Számomra a változás fontosabb bármilyen egyéni sérelemnél

2026. március 02. 17:33

Ellenzékiként változást szeretnék. De minőségi változást. Más stílust, egyenrangú partnerséget.

2026. március 02. 17:33
null

„Tegnap este óta többen kerestek azzal, hogy reagáljak Magyar Péter szombathelyi beszédében elhangzott, nekem címzett mondataira. Ennek lényege az volt, hogy kérdőre vont, miért tárgyalok kormánypárti politikusokkal.

Beszédében ezt a részt azzal zárta: »nem az emberek vannak a települések vezetőiért, hanem a települések vezetői vannak az emberekért.«
Valójában ez a mondat maga a válasz. Az én gondolkodásom középpontjában kizárólag a város érdeke áll. Nem a személyem, és még csak nem is a polgármesteri cím számít, hanem a szolgálat. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ezt belső meggyőződésem szerint, minden politikai erőtől függetlenül tehetem. Tudom, ez szokatlan, de mégis így van.
Természetesen van, hogy hibázom, de a szándékaim mindig tiszták.
Hiszem, hogy a város érdeke az, hogy a polgármester a fontos ügyekben partnereket keressen. Ha eredményt akarunk elérni, a mindenkori kormány képviselőit ebből nem lehet kihagyni.
Az, hogy van-e fogadókészség, már más kérdés. Hende Csabával például sajnos egyáltalán nem sikerült együttműködni, ami számomra is kudarc volt, mert a város látta a kárát.
Az elmúlt egy évben viszont több dologban is sikerült előrelépnünk, vagy éppen kárt elhárítanunk. Ha például idén megépül kilenc gyalogátkelőhely, és megújul három főút – amelyeken már egy éve dolgozunk a Közúttal közösen –, az az itt élők életét teszi biztonságosabbá. Minden elkerült baleset, minden megmentett élet megéri.
Mindezek mellett mindig világossá tettem: ellenzékiként változást szeretnék. De minőségi változást. Más stílust, egyenrangú partnerséget, olyat, ahol nem egy szűk kör mondja meg, ki a jó és ki a rossz ember.
Erről is beszéltem volna a Tisza Párt elnökével, ha elfogadta volna a meghívásomat, amelyet végül időhiányra hivatkozva mondott le. Tudom, nagyon sűrű a kampány, és látom, hogy igazán embert próbáló is.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Fordulat jöhet a kampányban: napokon belül mindent megváltoztathat a kiszivárgott bizonyíték

Fordulat jöhet a kampányban: napokon belül mindent megváltoztathat a kiszivárgott bizonyíték
Tovább a cikkhezchevron

Ha találkoztunk volna, nemcsak Szombathely, hanem a közel kétmillió embert képviselő tíz ellenzéki megyei jogú város, önkormányzatokról szóló közös javaslatát is átadhattam volna neki.
Remélem, erre még lesz lehetőség.
A személyemet érintő, negatív felhangú mondatokra pedig sem most, sem a jövőben nem kívánok reagálni, mert számomra a változás fontosabb bármilyen egyéni sérelemnél.
Itt, Szombathelyen egy olyan világot szeretnénk megteremteni, ahol nem számít, ki honnan jön, milyen politikai beállítottságú, mert mindenkit egyformán képviselünk és fontosnak tartunk.
Egy ilyen városban, egy ilyen országban szeretnék élni. Tegye mindenki a dolgát, és akkor meg is valósul.”

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Héja
2026. március 03. 08:32
M.Péter még ez erősen balos Neményre sem ér rá? Gyáva kis faszpörgettyű.
Válasz erre
6
0
Majdmegmondom
2026. március 03. 06:46
Hmmm, minden ellenzéki - stílustól függetlenül - változást akar és egyik sem veszi figyelembe, hogy az ország nem akar változást. Tényleg, csak a még más kormányt nem tapasztalt (szóval tapasztalatlan) könnyen megvezethető generáció és a szellemi nyomorultak állnak melléjük...
Válasz erre
11
0
tapir32
2026. március 03. 00:41
A szerződések teljesítése elvárható lenne még a horvátoktól és az ukránoktól is.
Válasz erre
12
0
totumfaktum-2
2026. március 03. 00:06
És ezt pont ettől az embertől várja mindezek után? Te jó ég.
Válasz erre
16
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!