Nem várt helyről jött a megsemmisítő pofon Magyar Péternek

Pukkasztott nulla. Ez Magyar Péter mai teljesítménye a 444 főszerkesztője szerint. Mindezt a Magyart felfuttató Partizánon mondta a befolyásos médiaguru.

Pukkasztott nulla. Ez Magyar Péter mai teljesítménye a 444 főszerkesztője szerint. Mindezt a Magyart felfuttató Partizánon mondta a befolyásos médiaguru.
Volt olyan kommentelő, aki egyenesen kijelentette, hogy „azér' ez nem egy őszödi beszéd, de jó PR-ral megtámogatva jelenthet egy újabb jó mínusz 5 százalékot a Fidesznek”.
A támadás következtében egy ember meghalt, öten pedig megsérültek.
A különböző országokból érkező katonai tisztségviselők Párizsban találkoznak kedden.
Helyette így fejlesztenék az európai haderőt.
A Honvédelmi Minisztérium azt kérte az autósoktól, hogy a katonai járművek, konvojok közelében fokozott óvatossággal közlekedjenek.
Az orosz védelmi minisztérium állítását az ukránok nem erősítették meg.
Egyre élesebb a verseny a dobogós helyekért.
Olekszandr Szirszkij tábornok egy interjúban számolt be az ukrán haderő döntésének hátteréről.
A várható veszteséget egy német tábornok is megerősítette.
Nem lesz könnyű dolga az ukrán védelemnek a tél beállta előtt.
A drón a célpont fölé repül, és égő termittel borítja a célterületet.
A problémák sokkal rosszabbak, mint gondolták.
Elemzők szerint a kampány célja, hogy az orosz haderő támadóképes maradjon újabb mozgósítási hullám nélkül.
A biztonsági környezet megváltozott.
Az országuk az egyik legrosszabbul teljesítő NATO-tagállam.
A jelentés szerint London súlyosan felkészületlen lenne egy esetleges fegyveres konfliktusra Oroszországgal lenne.
Németország elérte végre a 2006-ban vállalt NATO-kötelezettségét, vagyis a GDP-je 2 százalékát fordítja védelmi kiadásokra. Csakhogy mindezt kölcsönből teszi, a pénz pedig három éven belül elfogy.
Az ukrán erők a légvédelmüket szeretnék többek között erősíteni.