Friss Róbert

2021. szeptember 17. 21:07
Az Európai Parlament papírjainak nincs nagy jelentőségük.
2021. augusztus 24. 17:34
Gúnyolódhat a kormánypárti média kedve szerint az ellenzéki választási összefogáson.
2021. augusztus 20. 7:17
Az Orbán-rendszer – ne értékeljük túl azzal, hogy korszaknak nevezzük – kezdettől azzal kínlódik, hogyan tudja meghatározni önmagát.
2021. június 30. 7:15
Kezdünk ott tartani, hogy az ellenzéki népfront elénk tálalt jelöltjére bólogathatunk.
2021. június 21. 15:25
Megszoktuk, hogy a kormányfő csúsztatásokkal, saját szerepét túlméretezve beszél a rendszerváltozásról.
2021. június 14. 15:08
A rendszer sző itt nemzetet foglyul ejtő hazugsághálót.
2021. június 11. 12:03
A házelnök nem találja a helyét.
2021. május 1. 15:27
Az már csak fintora a történelemnek, hogy ma Magyarországon a polgári demokráciáért, a szabad piacgazdaságért kell küzdeni.
2021. március 22. 9:10
Volna mit kérdezni a hatalomtól, amely továbbra is inkább küzd a valóság híreivel, mint magával a valósággal, mert azzal nem nagyon tud mit kezdeni.
2021. március 16. 22:03
Akár a Fidesz nyer jövő tavasszal, akár az ellenzék, a kormányfő által óhajtott hajnal egy kifosztott, morálisan lezüllesztett országra virrad.
2021. március 12. 12:25
Nyolc ország van, ha Burgenlandot is ideszámítjuk, amelynek együtt kell megszerveznie a vitathatatlanul létező Kárpát-medencei természetes földrajzi, kulturális és gazdasági térséget.
2021. március 8. 10:58
Az a hír járja, hogy játékfilmet terveznek a 2006-os eseményekről. Várjuk.
2021. március 1. 12:01
Azt már tudjuk, hogy az ellenzéki pártszövetség moslékkoalíció, azt is, hogy ők a halál vámszedői.
2021. február 22. 7:16
Valami zavar lehet a hatalom köreiben, ha úgy érzik: még ez a nem kis lélegzet hiányozhat, hogy bebiztosítsák jövő évi győzelmet.
2021. február 9. 12:37
Az eddigi főszerkesztő-helyettes, Friss Róbert irányítja keddtől főszerkesztőként a Népszavát.
2021. február 9. 7:11
A magyar állam a végtelenségig gyenge és cselekvésképtelen.
2021. január 11. 8:52
Ha Gyurcsány rászolgált a jobboldal állandó jelzőjére („szemkilövetős”), akkor miért nem kapja meg kordonbontó jelzőt az ősbűnt elkövető Orbán?
2021. január 7. 12:27
Egyetlen lehetőségük maradt: a választás előtti koalíció.

összesen: 371 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó