Banánköztársaságbéli víg napok: Dél-Afrika volt elnökének lánya zsoldosokat szervezett be Oroszországnak

A férfiakat álláslehetőséggel csábította a Donbaszba.


A férfiakat álláslehetőséggel csábította a Donbaszba.


Tömeges elvándorlás, összeomló államok, kínai aszfalt és nyugati bűntudat. Afrika egy magyar származású amerikai diplomata nézőpontjából.


Eloltották a lámpákat az Ovális Irodában – ami ezután jött, olyan még nem volt a diplomáciatörténetben.


Fehér népirtásról szóló vádakat kell cáfolnia a Fehér Házban.


A nagydíj sorsát Lewis Hamilton is a szívén viseli.


A mindenre oly érzékeny nyugati sajtó hallgat az afrikai országban a fehérek elleni atrocitásokról, miközben egyes fekete nagygyűléseken sűrűn éneklik a feketék: „Öld a búrt!”, vagyis a fehéret.


Ormányával meg is emelte a járművet, de az utasoknak az ijedtségen kívül más baja nem esett.


„Fejtetőre állított világban élünk, amelyben népirtással vádolják Izrael Államot, miközben éppen ő küzd a népirtás ellen” – tette hozzá a kormányfő.


Az Egyesült Államok vádaskodik, nyomást gyakorol, Dél-Afrika azonban semleges álláspontot követ az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban.


„Öld a búrt, öld a farmert!” – a dalt tízezrekkel együtt énekelte a harmadik legnagyobb párt elnöke, miközben Dél-Afrikában fehér gazdák százait támadják vagy ölik meg, a búrok kivándorlása pedig fokozódik.










