A feje tetejére állíthatja az eddigi nemzetközi rendet a Trump-Putyin találkozó! – szakértő a Mandinernek

Már csak egy nap van hátra a várva várt amerikai-orosz csúcstalálkozóig, amelyen Donald Trump és Vlagyimir Putyin elindíthatják az ukrajnai háború lezárási folyamatát.

Arról még mindig csak találgatások keringenek – azok viszont szép számmal –, hogy pontosan mi is hangozhat el az alaszkai megbeszélésen, és milyen eredmény születhet. 

• Érvényesülhetnek-e Ukrajna érdekei,
• figyelembe veszik-e a nagyhatalmak, hogy mit szeretne a találkozóra végül meg sem hívott Európa,
• és hogy nézhet majd ki egy új világrend, ami már nem feltétlenül az ENSZ Alapokmányához igazodva próbálja rendezni a nemzetközi konfliktusokat?

Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Kozma Klementina nemzetközi biztonság- és védelempolitikai elemzővel, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatójával.

Milyen precedenst teremthet az, ha az Egyesült Államoknak és Oroszországnak Ukrajna és az Európai Unió nélkül sikerül megegyeznie egy esetleges békefolyamatról?

Ezzel kapcsolatban Tajvan esetét érdemes felidézni. Hiszen a világpolitikában most van egy másik nagyhatalom – Kína –, amely versenyzik az Egyesült Államokkal a délkelet-ázsiai térségben, és a szigetországra feni a fogát.

Ez viszont egy nagyon veszélyes folyamatot indíthat el.

Ez akkor teljesen a feje tetejére is állíthatja az ENSZ Alapokmányán és a területi integritáson alapuló jelenlegi világrendet, amelyben a határok megváltoztathatatlanok?

Igen, de azt is figyelembe kell venni, hogy a Trump-adminisztráció eddig is negligálta az ENSZ-hez hasonló nemzetközi szervezeteket. Az amerikai elnök nem tartja sem hatékonynak, sem életképesnek ezeket a formációkat és a szabályaikat, ezért olyan nagyhatalmi pozícióból politizál, amely kizárólag csak az Egyesült Államok érdekeit tartja szem előtt. Ezért is hátrált ki lényeges mértékben az ENSZ, illetve egyéb nemzetközi szervezetek finanszírozása mögül. Felesleges pénzköltésnek tartja ezeket.

A mostani tárgyalás következtében kialakulhat egy teljesen új nemzetközi jogi mechanizmus?

Igen, és ebben semmi meglepő nem lenne, hiszen nem véletlenül közhely, hogy a világ folyamatosan változik. Nekünk azt kell megértenünk, hogy ebben az átalakulásban mi Amerika szerepe, és merre tart ténylegesen az Egyesült Államok.

Úgy tűnik, hogy Amerika nem hisz a jelenlegi nemzetközi rendben és az azt szervező folyamatokban, és tudatosan felül akarja írni ezeket.

Körvonalazódik már esetleg, hogy ez pontosan milyen formát ölt majd, vagy egyelőre csak találgatni lehet, hogyan is kristályosodik ki az új nemzetközi rend?

Már az aktuális találkozó kapcsán is rengeteg a spekuláció, az amerikai irányvonal kapcsán még ennél is több. Én azt látom, hogy Trump csak a nagyhatalmakkal hajlandó komolyan tárgyalni: Kínával, Oroszországgal, esetleg még az olyan fő stratégiai partnereivel, mint Izrael, Japán és Dél-Korea. Ezeknek az államoknak van stratégiai relevanciája, mindenki más pedig kénytelen lesz igazodni.

Ezek szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hiába hivatkozna arra, hogy az ukrán alkotmány tiltja, hogy területeket adjanak át az oroszoknak; illetve az úgynevezett Hajlandók Koalíciója hiába áll elő külön béketervekkel és követelnek helyet a tárgyalóasztalnál?

Sajnos az Európai Unió már a háború legelején teljesen félreértelmezte a stratégiai környezetet és helyzetet, valamint az erőviszonyokat. Ráadásul olyan országok voltak a leghangosabbak, amelyeknek nulla nemzetközi potenciálja van, például a balti államok, akik maguk is folyamatos védelemre szorulnak. Az unió maga is gyenge védelmi képességekkel és védelmi rendszerrel bír a mai napig. Hiába kezdett el haderőfejlesztési programokat, projekteket támogatni akár uniós szinten is.

Az európai vezetés még mindig nem tudja értelmezni azt, hogy őket nem hívták meg a tárgyalóasztalhoz, mert senki sem kíváncsi a véleményükre.

Ha létrejön az önálló amerikai–orosz megállapodás, annak az eredményét milyen nemzetközi jogi mechanizmusok mentén fogják tudni érvényesíteni akkor, ha Ukrajna esetleg elutasítja azt?

Jelen nemzetközi jogi szempontból egy ilyen esetben nem jöhet létre a megállapodás, hiszen Ukrajna hadviselő fél, így neki is bele kell egyeznie egy esetleges megállapodásba.

Erre a XX. század folyamán bőven láttunk példákat, hogy csak a legkézenfekvőbbet, Trianont említsem, ahol szintén erőszakos módon, Magyarország feje felett határoztak a nagyhatalmak a területi kérdésekről. Ezt Ukrajna jövőjével kapcsolatban is megtehetik.

