
Hont András

NAT alatti kommentekből viszont világosan látszik, hogy egyeseknek aszerint van bajuk a jogkorlátozással, hogy ki csinálja

Tudálékos hozzászóloknak: a magyar jog bőségesen, túl bőségesen is ad lehetőséget rágalmakkal szembeni föllépésre.

A biztosra jelzett Tisza-győzelem a Medián szerint már a dugási hajlandóságra is pozitív hatással lesz

Szóval ezt a jelenséget úgy hívják, hogy ejaculatio praecox, és igen sokan produkálják mostanság.

Hont András bohócot csinált Magyar Péterből, zseniális posztban tette helyre

A zsebmessiás nem fog örömtáncot lejteni, amikor ezt elolvassa.

Azt is köszönöm, Péter, hogy a vizet borrá változtatod, és kézrátétellel gyógyítasz

Olyan csodás ívben dobtad a telefont a Dunába, hogy elmúlt az aszály, megáradtak a patakok, kivirágoztak a mezők.


A Bruck András nevű szellemi-lelki nyomorék azt javasolta Rónai Egonnak, hogy lője főbe magát

Ez eddig szokásos ügymenet Szeretetországban.

Már csak ő hiányzott

Hát, szerintem is veszélyesek az álhírek a demokráciára, csak szerintem belefér a szólásszabadságba még a Lakmusz is.

Teljes a káosz – a Tisza Párt jelöltjei maguk sem tudják, hol és miért indulnak

Hont András és Ceglédi Zoltán szerint gyanús mozgások történtek a Nemzet Hangja oldalán, amíg a legtöbben aludtak.

A tiszás jelölteket 1000 titkosszolga fölrakta Tóni gépére, de hamarosan érkeznek!

Addig is türelmet, különben repül a Dunába a telefon!

Török Gábor csúnyán mattolta Magyar Pétert, ezt nem láttuk jönni

Látod, Peti? Így múlik el a világ dicsősége.

Kárörvendeni azon, hogy más magyarok most bánatosak, perverz beteg dolog

Semmi baj azzal, ha valakit hidegen hagy a foci, én sem szeretem a balettet.

Magyarország–Írország: Hont András ismertette a haditervet – így lehetünk csoportelsők!

Akár még jól is kijöhet a portugálok vereségéből a magyar válogatott.

Gratulálok a Fidesznek!

A kényes ízlésű pesti értelmiség fog még Handó Tünde vállán Nélküledet dudorászni árpádsávos zászlót lobogtatva.

Szikrázott a levegő a stúdióban, Hont András káromkodott egy sort, aztán elárulta: „Donald Tusknak van egy olyan megérzése, hogy Magyar Péter igazából egy Temuról rendelt Orbán Viktor” (VIDEÓ)

A publicista nem kímélte a Párbeszédet.

Itt az oka, hogy miért tépem össze mindig a papírt a tévéfelvételek után

Nem a firkálóról állít ki bizonyítványt a papír.

„A Válasz Online-on kellene írnia, nem lógna ki a szerkesztőségből” – Hont András zseniális fordulattal idézte meg David Pressmant (VIDEÓ)

Az újságíró Orbán-károsultnak nevezte a volt nagykövetet.

Ez mindent megváltoztathat: Hont András olyat mondott Orbán Viktorról, hogy néma csendben figyelt a stúdió (VIDEÓ)

A publicista szerint az USA elnöke egy roppant fontos szövetségest talált.

Bevitte a kegyelemdöfést Hont András: így még senki sem szakította fel Magyar Péter sebeit

A publicista a csúfos megfutamodásra emlékeztetett.

Hont András rátaposott Magyar Péter tyúkszemére, nagy igazságot mondott ki

A Tisza Párt trollhadserege a vereség felé menetel.
