Kései tizenegyessel menthetett volna pontot a DAC Pozsonyban, de csak a Slovan maradt veretlen

Igazságosabb lett volna a pontosztozkodás.


Igazságosabb lett volna a pontosztozkodás.


Az egyik legbalszerencsésebb magyar futballista.


Szelle Norbert mindössze 19 éves volt.


Szóba került a magyar-szlovák viszony, a Nélküled, az ellendrukkerek és a közép-európaiság.



Ha már így alakult...


A nemzetközi Sportdöntőbíróság szerint a DAC megsértette az UEFA szabályzatát.


„Természetesen zavar az is, hogy az egész újra a magyar kérdés szintjére süllyedt.”


Két héten belül minden eldől.


Nehezen emésztik a határon túl: lemarad a Konferencia-ligáról a DAC, hivatalos fellebbezést nyújt be a klub.


Valószínűleg mindketten ott lehetnek majd.


A dunaszerdahelyi MOL Aréna Szent György-kápolnájában szombaton szentmisét tartottak, amelyen hívők, szurkolók és a DAC futballklub tagjai együtt imádkoztak.


Történelmi az ellentét a DAC és a Slovan között, ezúttal a pozsonyiak bajnoki címének ünneplését fricskázták meg a csallóköziek.


Szidalmazás helyett a tényekre szorítkoztak honfitársaink.


A csallóközi klub tanít Szlovákiában.


Olcsón megúszta a Slovan Bratislava.


Sajnos a pályán kívüli dolgok kerültek a fókuszba.


Hallgat a legújabb botrányról a média, de a DAC nem hagyja magát.


Nem hagyja annyiban a Slovan-szurkolók vállalhatatlan viselkedését a DAC.


A dunaszerdahelyi csapat megköszönte a játékosainak és szurkolóinak, hogy ismételten méltósággal és egységben képviselték a klubot a nehéz körülmények ellenére.
