Ebben a harcban nincs semlegesség – Rod Dreher a Mandinernek

A nagykövetségen szavazott? 
Nem szavaztam, mert kiderült, túl sokáig vártam, hogy szavazólapot kérjek. Kifutottam az időből. Még soha nem kellett szavaznom Európában. De minden úgy alakult, ahogy szerettem volna. A publicisztikáimban is kiálltam Donald Trump és J. D. Vance mellett.

Korábban nem kedvelte Trumpot.
Nem voltam oda érte, és most sem vagyok nagy rajongója, de ő az egyetlen, aki értünk harcol. És ugyanígy Vance sem szerette Trumpot 2016-ban, de amikor látta, hogy mit tett a baloldal, változott az álláspontja. Velem is ez történt. Nem várom el, hogy Trump lelkész vagy pápa legyen. Azt várom tőle, hogy politikus legyen, aki az igazáért küzd. És ő ezt teszi. És olyan emberként, aki Magyarországon él, aki szereti ezt az országot, és aki gyűlöli, ahogy az Egyesült Államok kormánya bánt Magyarországgal, nagyon örültem Donald Trump győzelmének. Szerintem Trump biztosan véget fog vetni az orosz–ukrán háborúnak, ami jó lesz Európának. Orbán Viktornak mindvégig igaza volt ebben. És most 

Nem hazardírozott a kormányfő, amikor mindent a republikánus győzelemre tett fel, ahogy David Pressman nagykövet mondta?
Milyen választása volt Orbán Viktornak? Az amerikai kormány világossá tette, hogy gyűlöli őt, és meg fogja büntetni. Sőt, a választási kampány alatt három washingtoni embertől is hallottam, hogy ha Kamala Harris nyer, az katasztrófa lesz Magyarország számára, mert példát fognak statuálni vele. Sőt, azt is hallottam, hogy személy szerint én mint az Orbán-kormánnyal szimpatizáló, Magyarországon élő amerikai bajba kerülök.

Mi a helyzet Kínával? Trump Kína-politikáját nem sínylik meg a magyar–amerikai kapcsolatok?
Szimpatizálok Trump Kína-politikájával, de fel kell tennem a kérdést: mi más választása volt Magyarországnak, mint erősíteni a kínai kapcsolatait? 

Három évvel ezelőtt Rómában voltam katolikus törvényhozók konferenciáján. Egy reggel három ugandai parlamenti képviselővel reggeliztem, mindannyian nők voltak. Azt mondták nekem, hogy az európaiak és az amerikaiak csak úgy hajlandók fejlesztési pénzeket adni, ha elfogadják az lmbtq-ideológiát meg az abortuszt. A kínaiak viszont nem támasztanak ilyen követeléseket.

Kamala Harris demokrata elnökjelölt kampányának egyik vezetője azt nyilatkozta, hogy a belső felmérésekben sosem előzte meg Harris Trumpot, de ezt még a Demokrata Párt vezetősége elől is eltitkolták.
És eközben dollármilliárdokat kaptak a demokrata adományozóktól, akik jóhiszeműen adakoztak, és elpazarolták az összes pénzt. Őrületes a korrupció a Demokrata Párton belül! Láttam egy fantasztikus interjút James Carville-lal, Bill Clinton kampánygurujával. Louisianából származik, mint én, és erős cajun akcentussal beszél. Carville nagyon dühös volt, hogy Kamala Harris nem volt hajlandó elmenni Joe Rogan podcastjába, mert néhány fiatal munkatársa azt mondta, hogy ő Hitler. Carville szerint nem erre való a kampány. Az mondta: ha ő vezetné a kampányt, és egy 23 éves progresszív ezt mondaná neki, kirúgná. Carville szerint pártja megadta magát a tudatlan fiatal progresszívok véleményének, ez az egyik oka annak, hogy vesztettek. 

A The Guardian egyik írása szerint pedig a nőgyűlölet és a rasszizmus áll a republikánusok győzelme mögött.
Így válik az újságírás terápiává. Nem az a dolguk, hogy tájékoztassák az olvasóikat a világról, hanem az, hogy az olvasóik jól érezzék magukat. Christopher Caldwell talán a legbölcsebb újságíró az amerikai jobboldalon, és írt egy fantasztikus elemzést a The New York Timesba. Tavaly télen találkoztam vele először Budapesten. Ő azt mondja, hogy a neoliberálisok egy amerikaiak által vezetett nemzetközi berendezkedést hoztak létre, amely az amerikai bankoknak és az amerikai érdekeknek kedvez, valamint bizonyos liberális európaiaknak, akik egyetértenek velük. Ezek az elitek azt hiszik, hogy mindent tudnak, és hogy diktálhatnak az embereknek. Őszintén szólva nem hiszem, hogy a baloldal tanulni fog ebből a választásból, mert az azt jelentené, hogy újra kell gondoljon mindent, amit igaznak hisz, különösen a woke-izmust.

