Írország–Magyarország: álomszerű kezdés, rémálomszerű folytatás az írek ellen – kétgólos előnyből ikszeltünk Dublinban

Az elején sokkoltuk az íreket, a második félidőben pedig ők minket.

Dublinban még nem lépett pályára, a Puskásban viszont már Tóth Balázs nevével kezdődhet a magyar válogatott összeállítása.
Egybehangzó sajtóinformációk szerint a magyar válogatott első számú kapusa nem lép pályára kedd este a portugálok elleni hazai vb-selejtezőn.
Hogy a Dublinban számos komoly bravúrt bemutató Dibusz Dénes már a szombati összecsapáson sem volt százszázalékos, onnan is lehetett sejteni, hogy a második félidőben rendre átengedte a kirúgásokat valamelyik magyar mezőnyjátékosnak.
Ezt is ajánljuk a témában
Az elején sokkoltuk az íreket, a második félidőben pedig ők minket.
A ferencvárosi kapus későbbi MRI-vizsgálata ugyan negatív eredményt hozott, a stáb valószínűleg így sem kockáztatja meg a bevetését kedden. A portugál világsztárok ellen azonban a jelek szerint nem a Puskás Akadémia kapusa, Szappanos Péter, hanem a Blackburnben védő Tóth Balázs kaphatja meg a lehetőséget:
az nb1.hu már hétfő este jelezte a cserét, a Nemzeti Sport pedig az MRI-vizsgálat mai eredménye után megerősítette az információt.
Érdekesség, voltak, akik már az írek elleni mérkőzésre is a fiatal – a PAFC-nál korábban ugyancsak megforduló, ám Hornyák Zsolttal összekülönböző – hálóőrrel álltak volna fel. A válogatottban eddig egyszer védő Tóthnak most még nehezebb dolga lesz: a portugálokat Marco Rossi szövetségi kapitány is a világ egyik legerősebb válogatottjának nevezte, mondván, a szerencsére is szükségünk lesz kedd este 20:45-től a Puskás Arénában.
Ezt is ajánljuk a témában
Rémálomszerűen kezdődött, álomszerűen zárult a blackburni kaland.
Hogy a korábban megsérülő Schäfer András, valamint a Dublinban gólt szerző, aztán viszont törlesztésért piros lapot és így automatikus egymeccses eltiltást kapó Sallai Roland nem állhat a stáb rendelkezésére Portugália ellen, már korábban tudott volt, egy kulcshiányzó viszont a világsztárok sorát felvonultató ellenfélnél is lesz: Francisco Conceicao a hétfői edzésen szenvedett izomsérülést.
Ezt is ajánljuk a témában
Ez lesz a futballtörténelem első Szoboszlai–Ronaldo csatája.
(Nyitókép: MTI/Illyés Tibor)