Nekiestek Amerikában a régi liberális jobboldal képviselői az újkonzervatívoknak Tucker Carlson egyik interjúja kapcsán. A megtámadottak közt vannak Magyarország liberalizmusellenes barátai, Orbán Viktor neve is előkerült. Mindez egy régi háború új csatája.
Nyílt levél a konzervatív mozgalomnak – ezzel a címmel tett közzé állásfoglalást Amerikában az Intercollegiate Studies Institute (ISI) két igazgatósági tagja november 10-én, majd le is mondtak tagságukról pénteken, mivel az igazgatóság elutasította indítványukat arra vonatkozóan, hogy rúgják ki az ISI-t vezető Johnny Burtkát, aki szerintük nem hű az intézet alapelveihez.
A levél Orbán Viktort is felhozza.
Az összecsapás a régi liberális konzervatívok és a posztliberális trumpisták közti konfliktus egy újabb epizódja, de évtizedekre vezethető vissza. Ismertetjük a nyílt levelet, a szereplőket, Rod Dreher válaszát a pellengérre állítottak közül, illetve megkértük Chad Pecknold katolikus teológust, a kritizáltak egyikét, hogy értelmezze nekünk a konfliktust: a liberális keretrendszert védelmező régi jobboldal elkeseredett utóvédharcot folytat a liberális keretrendszert elvető újkonzervatívokkal (posztliberálisokkal) szemben.
Miről lesz szó?
„Az amerikai konzervatív mozgalom szívéért és lelkéért folytatott küzdelem számos fronton folyik, a legutóbbi lövészárok-háború a régóta fennálló és legbefolyásosabb alapítványok és agytrösztök igazgatótanácsaiban zajlik. A közelmúltbeli vita a Heritage Foundationnél rámutat arra, hogyan szivárgott be a konzervativizmus tiszteletreméltó intézményeibe és hogyan vette át csendben az irányítást egy szorosan összetartó, posztliberális gondolkodókból álló csoport, akik úgy vélik, hogy Amerika az alapítás óta ’kisiklott a helyes útról’” – fogalmaz a levél elején az ISI volt elnöke, Christopher Long és az intézet volt ügyvezetője, Thomas Lynch, a két lemondott ISI igazgatósági tag.
A két szerző kifogásolja, hogy a posztliberalizmus, a MAGA-irányvonal és a trumpizmus lett meghatározó az amerikai jobboldalon. Szerintük „a hagyományos konzervatívoknak, akik hisznek Amerika alapelveiben, és a reagani forradalomra a helyes irányba tett lépésként tekintenek, fel kell ébredniük, és meg kell érteniük a jelenleg zajló csatát.”
Hozzáteszik: „Az ISI, Amerika legrégebbi konzervatív egyetemi szervezetének, amelyet 1953-ban alapított William F. Buckley Jr., régi igazgatósági tagjaiként és vezetőiként azért küzdöttünk, hogy az ISI régóta fennálló küldetése ne essen áldozatul egy posztliberális eltérítésnek. Ezt a csatát a múlt pénteki igazgatósági ülésen elvesztettük, amelynek végén benyújtottuk lemondásunkat.”
Mint írják: „Ami az elmúlt hetekben a Heritage-nél és az ISI-nél történt, rávilágít arra, hogyan működött együtt egy posztliberális csoport a színfalak mögött, hogy kicsavarja az irányítást a konzervatív intézmények felett a tényleges konzervatívoktól.
Csendben megtöltötték a tárgyalótermeket posztliberálisokkal, integralistákkal és más társutasokkal, akik megvetik a hagyományos konzervativizmus központi tételeit – a szabad piacot, a korlátozott kormányzást, az egyéni szabadságot és a személyes felelősséget.”
Long és Lynch azt is hangsúlyozza, hogy szerintük „a posztliberális projekt vezetői továbbra is szoros barátságot ápolnak Carlsonnal, Yarvinnal és hozzájuk hasonlókkal, nyitottak a párbeszédre olyanokkal, mint Fuentes és más rasszisták és antiszemiták, és dicsérik az olyan autokratákat, mint a magyar Orbán Viktor – Carlson pedig még a venezuelai diktátor, Nicolás Maduro ’társadalmi értékeit’ is dicséri.”
A konfliktust előzménye, hogy Tucker Calrson októberben interjút készített a 27 éves Nick Fuentesszel, a fiatal alt-rightos véleményvezérrel, aki a „Groyper-mozgalom” vezére is egyben, és akit antiszemitának és holokauszttagadónak tartanak. Fuentes valóban tett számos vállalhatatlan antiszemita kijelentést. Egyébként „reakciósnak” tartja magát – bár viszonylag gyakran ragadtatta magát mindezzel össze nem férő, szélsőséges kijelentésekre is.
Az interjút sokan elítélték a jobboldalon. Carlson két éve az ISI gálájának vendége volt, és idén az intézet három, éves felloship-programjából az egyiket, 75 ezer dollárral a Tucker Carlson Network kapta. A Fuentes-interjút megvédte a legnagyobb jobboldali think thank, a Heritage Foundation elnöke, Kevin Roberts is, mondván, hogy Fuentes elhallgattatása nem jó megoldás – erre a Heritage-nél is felmondtak páran.
Nick Fuentes Groyper-mozgalma egyébként háborút vívott a nemrég politikai merénylet áldozatává vált Charlie Kirk Turning Point USA (TPUSA) mozgalma ellen, amit túl liberálisnak tart.
Na most: Charlie Kirk könyvet írt The MAGA Doctrine címmel, amit mi is ismertettünk. Emellett Fuentes a CPAC-kel szemben próbál szervezni egy bizonyos America First Political Action Conference-t (AFPAC). 2022 novemberében Donald Trump együtt ebédelt Fuentesszel és Kanya Westtel. 2024 augusztusában azonban Fuentes Groyper-háborút indított digitálisan a Trump-kampány ellen, mivel Fuentes szerint a Trump-csapat nem eléggé jobboldali. Fuentes azt is kijelentette, hogy nem szavaz Trumpra. Majd megkérdőjelezte, hogy Trump alelnöke, J. D. Vance támogatja-e a fehér identitást, mivel az amúgy katolikus-jobboldali (posztliberális körökhöz gyengén kötődő) Vance felesége indiai.
Ezt is ajánljuk a témában
Charlie Kirk, a vasárnap eltemetett, szeptemberben politikai merénylet áldozatává vált amerikai jobboldali aktivista vitái mellett több könyvet is írt, melyek közül az utolsó, A MAGA-doktrína lényegét foglaljuk össze. A protestáns Charlie Kirk-öt New York katolikus érseke misszionáriusnak és hősnek nevezte.
A harmadik ellentmondásos személyiség Tucker Carlson és Nick Fuentes mellett, akinek a szereplése kiverte a biztosítékot, Curtis Yarvin volt. Yarvint úgyszintén alt-right körökhöz sorolják, neve a „sötét felvilágosodás” (Dark Enlightment) vagy „neoreakciós” mozgalommal forrt össze, ami egyszerre monarchista, techokrata és libertárius. Ami kiakasztotta a két ISI igazgatósági tagot, az az, hogy az ISIS új podcastja, a Project Cosmos: Conversations on the Future of Civilization (Kozmosz-projekt: beszélgetések a civilizáció jövőjéről) első adásának Curtis Yarvin is a vendége volt, mégpedig olyan személyiségek mellett, mint a posztliberális konzervatívok egyik vezető személyisége, Patrick Deneen professzor, valamint Christopher Rufo, Christopher Caldwell és az ISI elnöke, Johnny Burtka.
Mindez alkalmat adott a neokon vonalat visszasíró tilatkozóknak arra, hogy összemossanak különféle irányzatokat, leginkább is a posztliberális konzervatívokat Curtis Yarvinnel és Nick Fuentesszel.
A posztliberális konzervatívok – Patrick Deneen, a Magyarországon élő Rod Dreher, Chad Pecknold katolikus teológus, Sohrab Ahmari (a Szakadatlan szál című kötet szerzője), Adrian Vermeule Harvard professzor, illetve Gladden Pappin, aki ma a Magyar Külügyi Intézet igazgatója – úgy gondolják, hogy el kell vetni a liberális keretrendszert, és vissza kell térni az eredeti, liberalizmus-ellenes konzervativizmushoz.
Ez Amerikában különösen is kiakasztja a neokonzervatív establishmentet. Ahogy C. Vann Woodward történsz írta: „konzervatívnak és tradicionalistának lenni Amerikában önellentmondás, mivel az amerikai Burke örökké John Locke liberalizmusát konzerválja” – mivel az amerikai alkotmány lockeiánus, márpedig John Locke egy ősliberális szerző. Európai szemmel a lemondott ISI igazgatósági tagok által védelmezett „tradicionális” vagy „valódi” („actual”) konzervativizmus nem konzervativizmus, hanem liberalizmus, az eredeti konzervativizmus szellemét pedig a posztliberálisok képviselik.