Nem fognak a demokraták visszahúzni középre, ahol a legtöbb szavazójuk van, miután a feketék és a spanyol ajkúak, illetve általában a nők körében jelentősen nőtt Trump támogatottsága?
A spanyol ajkú apák nem akarják, hogy a fiaiknak levágják a golyóit, miután egy tanár meggyőzte őket arról, hogy ők valójában lányok. Egyes demokrata vezetésű amerikai tagállamokban az a törvény, hogy ha egy kiskorú transzneműnek gondolja magát, és nemet akar váltani, akkor elvehetik az ezt ellenző szüleitől. Ilyet még a szovjetek sem csináltak. De Kaliforniá­ban megteszik, és néhány liberálisabb államban. Vajon a munkásosztály ezt akarja a gyerekeinek? Nem. És az is tény, hogy Trump kevésbé szabadpiaci fundamentalista, mint amit megszoktunk a republikánusoktól. Ezáltal nagyobb arányban szavaznak rá a munkásosztálybeliek. A demokraták nemcsak a szociálliberalizmus pártjává váltak, hanem a Wall Street és a nagyvállalatok pártjává is, és le akarják nyomni a woke-izmust mindenki torkán.

Visszafordíthatatlanul befejeződött a Republikánus Párt átalakulása?
Szerintem akkor lesz teljes az átalakulás, ha 2028-ban J. D. Vance lesz az elnök. Jó barátja vagyok Vance-nek, már azelőtt ismertem, hogy politizálni kezdett volna. És mivel még csak negyvenéves, nem nyomja a reaganizmus terhe. Amit Vance képvisel, az sokkal inkább egy európai ízű konzervativizmus. Amikor arról kérdeznek odahaza, hogy mi a magyar politika, azt mondom, hogy a Fidesznek rengeteg politikája van, például meg akarja erősíteni a családokat. Ez az egyik dolog, amit az amerikai konzervativizmus szerintem megtanulhatna a Fidesztől. Vance katolizált, és komolyan veszi a katolikus társadalmi tanítást.

Létezik olyan, hogy politikai kereszténység?
Természetesen, mindig is létezett. Amerikában a baloldal egyáltalán nem bánja, ha valaki keresztény; azt mondja, hogy nagyobb migrációra van szükségünk, toleránsnak kell lennünk az lmbtq-val szemben, mert Jézus is ezt akarja, és a többi. Amikor viszont a jobboldal száll síkra az élet védelméért vagy más dolgokért, akkor azt mondják, hogy az egyháznak nem szabadna politizálnia. Az egyház tényleg elveszíti a lényegét, ha egy párttal szövetkezik, legyen az bal- vagy jobboldali, de azok a baloldaliak, akik kritizálják a politikai kereszténységet, cinikusak, és szerintem tudják, mit tesznek. Egyébként az egyik dolog, amit csodálok Orbán Viktorban, hogy kimondta: a kereszténység a nyugati civilizáció alapja. Néhány évvel ezelőtt egy angol történész, Tom Holland, aki nem keresztény, írt egy könyvet Dominion címmel; ez arról szól, hogy mindaz, amit a nyugati civilizációban szeretünk, többek közt az egyén jogai, a kereszténységből ered. Úgy gondolom, ha elveszítjük a kereszténységet és annak alapvető tanításait, különösen az egyén méltóságáról és szentségéről, akkor bármi megtörténhet. Néhány éve a Karmelita kolostornál álltam a Szent István-napi tűzijátékon, és láttam a Duna fölött a drónokból formált keresztet. Könnybe lábadt a szemem, mert tudom, hogy az Egyesült Államokban, amely a gyakorlatban keresztényebb, mint Magyarország, ezt nem tudnánk megtenni. Vigyáznunk kell, hogy ne tegyük egyenlővé a politikánkat a hitünkkel, de ne is kérjünk bocsánatot azért, hogy a hitünk befolyásolja a politikai döntéseinket.

Milyennek látja a nyugati kereszténység helyzetét?
Rossz állapotban van. A Nyugat soha nem fog talpra állni, ha nem tér vissza keresztény gyökereihez, sőt ha nem nyeri vissza katolikus kereszténységét. Marshall McLuhan azt mondta, hogy a vallás többnyire percepció, és amikor koncepcióvá válik, akkor vége. Meg kell élned a folyamatos közösséget a Szentlélekkel. És ez az, amire ma szükségünk van, akár katolikusok, akár protestánsok, akár ortodoxok vagyunk. Visszatérve Orbán Viktorra, mély benyomást tett rám, amikor azt mondta, hogy politikusként nem tud értelmet adni az embereknek, csak dolgokat, vagyis olyan törvényeket, amelyek elősegítik az intézmények virágzását és a jólétet, meg esetleg támogatást az egyházaknak. De ha az egyházak, az iskolák, a művészek, a családok nem teszik a magukét, akkor semmi nem számít, amit egy kormányfő tesz.

