Új főszerkesztő került a Népszava élére

2021. február 09. 12:37

Az eddigi főszerkesztő-helyettes, Friss Róbert irányítja keddtől főszerkesztőként a Népszavát.

2021. február 09. 12:37
null

Friss Róbert a hazai újságírószakma egyik legnagyobb tapasztalattal bíró képviselője, több mint 50 éve van a pályán - áll a közleményben. Megemlítik: az új vezetőnek főszerkesztő-helyettesként évek óta meghatározó szerepe van a lap értékrendjének és tartalmának alakításában. A közlemény szerint a Népszava leköszönő főszerkesztője, Nagy György családi okok miatt lép hátra, lemondását követően is tagja marad a szerkesztőségnek.

Friss Róbert 1970-1975 között a Népszabadság archívumában dolgozott, majd 1975-1977 között az ellenőrzésnél volt. Életrajza szerint 1978-ban végezte el a MÚOSZ Újságíró Iskolát, majd 1978-1982 között a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem esztétika szakos hallgatója volt. 1978-1985 között a Népszabadság belpolitikai rovat hírszerkesztője, 1985-1988 között olvasószerkesztő, 1988-2012 között lapszerkesztő volt. 2013-tól a Mozgó Világ olvasószerkesztője, majd 2014-től a Népszava munkatársaként majd főszerkesztő-helyetteseként dolgozott. 

Forrás: MTI, Ki kicsoda

Fotó: Friss Róbert, Facebook, A kezdőkép 2001. szeptember 11.-én készült kép a Népszabadság szerkesztőségében.

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Besenyő István
2021. február 10. 09:59
"majd 1978-1982 között a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem esztétika szakos hallgatója volt" Vajon mi a f@szt taníthattak ott? :)
Vakfolt
2021. február 10. 08:59
"Friss Róbert a hazai újságírószakma egyik legnagyobb tapasztalattal bíró képviselője, több mint 50 éve van a pályán" A kerti budi is több mint ötven éve áll a telek sarkában, ez még önmagában azért nem akkora truváj. Az elmúlt tíz évben, amióta a mandit gyakrabban böngészem, még ez a hülye állat nem publikált olyat, amiben ne egy elvakult őskomcsi álláspontot mutatott volna be. Nevezzük át ezt a majomembert! Áporodott Róbert.
Európai téridő
2021. február 10. 08:53
Nagyon nyomulnak az ex-népszabis internáci hülyeelvtárs csicska firkászok.
egy genetikusanalattvaló
2021. február 09. 23:24
Friss az egyik legsötétebb, véresszájú komcsi firkász a Népszagánál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!