Marco Rossi megint megvillant: sokat beszélnek még újabb zseniális húzásáról

Megint futball-lázban ég Magyarország: amit a világbajnoki selejtezősorozat első két meccsén elvett tőlünk a sors, abból a legutóbbi két összecsapáson törlesztett valamicskét – a végjátékok alakulását illetően legalábbis mindenképpen. Az örmények ellen az utolsó pillanatban bebiztosított 2–0-s hazai győzelem után kedden, Lisszabonban a 91. percben összejött a nagyon megérdemelt egyenlítés a Nemzetek Ligája-győztes portugál sztárok ellen.

Egy biztos: jó volt látni, hogy megszokott légióssztárjaink mellett végre a hazai NB I-ben edződő, illetve korábban valóban a magyar akadémiai rendszerből kikerülő játékosok is egyre meghatározóbb teljesítménnyel tudnak jelentkezni, beillesztve saját stílusukat a portugál szövetségi kapitány által is csak jól funkcionáló klubcsapatként jellemzett magyar válogatott játékrendszerébe.

Marco Rossi zseniális húzásai nagyon ültek: noha az egész ország csak találgatásokig jutott, ki pótolhatja az egyaránt eltiltott Sallai Rolandot és Varga Barnabást az örmények ellen, az olasz szakember mindenkit meglepve merész lépéssel a kezdőcsapatba jelölte a nemzetközileg teljesen ismeretlen Lukács Dánielt, aki előbb gólt lőtt, majd néhány nappal később gólpasszt adott. Gruber Zsombor csereként beszállva szintén betalált, míg a kapuban a sérült Dibusz Dénest helyettesítő Tóth Balázs szállította a bravúrokat. Rossi ezúttal is megvillantotta a magyar közegbe remekül illeszkedő képességeit: a stratégiának és a taktikának megfelelő ideális keret összetételének fortélyait széles körben oktathatná.

Új felfedezett: biztos pont a kapuban

Kezdjük talán a két leglátványosabb berobbanóval: hátul Tóth Balázs, elöl Lukács Dániel vitte el a show-t. Mindkettejük esetében relatíve „késői érésűként” hozta meg a gyümölcsét a munka és a türelem, előbbi 28, utóbbi 29 évesen lépett elő válogatott főszereplővé. További közös pont még a Puskás Akadémia csapata, a tavaly óta az angol másodosztályú Blackburnben védő, kazincbarcikai születésű Tóth pályafutása Felcsútról indult, Lukácsé pedig oda érkezett meg.

s bár az elválás nem sikerült a legszebbre a PAFC-cal, a szomszédvár Videotonban ismét bizonyította klasszisát, azóta pedig az egyik legjobb angliai kapusneveldében és a világ egyik legkompetitívebb bajnokságában, a Championshipben véd hétről hétre egy egykori Premier League-bajnok klubban (minderről nekünk is részletesen is mesélt nemrégiben).

Ez látszik is rajta: noha újfent viszonylag váratlanul kellett beugrania Dibusz Dénes hiányában, nem először mutatta meg, hogy lehet rá számítani, éles téthelyzetben is. Válogatott rutintalanságát meghazudtolóan magabiztos és higgadt teljesítménnyel rukkolt elő mindkét mérkőzésen, kulcsfontosságú pillanatokban bemutatott bravúrokkal (főleg a portugál világsztárok ellen), emellett a védelmet is tanárian irányította – s hab a tortán, hogy még az elmúlt napok egyik legszívmelengetőbb sztorija is az övé! Kiváló mentalitású, intelligens csapatember, ha így folytatja, akár hosszabb távon is megoldhatja a válogatott kapuskérdést.

Új felfedezett: beugróból kulcsember

Lukács esete legalább ilyen érdekes, hiszen a nyár óta a Puskásnál gólfelelős támadó sokáig csak az NB III-ban kapott lehetőséget a REAC, majd a Honvéd második csapatában, de még két éve is a másodosztályban szerepelt (s juttatott fel egymás után két különböző csapatot a Kecskemét és a Diósgyőr „személyében”). Két gyengébben sikerült élvonalbeli idénnyel a háta mögött érkezett meg nyáron Felcsútra, ahol viszont, úgy tűnik, sikerül végre kiaknázni a benne rejlő potenciált.

