„Nem fogunk könyörögni a kormánynak” – Karácsony Gergely egy valamit nem hajlandó kimondani

A főpolgármester szerint Budapestnek tisztességes, kiszámítható finanszírozást kellene kapnia a közszolgáltatások működtetéséhez.


A főpolgármester szerint Budapestnek tisztességes, kiszámítható finanszírozást kellene kapnia a közszolgáltatások működtetéséhez.


A diplomata megemlékezett arról, hogy 176 éve, 1849 november 20-án adták át a Lánchidat, mely számára nem csak egy híd, hanem „a két ország közötti kapcsolat szimbóluma is”.


Ha politikus leszel, akkor bizony meg fognak kérdezni néhány dologról. És ilyenkor sajnos válaszolni kell.


Nem okozott meglepetést Brüsszel az ott dolgozó riporternek.


A Burevesztnyik hiperszonikus fegyver teszteléséről tett jelentést az orosz vezérkari főnök.


Már nyolcvan év körül vannak azok, akik gyerekként átélték 1956-ot. Hogyan vészelték át a forradalmat, mire emlékeznek, és miként hatott ez későbbi életükre? Egy budai és egy miskolci asszony idézi fel emlékeit.


Sorra érkeznek a gratulációk Krasznahorkai László Nobel-díja kapcsán, Orbán Viktor is köszöntötte az első gyulai Nobel-díjast. A Mandiner megkereste a dél-alföldi város polgármesterét, aki elmondta, nagyon büszkék rá, hogy a település adta az egyetemes kultúrának Krasznahorkai Lászlót is, Erkel Ferenc és Bay Zoltán mellett.


A közlés szerint a lövések egy part menti vendéglátóhelyet értek.


A támadás következtében ketten életüket vesztették, és több ember is megsérült az orosz irányított légibombák miatt.


Jelentős károkról számoltak be az ukrán hatóságok.


A három férfit csoportos szexuális erőszak vádjával letartóztatták.


Az ország szinte valamennyi régiójában légi riadót rendeltek el.



Kiderült, hogy találkozik a munkálatok során a múlt és a jövő Mohács városánál.


Sem a Savaria Történelmi Karnevál szervezőit, sem a szombathelyi önkormányzatot nem tájékoztatták arról előzetesen, hogy a hétvégén a városba érkezik a Tisza-vezér.


A fél város a helyszínen követte a Szent István napi ünnepséget.


Szepesfalvy Anna fideszes képviselő arra is rámutatott, hogy az előző városvezetés „szívós munkával” rendet tartott a város közterületein, parkjaiban, megállókban és az aluljárókban.


Van, ahol a börtönből kiszabadulóktól félnek, másutt csak szimplán a gyüttmentektől. Az önazonossági törvény alapján a települések eldönthetik, hogy kikkel kívánnak együtt élni, de diszkriminációt nem alkalmazhatnak.


Brutális ütemben halad az orosz offenzíva.

A 17. század első felében a bencések kolostorként már nem, hanem csak üdülőhelyként használták a Val d’Oltra-i épületeiket.