Mi az új kihívás a világban?
2022-ben megkeresett Oxfordban egy huszonhét éves anglikán szeminarista, és azt mondta: tudja, milyen könyvön dolgozom, és szeretné elmondani, hogy az ő nemzedékének az ateizmus már nem téma. Most az újpogányság és az okkultizmus hódít. Kifejtette, hogy mielőtt szeminarista lett, az irodában, ahol dolgozott, nem volt klasszikus ateista, de keresztény se nagyon, mindenki újpogány meg okkult dolgokban volt benne. A társadalomtudományos kutatások alátámasztják, amit mondott. 

Fontos, hogy keresztény szemszögből is legyen újravarázsosítva, ne csak újpogány módon. Ha csak moralizmussal közelítünk a fiatalokhoz, akkor soha nem fogjuk elérni őket. Nem azt akarom mondani, hogy az erkölcs nem fontos. Természetesen fontos, de nem ez a hit alapja.

Nem fél, hogy tudománytalannak titulálják?
Nem érdekel. Tudom, mit láttam a saját szememmel. Ötven­hét évesen elég idős vagyok ahhoz, hogy cseppet se érdekeljen. Azt fogom mondani, amit igaznak gondolok. Van egy történész a Yale Egyetemen, Carlos Eire, akinek az egyik könyve többek közt az ellenreformáció levitáló szentjeiről szól. Mint írja, sok feljegyzésünk van ezekről, emberek tömegei írták alá tanúként a jegyzőkönyveket, hogy látták a lebegő szenteket. Eire rámutat, hogy a valláson kívül nincs olyan terület, ahol a történészek figyelmen kívül hagynák az aláírt tanúvallomásokat. Eire arra szólít fel bennünket, hogy nyissuk meg elménket, és vegyük észre, az emberi tapasztalat sokkal szélesebb, mint azt a materialisták gondolhatják. Az egyházban is sokan megpróbálják tagadni a spirituális hatalom valóságát, legyen az isteni vagy sötét, mert nem akarják kiengedni a kezükből az irányítást, azt a tudatot, hogy a valóság menedzselhető.

Vannak fejezetei az okkultizmusról, és vannak exorcizmusról szóló történetei. Magyarországon a papok általában azt mondják, hogy ne gondoljunk túl sokat az ördögre.
A közelmúltban megjelent Joe Rogan podcastjében egy szilícium-völgyi üzletember, Marc Andreessen, aki amúgy nem keresztény, és azt mondta:

mert megértette, hogy van spirituális valóság. Elég történetet hallottam ördögűzőktől ahhoz, hogy tudjam, ez a dolog valós. A jóra kell koncentrálnunk. De ha becsukjuk a szemünket a gonosz valósága előtt, akkor csak a kép felét látjuk, és azt kockáztatjuk, hogy veszélyes dolgokba botlunk. Elmesélek egy történetet a könyvben egy New York-i barátomról. Egy Wall Street-i tőzsdeügynök, akinek a felesége megszállott lett. Mindketten normális katolikusok voltak. A feleség egyik őse Olaszországban szabadkőműves volt, és okkultizmussal foglalkozott. A lakásukon meglátogattam őket, és tanúja voltam, ahogy a démon meg­nyilvánult a nőn keresztül. Megdöbbentő volt. Soha nem láttam még ilyet. Később egy exorcistának köszönhetően megszabadult. Megkérdeztem a barátomat, hogyan változtatta meg ez az élmény. Azt felelte: amikor New York utcáin sétál, tudja, hogy láthatatlan spirituális harc folyik körülötte. Nem szabad túl kíváncsinak lenni, mert akkor bajba kerülhetünk, de tudnunk kell, hogy ez a dolog valódi. Egy vatikáni exorcista ismerősöm hangsúlyozta, hogy a spirituális világban nincs semlegesség. Lehet, hogy téged nem érdekel az ördög, de az ördög érdeklődik irántad.

Mi az új könyvének a fő üzenete?
A világ nem az, aminek gondolod: van a valóságnak egy dimenziója, amit a modernitás tagad, mégis ott van, és újra kapcsolatba kell lépnünk vele, mert a saját spirituális és kulturális túlélésünk áll rajta. A másik üzenet az, hogy vannak olyan módozatai a visszavarázsosításnak, amelyek sötétek, amikkel szembe kell állítani a keresztény visszavarázsosítást. Ebben a harcban nincs semlegesség. Le kell ráznunk a modern materialista gondolkodás béklyóit. A kötet szimbóluma lehetne Aquinói Szent Tamás története. A nyugati egyház valaha volt legnagyobb intellektusának az élete végén volt egy látomása misemondás közben. Azt mondta a titkárának, hogy azok után, amiket látott, minden, amit írt, olyan, mint a szalma. Nem írt többet, és egy év múlva meghalt. Minden teológiai gondolat, bár fontos, a misztikus látomáshoz képest semmiség. Nekünk, keresztényeknek bármilyen hagyományunk legyen is, keresnünk kell ezt a mély kapcsolatot a misztikus Krisztussal.

Nyitókép: Mandiner/Mátrai Dávid