Trump megint a NATO-kiadások növelését követeli

Az amerikai elnöknek továbbra sem elég, amit a NATO-szövetségesek a saját védelmi kiadásaikra fordítanak.


Az amerikai elnöknek továbbra sem elég, amit a NATO-szövetségesek a saját védelmi kiadásaikra fordítanak.



John Bolton, Donald Trump korábbi nemzetbiztonsági tanácsadója bűnösnek vallotta magát minősített biztonsági adatok nem megfelelő kezelésében, egy könyvhöz összeállított jegyzetei kapcsán.


Az amerikai kormányzat előbb ellenőrizni akarja az egyre fejlettebb AI-modelleket, mielőtt megengednék a nagyvilág felé való terjesztésüket.


Az amerikai Szenátus kedden elfogadott egy határozatot, amely utasítja az elnököt, hogy vonja ki a katonai erőket az iráni konfliktusból. Ez jelentős figyelmeztetés Donald Trump számára.


A Spectator szerint Trumpnak nem túl nemes céljai vannak azzal, hogy az alelnök nevét aggatja a megállapodásra.


Kijev szerint új helyzet következhet a háborúban.


Az események miatt az Egyesült Államok és Irán között tervezett tárgyalások is váratlanul megszakadtak.


Bár Donald Trump történelmi megállapodásként ünnepli a Teheránnal kötött egyezséget, egyre több elemző véli úgy, hogy Irán kedvezőbb helyzetből folytathatja a tárgyalásokat.


Az amerikai elnök szerint Izrael túl messzire ment a bejrúti csapással, és Szíriának kellene fellépnie a Hezbollah ellen.


Szeret a középpontban lenni...


Komoly diplomáciai vita bontakozott ki a csúcstalálkozó körül.


A részletek napokon belül nyilvánosak lehetnek.


Az Európai Bizottság elnöke Donald Trumpnak is üzent.


Az amerikai elnök neve az intézmény honlapjáról, a munkatársak email-jeinek hivatalos aláírásából, illetve a sajtóközlemények és levelek fejléceiről is eltűnt.


Donald Trump szerint már csak órák választják el Washingtont és Teheránt a háborút lezáró egyezségtől.


„Svájc teljes mértékben elkötelezett az ügyben” – közölte a svájci külügyminisztérium.


Donald Trump végre már látja a fényt az alagút végén.


Washington figyelmeztetése olyan pillanatban érkezett, amikor az amerikai–iráni tűzszünet amúgy is egyre törékenyebbé válik az újabb és újabb fegyveres incidensek miatt.


Több uniós politikus inkább távol marad az amerikai függetlenség 250. évfordulójára rendezett, Donald Trump nevével fémjelzett nagyszabású brüsszeli ünnepségtől.
