hanganyagon elhangzik, hogy amennyiben az ingatlant kiírják – mint fogalmaznak – „mondjuk kétmilliárd forintra”, akkor a kiírást követően „mi fog történni”.

„Nézzük végig a lépéseket”

A hanganyagon elhangzik az egyik szereplőtől (a befektetőtől), hogy az „egyes lépés, én vagy mi szerződünk veled, te szerződsz a Berki Zsolttal, és Berki Zsolt ad egy garanciát, vagy nem tudom, valamit, azért, hogy ezt ő végigcsinálja, és utána valahogy a mesterek megkapják az ellenértéket, de nem tőlem”.

A felvtétel másik szereplője (Gansperger Gyula) azonban elmondja, hogy amikor ő pályázott, akkor a Zsolt (vélhetően Berki Zsolt) „abszolút” segítségére volt, mint fogalmazott: „átnézte, amit csináltunk, ellenőrizte, egyeztette, várták a másik oldalon a cuccost, a portán, amikor bevittem.

tette hozzá befektető.

– Igen, hát... – mondta Gansperger Gyula.

– értékelte a befektető.

Berki Zsolt „a megkerülhetetlen kulcsfigura”

A hangfelvételen a felek a „tippekről”, „elvárásokról” is beszélgetnek, valamint Ganspergertől megtudjuk azt is:

A felvétel végén azt is egyértelműsítik, hogy szerintük Berki Zsolt „a megkerülhetetlen kulcsfigura”, valamint kiderül az is, hogy Gansperger szerint „házon belül is zajlik valami küzdelem”, amit viszont Gansperger Gyula „nem lát át”.

Az említett hangfelvételt az alábbiakban hallgathatja meg:

Nyitóképen: Eladó a Városháza! feliratú transzparenst mutatnak demonstrálók a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2021. november 24-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

 

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
states
2021. december 13. 17:48
Karácsony nem meri leváltani azokat sem, akik konkrétan a hangfelvételeken szerepelnek, mert attól retteg, hogy ha azok elkezdenek beszélni, és akkor neki is annyi.
Salamander
2021. december 13. 17:30
Ez az egész a legmélyebb és legteljesebb fertő, amibe a teljes mocskos ellenzéknek bele kell buknia. Ekkora szemétládákat nem hordhat a hátán a föld: kifelé a pofátlan hazudozás, befelé a szégyenteljes lopás, korrupció és szélhámosság. BEZZEG ERRE A BRÜSSZELI AUTOKRATÁK EGY SZÓT SEM SZÓLNAK!
kunfia
2021. december 13. 17:19
Tordai Bence:"Orbánék Áderéket is megfigyelték a Pegasussal. Ezek rosszabbak, mint a bolsevikok meg az ÁVH!"
apoa
2021. december 13. 17:18
A városháza Budapest kellős közepe. Mondhatni stratégiai pont, aki ezt birtokolja az kézben tartja a teljes városmagot, különös tekintettel arra, hogy a kiskörút túloldala már zsidó tulajdon, zsinagógával, mulatónegyeddel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!