Alexander De Croo

2022. március 29. 18:05
Magyarország elszigetelődött, Magyarország akadályozza Ukrajna megvédését – ezeket halljuk most már napok óta. De mi ebből az igazság? Ennek jártunk utána: megnéztük, mi történt a múlt heti EU- és NATO-csúcson, és ezek alapján kerestük a választ arra a kérdésre, hogy kinek az oldalán áll Magyarország.
2021. december 27. 17:03
„A cél egyértelmű: mindenkit be kell oltanunk” – fogalmazott Alexander De Croo.
2021. december 23. 21:04
A belga kormány megerősítette azt a korábbi döntést, amely szerint 2025-ig fokozatosan lekapcsolják az országban működő atomerőműveket, miközben fenntartják a kutatásokat és befektetéseket az új atomenergia-technológiákba – jelentette be csütörtökön Alexander De Croo miniszterelnök.
2021. november 26. 20:30
Belgiumban kimutatták a koronavírus új, a Dél-afrikai Köztársaságban felfedezett variánsát, ami miatt a belga kormány a térségből érkező utazókra vonatkozó korlátozásokra készül, egyben újabb megszigorító intézkedéseket vezet be a járvány megfékezésére – közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap pénteken.
2021. november 23. 7:22
Az 56 éves Jean Castex annak ellenére fertőződött meg, hogy tavasszal felvette a koronavírus elleni oltás mindkét adagját.
2021. október 22. 13:18
Alexander De Croo szerint kollektív szolidaritásra van szükség.
2021. június 14. 22:18
A NATO-nak megfelelő egyensúlyt kell találnia Kínához fűződő kapcsolatokban, nem lebecsülve, de nem is túlbecsülve az országot – jelentette ki Angela Merkel német kancellár Brüsszelben hétfőn, az észak-atlanti szerződés tagállamai vezetőinek egynapos csúcstalálkozóját követően tartott sajtótájékoztatóján.