A posztliberálisok közül többen el is határolódtak Fuentes és Yarvin nézeteitől, fenntartva, hogy ettől még beszélgetni velük nem bűn. Rod Dreher Substack-oldalán A zombi reaganiták visszatámadnak címmel írt hosszan az ügyről. Dreher leszögezte, hogy kedeli Burtkát, és hogy jóban van Yarvinnel, ám:
„Yarvin egyáltalán nem konzervatív, és nem is tetteti magát annak; önmagát neoreakcionáriusnak tartja. Ismerem őt valamennyire, és nézeteivel határozottan nem értek egyet. Másrészt befolyásos politikai személyiség, és ostobaság megtagadni a vele való párbeszédet.
Egyik oka annak, hogy Yarvin ekkora népszerűségre tett szert, a jobboldali-liberális Reagan-forgatókönyv kudarca. Intellektuálisan felelőtlen lenne Burtka részéről, ha az ISI partnereit csak azokra korlátozná, akik hűséget esküsznek a reaganizmusnak. A reaganizmus egykor a jövő volt, ma már nem az. Ez nem sértés Reagant és filozófiáját illetően, hanem csak reális felismerése annak, hogy az már nem szól meggyőzően a mai fiatalok tapasztalataihoz.”
Rod Dreher hozzátette:
„Tucker Carlsonnal kapcsolatban az olvasók jól tudják, mennyire megdöbbentem amiatt, hogy Nick Fuentest azzal a softball interjúval promotálta. Az is igaz, hogy Tucker az elmúlt másfél évben a műsoraiban a szeszélyes hangvételre hajlott. De az ISI kapcsolata Tuckerrel sokkal régebbre nyúlik vissza – akkorra, amikor Tucker a jobboldal egyik legvizionáriusabb és legizgalmasabb médiaszemélyisége volt. Fogalmam sincs, miért döntött úgy Tucker, hogy ezt a sötét utat választja, és ahogy az elmúlt két hétben többször nyilvánvalóvá tettem, azt hiszem, öngyilkosság lenne a jobboldal részéről, ha követné őt. Ha az ISI Fuentes után is folytatná a szoros kapcsolatot a TC-vel, akkor problémám lenne vele. De igazságtalan lenne az ISI-t és Burtkát a Carlsonnal korábban végzett munkájukért ítélni.”
Dreher leszögezi azt is, hogy „ez egy groteszk, asszociáción alapuló lejáratás, és őszintén szólva, hisztérikus. Nem ismerem jól Yarvint, de barátok vagyunk. Határozottan nem értek egyet a legtöbb dologgal, amit képvisel, de mindenképpen hajlandó vagyok beszélni vele erről. Miért ne? A hozzám hasonló normálisabb konzervatívoknak jobban tennék, ha hajlandóak és képesek lennének bekapcsolódni, mert Yarvinnak van követői, és ő nagyon okos. Ha az elképzeléseit ellen kell fordítani, ahhoz elkötelezettség kell.”
Mint írja: „Carlsonnal kapcsolatban Lynch és Long Carlson legutóbbi, október 29-i podcastjában Maduro védelmében tett kijelentéseire utalnak. Szerintem Carlson nagyon tévedett, hogy ezt tette.” Dreher hangsúlyozza: szerinte Nicolas Maduro „egy gonosz diktátor”.
Deher Orbánnal kapcsolatban is reagált a nyílt levélre:
„Egy jele annak, hogy mennyire elrugaszkodott Lynch és Long a való világtól, az Orbán Viktorral szembeni elítélésük. Mint mindannyian tudják, én Magyarországon élek, és az egyik ok, amiért ideköltöztem, az volt, hogy lenyűgöz a posztliberális konzervatív kormány működésének megfigyelése. Amikor 2022-ben először idejöttem, egy washingtoni barátom, aki ismeri – és érti is, hogy Orbán mit képvisel valójában –, azt mondta nekem, hogy
a régi vágású republikánusok mind azt hiszik, hogy Orbán – akit négyszer választottak meg szabad és tisztességes szavazással – fasiszta. Ez enyhén szólva is őrültség, ahogy azt minden jobboldali, aki kritikus szemmel látogat Budapestre, láthatja. Hány ’autokrata’, ahogy Lynch és Long mondja, nyer szabad választásokat?