Ugyanakkor azt sem látjuk tisztán, hogy mit lenne hajlandó ténylegesen elfogadni Zelenszkij. Akit egyébként Trump próbált meghívni Alaszkába, de az ukránok reakcióra sem méltatták. Ez nyilván az amerikaiakban is felveti a kérdést: egyáltalán érdemes-e leültetni az ukrán elnököt Putyinnal, vagy ez kifejezetten kontraproduktív lenne?

Érdekes még a Krím-félsziget helyzete is, amely jelenleg de facto orosz megszállás alatt áll, de jure viszont Ukrajnához tartozik. Ez változhat-e a megbeszélések során, illetve a terület képezhet-e valamiféle alkualapot a tárgyalásokon?

Ez valószínűleg egy olyan kulcsfontosságú kérdés lesz, amelyből Vlagyimir Putyin nem fog engedni.

Oroszország többféle megközelítéssel is érvelhet: mondhatja, hogy azokra a területeket tart igényt, ahol amúgy is jelentős orosz kisebbség él, tehát etnikai alapon támaszthat követeléseket. De követelheti azoknak a területeknek az átadását is, amelyeken jelenleg katonai jelenléttel bír. Ezek kapcsán bizonyos feltételek mellett hajlandó lehet engedményekre, de ez csak azon múlik, hogy az orosz elnök mely területeket tartja igazán fontosnak. Luhanszkot például szerintem nem fogja elengedni, hiszen ott rengeteg nyersanyag, szén és vasérc található.

Az ukránok ráadásul a harctéren is komoly bajban vannak.

Drasztikusan csökken a bevethető emberanyag létszáma, most futnak ki azokból a támogatásokból, amelyeket még a Biden-adminisztráció nyújtott nekik.

Ha valóban egy új nemzetközi mechanizmus lép érvénybe a találkozó nyomán, amely ilyen módon engedi rendezni a vitás területi kérdéseket, akkor annak lehetnek hatásai esetleg a közép-európai régióra vagy a Balkánra? Hiszen történelmileg mindkét térség határvitákkal terhelt.

Közép-Európán nem valószínű, hogy ilyesmi bekövetkezhet. Itt ahhoz már eléggé lecsendesedtek a dolgok, „megült az iszap”, és mindenki elfogadta a fennálló körülményeket.

Elsősorban Bosznia-Hercegovina szempontjából lényeges a kérdés. Ez jelenleg is egy megosztott ország, két külön köztársasággal, az egységes vezetés hiányával. De ott van még Koszovó kérdése is, ami elsősorban lokális háborúhoz, de akár regionális konfliktushoz is vezethet.

Közép-Európa kapcsán azért nem érdektelen megemlíteni, hogy az ukránok épp a napokban vádolták azzal ismét a magyar kormányt, hogy el akarja foglalni Kárpátalját. Mennyire vehetők komolyan az ilyen sugalmazások, vádaskodások?

Egyáltalán nem tűnik reálisnak az elképzelés. A jelenlegi erőforrásaink egy minimális időtartamra szóló honvédelem lehetőségére elegendőek.

A környező országokban mindig is megvolt, és a mai napig jelen van ez a fajta paranoia, hogy mi van, ha Magyarország visszaszerez területeket? De Magyarországot úgy megcsonkították 1920-ban, hogy úgy néz ki, mint az ember, akinek se karja, se lába nincsen. Ilyen állapotban, illetve a Honvédség jelenlegi fejlettségi szintjén képtelenek lennénk egy ilyen akcióra. E mögül ráadásul a társadalmi támogatottság, igény is hiányzik.

Az ukránoknak mi a céljuk azzal, hogy mégis ilyesmivel riogatnak?

Egyértelműen a feszültségkeltés. Magyarország a háború kirobbanása óta azon dolgozik és abban érdekelt, hogy mielőbb véget érjen a szomszédunkban dúló konfliktus, és mielőbb béke legyen. Ez teljesen más stratégiai megközelítés, mint más európai államok esetében, hiszen a történelmi tapasztalataink is eltérőek.

Ha már nyugati orientációs folyamatok, a NATO-tagság mennyire reális Ukrajna esetében jelenleg?

Oroszország számára egyébként ez egy kifejezetten alkalmas pillanat arra, hogy lefektessenek egy ilyen kitételt, mivel Trump számára a NATO sem fontos, sőt. Már az előző ciklusában is az volt a fő szempontja, hogyha a többi tagállam nem finanszírozza kellő mértékben a szövetséget, akkor az Egyesült Államok sem fog megfeszülni a szervezetért, és nem is fog háborúba menni egyikükért sem.

Látni kell, hogy az Egyesült Államok jelenleg Kínával vetélkedik. Azzal pedig, hogy hajlandó tárgyalni Oroszországgal, feléjük nyit, azt a '70-es évekbeli, hidegháborús taktikát elevenítik fel, amelyet Kissinger alkalmazott Kína kapcsán, és megpróbálnak éket verni a két fél közé.

Az európai uniós csatlakozást viszont az oroszok sem ellenzik. Ez önmagában egyébként egy nagyon hosszadalmas folyamat lesz, hacsak tényleg nem kap zöld utat a gyorsított eljárás, amit Brüsszel teljesen átgondolatlan és szürreális módon szorgalmaz.

***

Fotó: Yuri KADOBNOV / AFP