De Croo egyúttal a koronavírus-járvány megfékezését célzó újabb és szigorúbb szabályok azonnali hatályú bevezetését jelentette be. Közölte: a bárok és éttermek reggel 5 és éjjel 23 óra között lehetnek nyitva, fogyasztás csakis asztalnál ülők számára engedélyezett. Az éjszakai szórakozóhelyek, diszkók és tánctermek bezárnak.
A zárt térben tartott nyilvános rendezvényeken csakis ülőhelyek engedélyezettek,
korlátozott létszám és a látogatók védettségi igazolványának felmutatása mellett. Ez a szabály érvényes az esküvők és temetések esetében is. A rendelkezés a magánlakásokban tartott találkozókra nem vonatkozik.
A szabadtéri nyilvános rendezvények létszámkorlátozás, valamint a távolságtartásra vonatkozó szabály betartása mellett lehetségesek. Sporteseményt zárt térben csakis közönség nélkül tarthatnak, de a 18 év alatti sportolókat a szüleik elkísérhetik. Az iskolákban ismét kötelező lesz a maszkviselés, rendszeresen szellőztetni kell, és gyakran kell koronavírus-tesztet végezni mind a diákoknak, mind az oktatóknak. A távmunkára vonatkozó szabályok szerint a munkavállalók hetente egyszer mehetnek be a munkahelyükre, december 19-től pedig legfeljebb kétszer.
Forszírozzák az emlékeztető oltásokat is