E magyar tájnak újra és újra meg kell születnie a kataklizmák után – Fejér mindig is a nemzet fejtájéka fog maradni

Ismerték a mai Fejér megye környékének jelentőségét és lehetőségeit a rómaiak is, az Itália felől a birodalom dunakanyari bástyája és az azon túli barbár területek felé vezető országút sárvízi átkelőjének közelében alapították Gorsium városát. Bár léptékben és jelentőségben nem vetekedett a pannoniai székhely Aquincummal, itt, a mezőföldi, tágas síkon is jelentős város alakult ki. Nem is annyira szerény romjai ma is könnyedén elérhetők Magyarország nyári ütőere, az M7 sztráda mellett.

elképzelve, milyen lehetett, ahogy a húszezres amfiteátrumban tombolt a nép, ahogy a császárkultusz ünnepélyei zajlottak a nagy csarnokokban, vagy ahogy a helytartó élhette luxuséletét a neki emelt palotában. 

– sok száz évvel később pedig megérkezett keletről még egy nomád nép, amely meg tudta vetni a lábát ezen a vidéken. Árpád és magyarjai néhány év alatt elfoglalták és belakták a Kárpát-medence centrumát, s éppen a honfoglaló fővezér és családja választotta ki stratégiai bölcsességgel a mai Fejért és környékét szálláshelyéül. „Feheruuaru rea meneh hodu utu rea”, azaz „Fehérvárra menő hadi útra”, ahogy a tihanyi alapítólevél, az első magyar írott nyelvemlék szól, ugyebár. 

A mai nagy­város környékén még ma is érzékelhető itt-ott az alacsony fekvésű, vizenyős környezet, s még inkább így volt ez a kora középkorban, amikor az óváros falait nyaldosták a hullámok. Fehérvár közepén állt Szent István királyi bazilikája és a közelében az uralkodói udvar, a város lett a királyok koronázásának, esküvőjének és temetkezésének fő helyszíne. Csak vérezni tud minden magyar szíve, ha az egykori bazilika leírását és rekonstruált látképét szemléli: mennyi érték és kincs tűnt el a török hódoltsági háborúk és az azokat követő első békekorszak idején.

Fehérvár, ahogyan régen, most is országutak találkozási pontja, a szélrózsa minden irányába lehet innen tovább­utazni. Mivel Buda, az újabb kori főváros hátországában járunk, Fejér vármegye tele van a régi országvezető főnemes családok kastélyaival – egyesek gyönyörűen helyrehozva, mások újjászületésükre várva. Északnyugatnak Csókakő egész jól rekonstruált, meredek hegyoldalra épült várát, Fehérvárcsurgó szintén szépen helyrehozott Károlyi-kastélyát és a sváb kisváros Mór patinás borvidékét találjuk. Északkeletnek a Velencei-tó hártyavékonyságú víztükrén túl a hangulatos Váli-völgybe érkezünk, ahol az alcsútdobozi kastélykert és arborétum őriz valamit az egykori arisztokrácia értékteremtő munkásságából. 

Dél felé pedig kitárul a Mezőföld síkja: a Sárvíz mentén védett természeti területeken élhetjük át a régi sztyeppés hangulatot, ahogy a honfoglaló magyarok is láthatták e vidéket. Itt fekszik Sárbogárd, mely várost e sorok írójának és sok más mai embernek közös ősei, a Tinódyk, Mányokik, Mészölyök és más kisnemes családok építettek újjá kemény munkálkodással a semmiből a török kor utáni békeidőkben. E magyar tájnak is újra és újra meg kellett születnie a kataklizmák után – és így lesz ez a jövőben is: Fejér mindig is a nemzet fejtájéka fog maradni.

Nyitókép: Shutterstock