Az örmények ellen Varga Barnabás kényszerű távollétében kezdőként végig veszélyesen futballozott, s nagyon fontos góllal törte meg a jeget a második félidő elején, míg a portugálok ellen az utolsó félórára beállva hozott új lendületet a támadójátékba. Ez a 91. perces elfutásában és katartikus egyenlítést érő centerezésében csúcsosodott ki: bátran és jól csinálta meg a helyzetet a szélen, a többi pedig már történelem a hullafáradtan a hosszúra azért csak megérkező Szoboszlai Dominikkel…

Kulcsjátékosok Marco Rossi rendszerében

Noha gólokban ezúttal közvetlenül nem működött közre, de a sérülése után visszatérve újfent megmutatta, mennyire fontos és nehezen pótolható láncszeme ennek a válogatottnak Schäfer András. A szombathelyi születésű és az Illés Akadémiánál nevelkedő Bundesliga-középpályás az örmények elleni siker során is a mezőny egyik legjobb és legtöbbet dolgozó játékosa volt, a portugálok ellen pedig betegen is felszántotta a pályát korai lecseréléséig. 

A számtalanszor megénekelt Varga Barnabás a következő, akinek szerepét aligha kell tovább hangsúlyozni. A Ferencváros gólzsákja az örmény meccset sokat emlegetett sárga lapjai miatt kihagyta, de a portugálok ellen megint klasszisteljesítményt nyújtott. Mondanánk, hogy ez a meccs most nem róla szólt, lévén Rúben Diasék vigyáztak rá, mint a tűzre, csakhogy amit például a 35. percben művelt a portugál tizenhatoson belül, a PL- és BL-győztes sztárvédőnek esernyőt osztogatva úgy, hogy közben le se esett a játékszer a labdaátvétel után, önmagában megér egy misét – még hogy csak fejjel jó…! – , az egyenlítő gólunk előtt pedig ő fejelte le az előrerúgott labdát Lukácsnak, ami egyértelmű kulcsmomentumnak bizonyult.

Klubtársa, a Fradiba idén berobbanó Gruber Zsombor ugyancsak meghálálta a stáb bizalmát. A 21 éves, Győrben, majd a Puskás Akadémiánál nevelkedő csatár Lukácshoz hasonlóan tulajdonképpen pontosan azt hozta, amit reméltek tőle: az örmények ellen az első gólszerzőt váltva ő szerezte meg a túlórában a minden kérdést lezáró másodikat, egy tökéletes érkezéssel a 94. percben. Nagyon érzi a kaput és nagyon fiatal még, töretlen fejlődéssel övé lehet a jövő.

Ugyanez a harmadik ferencvárosi játékosról, Tóth Alexről is elmondható, mint ahogy el is mondták már róla sokan, sokszor. Az örmények ellen 10-esként kezdett, jó órányi játékideje alatt átlagon felüli, 84 százalékos passzpontossággal dolgozott (saját térfelén mind a 10 labdája emberhez ment), volt egy kiváló indítása, és még háromból három fejpárbajt is megnyert a 180 centijével. Lisszabonban a korán lekapott Schäfer helyére állt be, és még rátett egy lapáttal az örmények elleni teljesítményére: 26-ból 24 passza 92 százalékos sikerrátát jelent, az ellenfél térfelén 13-ból 12 labdája ment társhoz 32 sikeres labdaérintés mellett. 

Szoboszlai mellett a magyar futball másik „mindenese” Sallai Roland, aki Vargához hasonlóan szintén emlékezetes eltiltásból térhetett vissza az írek elleni piros lapja után. A Galatasaraynál többnyire jobbhátvédként vagy jobbszélsőként foglalkoztatott játékos Portugáliában papíron balszélsőt játszott, valójában meg mindenhol ott volt: már az első percekben volt egy veszélyes tekerése a tizenhatos jobb sarkáról – Diogo Costának kellett nagyot nyújtóznia, hogy kiüsse –, az első félidő végéhez közeledve centerpozícióból egy remek kapáslövése, a 69. percben, 2–1-nél pedig egy félpályás emeléssel lepte meg kis híján Costát. Az anno szintén a Puskás Akadémiánál feltűnő Sallai 

• hat lövéséből kettő el is találta a kaput, 
• 82 százalékos passzpontossága mellett 
• négyből négy sikeres csele, 
• két jó labdaszerzése és 
• 10-ből 7 megnyert párharca volt.

 Vitathatatlan klasszis, remélhetőleg sosem kell többet egymást követő két válogatott tétmeccsen is nélkülöznünk…

A magyar válogatott az elmúlt két meccsen szerzett négy – összesen öt – pontjával jelenleg az F-csoport második helyén áll a portugálok mögött, ami azt jelenti, hogy 

(Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka)