Kezdünk ott tartani, hogy az ellenzéki népfront elénk tálalt jelöltjére bólogathatunk.
„Ha akarnánk, se tudnánk jólértesültként magyarázgatni, inkább beismerjük: kezd nem tetszeni a látszat, pedig a választók többsége mégiscsak eszerint ítél. A kormánypártok csúcsra járatják identitáspolitikájukat az Európában általános elszigetelődéshez és tiltakozáshoz vezető homofóbiától a nacionalizmus táplálásáig, amit kiegészít a kormányfő uniós »reformterve«, a hadüzenet az EU-nak. Az ellenzék meg csak nem akar rátalálni a talán egyetlen érvényes válaszra, saját pragmatikus politikájára és annak nyelvezetére. Pedig közzétette már alapvetéseit, és kimondta a legfontosabbat: alkotmányellenesnek tekinti a NER alaptörvényét, ami alapul szolgálhatna a IV. Köztársaság megalakításához. Súlyos szavak, de még nem elég súlyosak, hogy a közönséget magukkal ragadják. Válaszul viszont máris megérkezett, hogy az ellenzék alkotmányos puccsot szervez - pedig parlamentáris puccsot a NER csinált, és megérkezett az október 23-i békemenet ígérete is a Fidesz utcai mozgósításáról, ami a lehető legrosszabb emlékeket idézi fel.
Az ellenzék - nagy jóindulattal szemlélve - félreérti a pragmatikus politizálást, amikor egy évvel a választások előtt kierőlteti a választások utáni ellenzéki pártstruktúra felrajzolását, ha hajszállal győz az ellenzék, ha hajszállal győz a Fidesz. Ez - a szocialista párton belüli érthetetlen »mozgásoktól« a DK és az MSZP néma párharcán és a DK és a Jobbik »közeledésén« át, a Momentum köreiből szivárgó ingadozásig - a kormánypropaganda tapsától kísérve kínos látszatot kelt. Azt, hogy az ellenzék a szavazatoptimalizálás örve alatt csak a leendő parlamenti frakciók nagyságával - a leendő pártszerkezet, az erőviszonyok lenyomatával - van elfoglalva. Közben az előválasztás - az ellenzék legnagyobb politikai innovációja - kezd súlyát vesztve lebegni, pedig deklarált célja, hogy a választók nevezzék meg a nyerésre legalkalmasabb ellenzéki jelölteket. Kezdünk ott tartani, hogy az ellenzéki népfront elénk tálalt jelöltjére bólogathatunk.
A közönség mind kényelmetlenebbül forgolódik, nem érti, mi történik. A hírek, pletykák szivárognak, a szereplők szótlanok, és még a lojális szemlélő is csak annyira jut: a részletek rosszat tesznek az egésznek. Elbizonytalanítják a választót, aki pártútvesztőben látja magát, machinációkat feltételez mindenütt, veszni látja hitét abban, amiben már-már bízott: hogy egy ellenzéki győzelem után a rendszerváltás kapujában találhatja magát. Egy európai világban, ahol otthonosan mozog, ahol biztonságban érzi magát. Ahol mindenre kíváncsi, csak nem arra a műanyagra, amit esetleg a feltört ellenzéki tojásban talál. Pedig még a tojástöréstől is messze vagyunk.”
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
Hallom az este arról hazudtál, hogy a ti programotok 140 oldalas lesz és készül.
Igen, ez is kötelező olvasmány, már persze ha nem vagy agyhalott tisza-szektás, és/vagy rohadék propagandista vagy „politikus” ugyanott.
Indul a nemzeti petíciós ívek postázása, március végéig várják vissza a kitöltött íveket.
A biztonságpolitikai szakértő szívesen leülne vitázni bárkivel, de eddig még nem hívták.
Még hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni... Az ember egy kis időre elfordítja vigyázó szemeit az uniós birodalmi központról, erre ott az üvegkalickákban már ismét feltalálták a spanyolcsizm… spanyolviaszt. Most épp a Demokráciapajzs fantázianevű kezdeményezéstől dobtam egy hátast. Demeter Szilárd írása.
A véleménynek ára van. Rasszizmus, megfélemlítés és gyűlölet. A következmények pedig már nem csak szavak: ellehetetlenítés, fenyegetések és állandó nyomás. Mikor vált a megfélemlítés a baloldal egyik legfőbb politikai eszközévé?
A férfi szinte a semmiből sétált fel a miniszterelnök mellé.
Még Ukrajnában is elismerték a szomorú tényeket.
