beavatkozás

2019. május 16. 19:58
Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes elmondta, hogy készek megállapodni az egymás belügyeibe való kölcsönös be nem avatkozásról.
2019. március 21. 12:08
Az ukrán főügyész egy amerikai televíziós interjúban azzal vádolta meg az Egyesült Államok kijevi nagykövetét, hogy már első találkozásukkor átadott neki egy listát olyan „érinthetetlen személyekről".
2019. január 29. 8:23
Kis Benedek József biztonságpolitikai szakértő szerint nemzetközi válságot is okozhat a saját magát átmeneti elnöknek kikiáltó Juan Guaidó venezuelai ellenzéki vezető erős amerikai és nyugati támogatottsága.
2018. augusztus 28. 18:13
John McCain arizonai szenátor halálával véget érhet az amerikai beavatkozási politika korszaka – véli Pat Buchanan konzervatív politikai elemző, volt amerikai elnöki tanácsadó.
2018. július 4. 22:12
Az AP hírügynökség információi szerint az amerikai elnök többször is felvetette, vajon nem lenne-e egyszerűbb a szétesőben lévő dél-amerikai állam katonai megszállása.
Jogsértések Iránban?
2018. január 11. 7:17
Aggódik az iráni tüntetőkért a Fehér Ház – az elnöki hivatal közleményben tudatja, az USA „nem fog veszteg maradni”, ha Iránban alapvető állampolgári jogokat nyomnak el.
Orosz beavatkozás
2017. október 30. 14:36
Paul Manafort és Rick Gates ellen emelnek vádat annak a vizsgálatnak a nyomán, amelyet Robert Mueller különleges ügyész folytat Oroszországnak a tavalyi amerikai választási folyamatba történt beavatkozásáról.
Bombázna
2017. augusztus 3. 11:03
Az olasz haditengerészet líbiai misszióját Halifa Haftár tábornok engedély nélküli beavatkozásnak nevezte. A Líbia keleti felét uraló erők vezetője szerint készen állnak a líbiai területi vizekre lépő olasz hajók bombázására.
Mandiner.család
2017. január 19. 13:36
Fontos, hogy a gyerekekben tudatosodjon, hogy nem a bántalmazóval való direkt konfrontáció az áldozat megvédésének egyetlen – és nem biztonságos – módja, sokkal inkább segít, ha nem hagyjuk magára a célszemélyt, keressük a társaságát, és ha bántják, utána kifejezzük azt, hogy mellette vagyunk.
2016. augusztus 9. 18:04
Ha van nálad egy kalapács, mindenhol szögeket látsz – kommentálja az orosz fegyverkezést egy külpolitikai szakértő.
2016. július 22. 13:03
Nem gondolom, hogy jogunk lenne másokat kioktatni. Egyszerűen nézzük meg, hogy mi történik az országunkban. Hogyan fogunk másokat kioktatni, amikor az emberek hidegvérrel lelövik a rendőreinket?
Mandiner.migráció
Balkán
2016. március 3. 19:33
Görögország beavatkozik abba a perbe, amit Magyarország indított az Európai Bíróságon az EU által előírt migránskvóta miatt. Lázár János a lépést Magyarország-ellenesnek minősítette. Alekszisz Ciprasz görög kormányfő azt követeli, hogy a többi EU-tagállam vegye át a Görögországban rekedt migránsokat. A magyar kormány közben a román határ megerősítésére készül.
2015. október 21. 14:43
Az orosz államfő még kedden fogadta Szíria elnökét, de a találkozót csak szerdán hozták nyilvánosságra. A szíriai válság óta ez Aszad első külföldi látogatása.
2015. október 10. 9:42
A szír légtéren osztozkodik Moszkvával Washington, miután az elmúlt napokban volt rá példa, hogy gépüknek irányt kellett változtatnia a területen, nehogy orosz géppel ütközzön.
2015. október 10. 9:26
Taavi Roivas, észt miniszterelnök úgy véli, Oroszország jelenleg nem jelent közvetlen fenyegetést a NATO-országokra, ez azonban csak addig marad így, ameddig az atlanti szövetség elrettentő kapacitást tart az olyan térségekben, mint a Baltikum. Szerinte Moszkva Ukrajnával kapcsolatos alkukhoz is használhatja a szíriai beavatkozást.
2015. október 8. 20:12
Egyiptom nem volt hajlandó aláírni egy nyilatkozatot, amelyben az Egyesült Államok, valamint több európai és Perzsa-öböl menti állam elítélte az orosz légicsapásokat Szíriában. Nyugati partnereivel és Öböl menti szövetségeseivel ellentétben Egyiptom nyíltan Moszkva múlt szerdán megkezdett légi hadjárata mellett foglalt állást.
2015. október 6. 12:59
A NATO főtitkára szerint aligha volt véletlen, hogy az orosz légierő a múlt héten kétszer is jogosulatlanul repült be Törökország légterébe. Arra is felhívta a figyelmet, hogy Moszkva egyelőre nem szolgált érdemi magyarázattal a történtekre. Csütörtökön az Oroszországgal kapcsolatos viszonyról értekezik az atlanti szövetség.

összesen: 23 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó