Lehet ezt csinálni egy darabig, de mihez fognak majd ezek a „lapok” kezdeni, amikor közeleg a letagadhatatlan?

2026. augusztus 10. 18:44

Úgy megy át rajtuk a propaganda, hogy az se inti őket óvatosságra, hogy nem olyan régen mind a pénzügyminiszter, mind a miniszterelnök bemondta a 8 százalék fölötti hiányt.

2026. augusztus 10. 18:44
null
Hont András
Facebook

„Mit tudunk kiolvasni ezekből a »hírekből«? Leginkább azt, hogy az »újságírók« a fészbukról, esetleg minisztériumi közleményekből, de mindenképpen egyetlen forrásból tájékozódnak. Úgy megy át rajtuk a propaganda, hogy az se inti őket óvatosságra, hogy nem olyan régen mind a pénzügyminiszter, mind a miniszterelnök bemondta a 8 százalék fölötti hiányt. 
És ezek csak a "gazdasági" vagy részben "gazdasági" lapok. A szórakoztató irodalom olyan remekműveit, mint »közel 1000 milliárd forintot faragtak le Magyar Péterék a brutális költségvetési hiányból, amit Orbánék hagytak rájuk«, illetve »már most történelmet írt Kármán András, soha nem látott adat érkezett a költségvetésről«, valamint a »van még néhány előnye az Orbán-kormány leváltásának, júliusban már 524 milliárd forintos többlettel zárt a költségvetés«, ne is említsem. 
Mi a valóság? Nekem sem ikerdeficit volt a jelem az óvodában, de azért utána tudok kérdezni többfelé is, hogy mi a fene áll a győzelmi jelentések mögött. Nos, a következő. Az előző kormány még tavaly kifizette a tanárok béremelését, amelynek uniós fedezetét (300 milliárd hozzávetőleg) most számolnak el EU-s forrásból bevételként. A másik, hogy fölvettek 200 milliárd EIB-hitelt, amelyet betettek a bevételi oldalra, de ezt augusztusban korrigálni kell. Továbbá: a minisztériumok többségének még mindig nincs SZMSZ-e sem, a költségvetési fejezetkezelés leállt. Azt fizetik ki, amit a miniszter sk aláír, és van olyan újonnan létrehozott státusz, amelynek betöltője még nem kapott fizetést, vagyis a júliusra esedékes kiadások egy része még nem jelent meg (magyarán: az állam nem fizetett). 
Lehet ezt csinálni egy darabig, de mihez fognak majd ezek a »lapok« kezdeni, amikor közeleg a letagadhatatlan?”

Nyitókép forrása: Hont András Facebook-oldala

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 157 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
elcapo-3
2026. augusztus 13. 14:16
fernandvix 2026. augusztus 11. 05:41 Én a választások előtt is mondtam hogy 1000 milliárdok maradnak a kasszában ha nem lesz a NER etetve. Most még a fidesz propagandán látszik a közpénz hiánya de majd eljut ifj. Lomniczi és bandája meg a Mráz Ágostonékig. Válasz erre elcapo-3fernandvix 2026. augusztus 13. 14:16 Magyarország éves központi költségvetésének főösszege nagyjából 35 000 – 40 000 milliárd forint Milyen ezer milliárdokról beszélsz te agyhalott?
Válasz erre
2
0
Dixtroy
2026. augusztus 13. 06:53 Szerkesztve
"mihez fognak majd ezek a »lapok« kezdeni, amikor közeleg a letagadhatatlan?" Amit mindig, te vagy a propagandista és hazudsz. Agyon hallgatnak minden kínos cuccot. Ez azért jó, mert a hitelességet csak egyszer lehet eljátszani.
Válasz erre
1
0
megvadult-2
2026. augusztus 11. 18:09
"de mihez fognak majd ezek a »lapok« kezdeni, amikor közeleg a letagadhatatlan?” Ugyan mit? Orbánoznak újra. Másra nem tellik az intellektuális seggnyalásukból.
Válasz erre
16
0
Agricola
2026. augusztus 11. 17:37
„Mit tudunk kiolvasni ezekből a »hírekből«? Leginkább azt, hogy az »újságírók« a fészbukról, esetleg minisztériumi közleményekből, de mindenképpen egyetlen forrásból tájékozódnak." Pedig létezik (papíron) a baloldali MUOSZ etikai kódexe, mely szerint: 4. § Valósághű tájékoztatás és lelkiismeretesség 4.1. Az újságíró és szerkesztő írásban, online alkotásban, műsorban szándékosan vagy gondatlanságból valótlanságot nem állíthat, köteles a tényeket és adatokat az adott helyzetben elvárható gondossággal ellenőrizni. Hont András által említett »újságírók« el sem olvasták az etikai kódexet, A „ne tégy hamis tanúbizonyságot” a Tízparancsolat egyike, amely azt tiltja, hogy hazudjunk. Azt sem olvasták. Lehet ezt csinálni egy darabig, de mihez fognak majd ezek a »lapok« kezdeni, amikor közeleg a letagadhatatlan?” Hont: "Lehet ezt csinálni egy darabig, de mihez fognak majd ezek a »lapok« kezdeni, amikor közeleg a letagadhatatlan?” Letagadják a letagadhatatlant!
Válasz erre
10
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!