Kövér László Európája

„A házelnök nem találja a helyét. Lebeg-libben az ellenzék parlamenti házmesterének és a NER-forradalom főideológusának funkciója között. Kedden a Katolikus Rádióban az utóbbi szerepében lépett fel. »Csak a kereszténység köti össze az európai embereket« – mondta. »Az EU tagállamainak jelentős része, de főleg az unió intézményei olyan világnézeti, politikai befolyásolás alatt vannak, amellyel a posztkereszténység korszakát szeretnék elhozni, amely a káosz, a rettenet, az új barbárság korszaka lenne«. Bornírt, apokaliptikus allegória-látomás, mindenki azt láthat bele, amit akar, csak félje a jövőt. Támadást nem látunk, nem osztozunk a félelemben. Az európai szellemi örökség egészét látjuk, aminek része a keresztény kultúra, része a német filozófiai és a francia politikai hagyomány. Ennek az örökségnek a nyomait bámuljuk a reimsi katedrálistól a Notre Dame-ig, a Mátyás templomtól a párizsi Louvre-ig, a Sorbonne-tól a British Museum könyvtáráig. Politikai hagyományait éljük meg a görög poliszoktól az Európai Unióig. Az örökös az európai ember, aki ha akarna, sem tudna megszabadulni önmagától. Attól, amivé kétezer év alatt lett. 

De nem gondoljuk, hogy a házelnök álmát a »posztkeresztény apokalipszis« bolygatja: inkább a napi politika kavarja fel. Az Unió »kétes« jövője, főként az Európai Parlament, amelyet az európai demokrácia elleni »legsunyibb, leghatékonyabb merényletének« nevez, mert »nem a népakarat kifejezője, hanem a nemzetállami parlamentek riválisa«. Nem értjük ugyan, hogy miért nem a népakarat kifejezője az EP, amely közvetlen választás után gyakorolja népképviselői jogait. Azzal együtt, hogy példátlan lenne, ha az EP – ráébredve eddigi látens hatalmára – eljárást kezdene a Bizottság ellen az EU-bíróságon, vagy bizalmatlansági indítványt kezdeményezne a biztosi kollégium ellen, mert elmaszatolják a jogállami eljárásokat.”