Bárki Washingtonban, aki az amerikai médiából vagy régi vágású agytrösztökre alapozza az elemzését a Magyarországon zajló eseményekről, komolyan félrevezetik.”
Rod Dreher 1967-ben született Baton Rouge-ban. 1989-ben végzett a Louisiana State Universityn újságírás szakon. Metodista családban nevelkedett, de fiatalon nem volt vallásos, a chartres-i katedrálisban tett látogatás hatására tért meg. 1993-ban katolizált, majd a pedofilbotrányok hatására 2006-ban áttért az ortodox kereszténységre. Crunchy Cons című, a zöldkonzervativizmusról szóló könyve 2006-ban jelent meg. 2011-ben látott napvilágot második kötete, a How Dante Can Save Your Life, amelyben arról ír, hogyan segített neki nővére halála után Dante Isteni színjátéka. Magyarul eddig két kötete jelent meg: 2021-ben a Szent Benedek válaszútján, 2022-ben a Hazugság nélkül élni. Új könyve, a Living in Wonder 2024 őszén került a könyvesboltokba. Három gyermek édesapja.
Ezt is ajánljuk a témában
A világ nem az, aminek gondolod: van a valóságnak egy dimenziója, amit a modernitás tagad, mégis ott van – vallja Rod Dreher. Az amerikai konzervatív véleményvezérrel politikáról, kereszténységről és a korszellemről beszélgettünk.
Chad Pecknold, maga is megkritizált posztliberális konzervatív, egy régóta tartó konfliktus új epizódjainak tartja a mostani csatát. Mint kérésünkre kifejtette:
„Ezek a belső összecsapások az amerikai konzervativizmus sokkal hosszabb történetéhez tartoznak.
A régi jobboldali establishmentünk az 1950-es években alakult ki különböző szálakból, amelyek néhány közös liberális és libertárius elv körül egyesültek – elsősorban William F. Buckley vezetésével. Ő építette fel a koalíciót és a közös narratívákat, amelyek a konzervativizmust liberális alapokra helyezték. És ők nyertek.
Reaganra hatással voltak, csakúgy, mint az amerikai hagyomány régebbi konzervatív ágai. De csak a Bush-elnökségek idején nyerték el a valódi hatalmat a mozgalom új tagjainak, a neokonzervatívoknak a segítségével. Ők olyan marxisták voltak, akiket – ahogy ők fogalmaztak – „a valóság arcul csapott”, és ők uralták az amerikai külpolitikát, tovább igazítva Amerikát a liberális globalista elit céljaihoz. A neokonzervatívok valójában liberális globalisták voltak konzervatív esztétikával, és olcsó árukért és vállalati profitokért eladták az amerikai népet.
Patrick Buchanan volt az, aki megpróbálta visszaszerezni tőlük a Republikánus Pártot, egy régebbi konzervativizmus alapján, amely nem liberális eszméken alapult, hanem inkább arisztotelészi és keresztény volt, inkább az emberekre, a helyre, a cselekvések történetére, az iparra, a munkásokra és a családokra épült.
A 80-as évek végén és a 90-es évek elején elért választási sikerei fenyegetést jelentettek a Buckley által felépített konzervatív mozgalomra, ezért a konzervatív establishment Buchanan lejáratásán kezdett el dolgozni, hogy megőrizze ellenőrzését a Republikánus Párt felett. Sikerrel jártak.
Trump sok közös vonást mutat Buchanannel, és bizonyos szempontból hatalomra kerülése elkerülhetetlenül magával hozta ennek a régebbi belső rivalizálásnak a kiújulását a Republikánus Pártban. Nem véletlen, hogy Buckley National Review című lapja 2016-ban a híres „Against Trump” (Trump ellen) címlappal jelent meg.
Ugorjunk előre 2025-be, amikor a mostani „boomer konzervatívok” pánikba esnek, mert elveszítik egykori teljes monopóliumukat a konzervatív intézmények felett – ráadásul JD Vance alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel nem úgy tűnik, hogy a közeljövőben ők irányíthatnák a Republikánus Pártot. Ez bosszantja őket.
Még mindig hatalmas vagyonuk van, de most el kell viselniük Buchanan bosszúját, az új jobboldal felemelkedését.
Ez a szükséges történelmi kontextus ahhoz, hogy megértsük legújabb kísérletüket Kevin Roberts, az Heritage Foundation munkatársa, Johnny Burtka, az ISI munkatársa, vagy a Patrick Deneenhez hasonló új jobboldali értelmiségiek lejáratására. Be akarják bizonyítani, hogy még mindig hatalmuk van, és a közbenső választások előtti időszakot választották ki arra, hogy mindenkinek a lehető legnagyobb kárt okozzák. Skalpokra vadásznak, és minden lehetőséget megragadnak, hogy bemocskolják az új jobboldalt, amely elvette tőlük azt, amit ők jogos helyüknek tartanak.
