„Képesek vagyunk túlszárnyalni a realitást!” – a történelmi tett után újabb bravúrra készül a magyar válogatott

A magyar férfi jégkorong-válogatott világbajnoki felkészülését igen tisztes helytállással zárta szerda este a sportági sztárokkal teletömött Kanada ellen, ami legalábbis biztató a pénteken elrajtoló elit-vb előtt. Már évek óta hagyománynak mondható, hogy a vb-felkészülést a sportágalapító juharlevelesekkel zárjuk, ám ezúttal nem Budapesten, hanem az idei torna helyszínén, Svájcban csaptunk össze velük. Ennek azért van jelentősége, mert akárhonnan nézzük, Svájc immár duplán is történelmi helyszíne lesz a magyar jégkorongsportnak: 2009-ben itt, Klotenben szerepelhettünk először elit-világbajnokságon a szapporói csodát követően, most pedig Zürichben vébézünk az újabb jelentős mérföldkő, a tavalyi sikeres bennmaradás után. Az esemény előtt a nemzeti együttes szövetségi kapitányát, Majoross Gergelyt kérdeztük.

Berúgják a fiatalok a magyar válogatott ajtaját

Idén visszatér a válogatott a magyar jégkorongsport egyik ikonikus helyszínére, Svájcba, ahol 2009-ben először szerepelhettünk elit-világbajnokságon a szapporói csodát követően. Annak még játékosként volt letéteményese, most szövetségi kapitányként vezeti a nemzeti együttest az újabb történelmi mérföldkő, a tavalyi bennmaradás után. Érez némi nosztalgiát? 

Nem igazán vagyok ez a nosztalgiázós alkat, én máshonnan közelítem ezt meg. Inkább örülök annak, hogy különféle szemszögekből élhetem meg a világbajnokságot: ahogy említette, egykor játékosként, később másodedzőként és végül szövetségi kapitányként is. Nyilván mindegyik különböző, és ennek megfelelően teljesen más tapasztalatokat is adnak. A lényeg az, hogy ezeket úgy hasznosítsam, hogy az utána a játékosoknak a lehető legjobban hasznukra váljon. 

Ha jól számolok, abból a 2009-es keretből már csak három játékos aktív Hetényi Zoltán, Kóger Dániel és Nagy Gergő személyében, a válogatottban pedig már ők sincsenek itt. Teljesen lezongorázódni látszik a sokat emlegetett generációváltás?

Szerintem már vagyunk elég nagyok ahhoz – ha szabad ilyen nagyképűen fogalmazni –, hogy nem is kell generációváltásról beszélgetni, de még csak olyan eget verően nagy fiatalításokról sem biztos. Ez egy természetes folyamat: mindig lesznek srácok, akik abbahagyják, vagy elengedik a válogatott szereplést, a helyükre pedig menetrendszerűen érkeznek olyan fiatalok, akik ott kopogtatnak a nemzeti csapat öltözőjének ajtaján – vagy jobb esetben berúgják és becsörtetnek rajta. Tény, ez a folyamat jelenleg is markánsan zajlik.

Tulajdonképpen 17 év alatt jutottunk el a hőn áhított A csoportba jutástól a hőn áhított bent maradásig. Ez hogyan értékelhető? Sok, kevés, reális?

Nehéz kérdés, de én azt gondolom, nagyjából ez valahol a realitás, és ez itt valóban a kulcsszó. Mert ezzel együtt azt is mondom, hogy nekünk nem az a feladatunk, hogy reális dolgokat tegyünk, hanem az, hogy akár még annál is bravúrosabbakat. Tartom, hogy 

De megoldottuk, és ennek örülünk. Most megint az lesz a feladat, hogy valami olyat alkossunk, amire utána büszkék lehetünk. Én például nagyon várom az első pontszerzést egy topcsapattal szemben, vagy egy győzelmet egy középcsapat ellen. A következő években, évtizedekben meg újra jöhetnek majd a még nagyobb célok; a legjobb nyolcba jutás, az olimpiai szereplés, bármi.

Huszonegy harmadon át a maximumot nyújtani

Szerencsére most nincs nyolc kulcshiányzónk, és az egyik legjobbunk, Galló Vilmos is kellemes „probléma”, a finn bajnoki döntő miatt nem csatlakozott egyelőre a kerethez. Tavaly úgy hozta a sors, hogy a vb-n mi kerültünk végre a dolgok jó végére, egy győzelem is elegendő volt a bennmaradáshoz – mi lehet a helyzet idén? 

Az egész válogatott programunk egyik legfontosabb üzenete, hogy azzal nem foglalkozunk, amire nincs hatásunk – cserébe viszont igyekszünk mindent kontrollálni, ami kontrollálható. A kérdésre válaszolva, nyilván nem tudjuk előre, hogy a mi válogatottunk kilenc pontot fog-e szerezni, vagy nullát, vagy kettőt, de ugyanígy az osztrákokról sem, a lettekről sem, és senki másról. Ennek fényében pedig nem is foglalkozom azzal, hogy nekünk mennyit „kellene” szereznünk összességében. 

Pontosan tudjuk, hogy lesznek olyan harmadok, amikor ezt nem sikerül majd megvalósítani, mert ezen a topszinten, egy elit-világbajnokságon nekünk borzasztóan nehéz kiegyensúlyozottan teljesíteni. Mondhatnék ezer okot, hogy miért, de nem ez a fontos, hanem az, hogy előrébb tudjunk lépni ahhoz képest is, ahol tavaly Herningben voltunk. Ez nem lesz könnyű, mert ott elsősorban közösség-szinten extra teljesítményt nyújtottunk. Persze, tudnék olyan mérkőzéseket is, amelyekre nagyon nem szívesen emlékszem vissza, de abban bízunk, hogy egyre kevesebb ilyen lesz. A lényeg, hogy nagyon nagy kihívás eleve már a helyes célkitűzést is belőnünk egy ilyen világbajnokság előtt, de az biztos, hogy ez semmiféleképpen sem szólhat kizárólag győzelmekről és vereségekről. 

Kapitányi kinevezése óta a válogatott körüli kultúraépítés az egyik vezérgondolata, ezt a játékosai is adaptálták. Legutóbb azonban úgy fogalmazott: „a kultúraépítés lényege, hogy állandóan kertészkedjünk, és itt most gyomot kell irtani.” Azóta hogy látja, átment az üzenete?

Úgy látom, igen. Azt egyébként szeretném mindenképpen hangsúlyozni, hogy ez a kiszólásom véletlenül sem arra vonatkozott, hogy valakiket kellene kigyomlálni, hanem hogy bizonyos viselkedési mintákat, amelyek nem elfogadhatóak számunkra. 

Szerintem ez az üzenet, hál’ istennek, átment, és mi is értjük, hogy nekünk is hangsúlyt kell fektetnünk arra, hogy ebből ki mit visz magával. És nem is csak mi, akik benne vagyunk a közepében, hanem 

• a közvetlen környezetünk,
• a magyar jégkorongsport, 
• és mindenki más is lássa, 

milyen erővel bír ez a csapat, s hogy léteznek komoly elvárások, amelyeknek meg kell felelnünk. 

Nyitókép: MJSZ/Vörös Dávid