
Donald Trump

Börtönbe kerülhet John Bolton, az amerikai republikánus héja

John Bolton, Donald Trump korábbi nemzetbiztonsági tanácsadója bűnösnek vallotta magát minősített biztonsági adatok nem megfelelő kezelésében, egy könyvhöz összeállított jegyzetei kapcsán.

Aggódik a Fehér Ház: behúzták a kéziféket az AI-modellek terjesztésében

Az amerikai kormányzat előbb ellenőrizni akarja az egyre fejlettebb AI-modelleket, mielőtt megengednék a nagyvilág felé való terjesztésüket.

Trump ellen fordult az amerikai Szenátus Irán ügyében

Az amerikai Szenátus kedden elfogadott egy határozatot, amely utasítja az elnököt, hogy vonja ki a katonai erőket az iráni konfliktusból. Ez jelentős figyelmeztetés Donald Trump számára.

Kinyírhatja JD Vance elnöki reményeit az iráni megegyezés

A Spectator szerint Trumpnak nem túl nemes céljai vannak azzal, hogy az alelnök nevét aggatja a megállapodásra.

Moszkva az ukrán célkeresztben: áttörést vagy eszkalációt jelentenek a dróntámadások?

Kijev szerint új helyzet következhet a háborúban.

Lőttek a közel-keleti békének? – Izrael több mint 80 célpontot támadott Libanonban

Az események miatt az Egyesült Államok és Irán között tervezett tárgyalások is váratlanul megszakadtak.

Tájkép csata után: ki nyerte meg végül az iráni–amerikai háborút?

Bár Donald Trump történelmi megállapodásként ünnepli a Teheránnal kötött egyezséget, egyre több elemző véli úgy, hogy Irán kedvezőbb helyzetből folytathatja a tárgyalásokat.

Trump megint rendezkedett a Közel-keleten: megmondta Netanjahunak, mit tegyen

Az amerikai elnök szerint Izrael túl messzire ment a bejrúti csapással, és Szíriának kellene fellépnie a Hezbollah ellen.

Trump ismét hagyományt törhet, hű szövetségese készségesen asszisztálna hozzá

Szeret a középpontban lenni...

A svájciak Franciaországgal fizettetnék ki a G7-csúcs biztonsági költségeit

Komoly diplomáciai vita bontakozott ki a csúcstalálkozó körül.

JD Vance szerint már aláírták az amerikai–iráni megállapodást

A részletek napokon belül nyilvánosak lehetnek.

Beismerte Von der Leyen: nagy bajban van az Európai Unió, sok minden dőlhet most el

Az Európai Bizottság elnöke Donald Trumpnak is üzent.

Törvényellenesen nevezték át a Kennedy Központot: eltávolították Donald Trump nevét

Az amerikai elnök neve az intézmény honlapjáról, a munkatársak email-jeinek hivatalos aláírásából, illetve a sajtóközlemények és levelek fejléceiről is eltűnt.

Trump bejelentette az amerikai–iráni békekötés legújabb időpontját

Donald Trump szerint már csak órák választják el Washingtont és Teheránt a háborút lezáró egyezségtől.

Bejelentkezett Svájc: végül ott tehetnek pontot a háború végére

„Svájc teljes mértékben elkötelezett az ügyben” – közölte a svájci külügyminisztérium.

„Minden érintett fél elfogadta a megbeszéléseket” – jelentős előrelépés történt a béketárgyalásokon

Donald Trump végre már látja a fényt az alagút végén.

Trump emelte a tétet: Irán fizetni fog, amiért elhúzta a tárgyalásokat

Washington figyelmeztetése olyan pillanatban érkezett, amikor az amerikai–iráni tűzszünet amúgy is egyre törékenyebbé válik az újabb és újabb fegyveres incidensek miatt.

Európa vezetői úgy viselkednek, mint a sértődött tinédzserek – Frank Füredi szerint történelmi rövidlátás kihagyni Trump buliját

Több uniós politikus inkább távol marad az amerikai függetlenség 250. évfordulójára rendezett, Donald Trump nevével fémjelzett nagyszabású brüsszeli ünnepségtől.

„Izraelnek és Iránnak azonnal le kell állítania a lövöldözést” – Trump pontot tenne a háború végére

Az amerikai elnök szerint a békéről szóló egyeztetések a történtek ellenére folytatódnak.