Ezt is ajánljuk a témában
Az amerikai jobboldal végre szakít libertárius kinövéseivel, és megtanul cselekedni. Eközben sokat tanulnak Magyarországtól. Interjúnk!
Tucker Carlson hatalmas közönsége és befolyása miatt minden, amit tesz, potenciális villámhárítóvá válik, így amikor interjút készített Nick Fuentesszel, a régi jobboldal (Old Right) lehetőséget látott arra, hogy külpolitikában alkalmazott Amerika az első (American First) álláspontját felhasználva Fuentes személyeskedő megjegyzéseit Carlsonon keresztül az egész új jobboldalra (New Right) átruházza. Ez mind logikai tévedés, de ez a taktika pontosan azt a vitát váltotta ki, amit akartak.
Úgy gondolom azonban, hogy a régi jobb már túljátszotta a szerepét, mert most már sokak számára nyilvánvaló, hogy mit csinálnak. Sokan úgy látják, hogy végső soron a rendkívül népszerű alelnököt próbálják bemocskolni – és ez nem fog jobban működni, mint amikor 2015-ben Trump ellen szálltak síkra. Amit ezekben a legutóbbi összecsapásokban látunk, az
a régi liberális konzervatívok halálos küzdelme, akiknek van vagyonuk, de nincs hatalmuk, van koruk, de nincs bölcsességük.
Az, hogy nem sikerült megszerezniük a kívánt skalpokat, azt mutatja, hogy uralmuk ideje lejárt.”
Chad C. Pecknold, PhD (Cambridge) a társadalmi, politikai és teológiai gondolkodás professzora a washingtoni Catholic University of America-n. Társalapítója a Postliberal Order Substacknek. A brit The Catholic Herald a legbefolyásosabb amerikai katolikus gondolkodók közé sorolta. Öt könyv szerzője vagy szerkesztője, köztük van a Christianity and Politics: A Brief Guide to the History (Kereszténység és politika: rövid útmutató a történelemhez); a The Pivotal Players: St. Augustine & St. Benedict Study Guide (A kulcsfontosságú szereplők: Szent Ágoston és Szent Benedek tanulmányi útmutató); a Transforming Postliberal Theology: George Lindbeck, Pragmatism and Scripture (A posztliberális teológia átalakítása: George Lindbeck, a pragmatizmus és a Szentírás); a Death, Judgment, Heaven, and Hell: Sayings of the Fathers of the Church (Halál, ítélet, mennyország és pokol: mit mondanak az egyházatyák); valamint a Liturgy, Time and the Politics of Redemption (A liturgia, az idő és a megváltás politikája).
Ezt is ajánljuk a témában
A liberális rend boldogtalanságot hozott, van helyes vallás, és aszerint kell berendezkednünk a közjó érdekében Chad Pecknold amerikai teológus szerint, aki megvédi Trumpot és Orbánt, támogatja a Pride betiltását és a szuverenitásharcot, valamint a posztliberális rend harcosa. Interjúnk.
Nyitókép: Saul Loeb / AFP
A 444 arról írt az ír–magyar meccs után, hogy a Kneecap nevű formáció azt mondta: „Dugd fel ezt a seggedbe, Orbán Viktor!”
A számok nem hazudnak.
„Vicces hölgy ez az Ursula von der Leyen! Arany szippantós autót esetleg ne vegyünk nekik?” – fogalmazott bejegyzésében a politikus.
A sajtókörkép azt vizsgálja, hogyan keretezik ezt az ütközetet, a béke és a hatalom megtartásának üzeneteit, valamint a tömegek nagyságáról és lelkiállapotáról szóló narratívákat az Index, a Telex, a Pesti Srácok, a 444, a Mandiner és a 24.hu írásai.
Háborúellenes gyűlés a jobboldalon, háborús összejövetel a Tiszánál. Ez történt szombaton Győrben.
A 444 arról írt az ír–magyar meccs után, hogy a Kneecap nevű formáció azt mondta: „Dugd fel ezt a seggedbe, Orbán Viktor!”
Mráz Ágoston megtalálta Magyar Péter jelöltállítási folyamatának gyenge pontjait.
A számok nem hazudnak.
