Szörnyű év és a remény

„Mivel az Orbán-rendszer személyes önkényuralom, egy központú rendszer, a vezető politikai demenciája egyben a rendszer demenciája. Vezetetlen. Kormányozatlan. Széteső. Elvesztette az emlékezetét. Merre megyünk? Nem tudom. Merre akarunk menni? Nem tudom. Mi a jövőnk? Nem tudom. Mit hazudjunk ma? Megmondják holnap. A nagy vezető válasza: zavaros és szennyezett vizű szózuhatag. A szóbeli kumulatív radikalizálódás, az egyre dühödtebb és alja propaganda nem tudja összeilleszteni se a központi, se a helyi kormányzatot. Egyre rosszabb a rendszer problémamegoldó képessége, már azokat a problémákat se tudja kezelni, amelyeket maga okozott. Miként a leépülő öreg, mindenki az életéért küzd: csak még ezt a napot túléljem. Csak még holnap is emlékezzem, hogy ki voltam, s ki vagyok. Bár tudnám, ki leszek.

A magyar társadalom többsége – negyven év alatti, képzett, budapesti, nagy- és kisvárosi – megelégelte a rendszert. Elmegy szavazni, hogy végre elmenjen a rendszer. Ki tudja, talán még a hatvankettő fölötti, képzetlenebb falusi szavazók is követik gyermekeiket és unokáikat: a jövőt. A rendszer a múlt, a rendszerváltás a jövő. Az Orbán-rendszernek vége.

Totila, a keleti gótok királya felvitette magát Monte Cassino kolostorához, s be akarván csapni Benedeket, az ősz öreg apátot, egyik emberét öltöztette királyi ruhába. Benedek már a kolostor kapujából kiáltotta: »Tedd le, fiam, amit viselsz, mert nem a tiéd!« Vajon az álruhásnak szólt ez a vakmerő szó, vagy a rabló királynak, ki végigfosztogatta Itáliát?

Látom magam előtt, ahogy a mi királyunk fölmegy az ezeréves kolostorhoz. Ott áll nyájas mosollyal, hite és embersége méltóságában a püspök, s mondja csendes szóval: »Tedd le, fiam, amit viselsz, mert nem a tiéd!«

Sok boldogságot az utolsó karácsonyunkhoz ebben a rendszerben.”

Fotó: Facebook