A társadalompolitika feladat is

„A társadalompolitika feladat is. Valóban fontos kérdés, hogyan kommunikálunk a gyerekek rettenetes helyzetéről – mert mi, akik ezzel nap mint nap találkozunk a munkánk során tudjuk, hogy az ő szenvedésük láthatatlan, és úgy kell láthatóvá tenni, hogy az legalább nyugtalanítson annyira, hogy az emberek, főleg akiknek jobb mód, békésebb élet adatott, lássák és érezzék, hogy ez az ő felelősségük is, és tehetnek, tenniük kell azért, hogy ez megváltozzon. 

Különösen azok a vezetők lássák, akik az elmúlt évtizedekben ezen elősködtek. Az én kapcsolatalapú jelenlétem során soha nem kívülálló megfigyelőként beszélek a mélyszegénységről, hanem hosszú évek óta közösségekben jelen lévő szereplőként. A szakirodalom ezt hitelességi alapnak tekinti ráadásul egy Rendszerszintű megközelítést egy egész modellt dolgoztunk ki és működtetünk, ami megoldást nyújt. 

Tehát, amikor én vagy a Van Helyed teszi láthatóvá a traumákat, akkor a hangsúly nem pusztán az egyéni tragédiákon van, hanem azon is, hogyan termeli újra a társadalom a kirekesztést, szegregációt és gyermekszegénységet, amivel mi sikeresen megküzdünk. Ez nagyon erősen megfelel a strukturális narratívákra vonatkozó ajánlásoknak. Továbbá narratív és személyes történeteket mesélek el ahol a gyerekek nem »szegénység-látványosságként« jelennek meg, hanem emberi sorsként, kapcsolatokkal és méltósággal együtt.

Ez szintén összhangban van a dignity-centered storytelling elveivel. A társadalmi felelősség hangsúlyozása mindig jelen van az egész munkásságom során minden műfajban, a kommunikáció lényege nálam soha sem nem az, hogy »nézzétek, milyen borzalom«, hanem hogy »ez közös ügy, és közünk van hozzá«. A szakirodalom szerint ez az egyik legfontosabb különbség az érzékenyítés és a puszta sokkolás között.

Fontosnak tartom továbbá a a leegyszerűsítő, felszínes, like vadász véleményalapú újságírással szemben támogatni és szorgalmazni a tényalapú, szakújságírást, ahol az újságírók utána járnak a társadalmi jelenségeknek, kontextusba tudják helyezni őket, és a valóság kutatásalapú megértését helyezik középpontba önmaguk helyett.

Ez vezetne ahhoz az társadalmi tudatossághoz és érzékenységhez, amiért én is dolgoztam és dolgozni fogok. Ezeket a képeket a foglalkozásainkról a gyerekek készítették már évtizedekkel ezelőtt (is). A hiteles reprezentáció eszközkészlete többek között  a képessé tétel és a részvételiség, ami  szerves része a munkánknak és valójában közszereplőként is erősíti a társadalommal kapcsolatos kommunikációmat.”

Nyitókép forrása: Bódis Kriszta Facebook-oldala

***