„Nem vagyok hajlandó gyűlölködni!” – Kubik Anna a Mandinernek

2026. január 11. 06:10

Megvan a saját gondolatom a világról és annak folyásáról, nem is rejtem véka alá, de elképzelhetetlen, hogy a vélemény különbségünk miatt ne álljak szóba kollégákkal – mondja Kubik Anna. A nemrégiben a nemzet művészének választott színésznővel beszélgettünk fontos színházról, egymásra zárt skatulyákról és az Advent a Hargitán máig tartó hatásáról.

2026. január 11. 06:10
null
Farkas Anita

Kubik Anna

Ősiben született 1957-ben. A székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumban érettségizett, 1981-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Kazimir Károly és Iglódi István tanítványaként. Előbb a Nemzeti Színház, majd a Budapesti Kamaraszínház, a Művész Színház, a Thália Színház tagja lett. 1999-től újból a Nemzeti, illetve 2000-ben Pesti Magyar Színház szerződtette, ahol 2013-ig maradt. Még abban az évben hívták a székesfehérvári Vörösmarty Színházba és a debreceni Csokonai Nemzeti Színházba, utóbbinak 2022-ig volt tagja. A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma 105, emellett számos filmben, tévéjátékban és sorozatban is szerepelt. Munkásságát Jászai- és Kossuth-díjjal, illetve Nemzet Művésze címmel ismerték el.

Milyen az a fontos színház?

Messziről kezdeném. Az első előadás, amit életemben láttam, A kőszívű ember fiai volt Székesfehérváron, ahova 14 évesen, egy tanulmányi verseny eredményeként jutottam el. Sorsfordító élménnyé vált: megéreztem, hogy a színpadon nem lehet akármiről és akárhogy beszélni.„”

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt
Tovább a cikkhezchevron
A Fedák Sári-ügy, avagy minden jegy elkelt című darabban
Fotó: MAGYAR SZÍNHÁZ

Miről kell beszélni?

Örök emberi értékekről, szerelemről, családról, nemzetről, hazaszeretetről, bukásokról és talpra állásokról, s nem utolsósorban a hitről – a Kőszívűben rögtön Baradlayné lett a kedvencem, ő is szinte minden jelenetben elmond egy szívből fakadó imát. És ha az ember első találkozása a színházzal ennyire mélyre tud menni a lélekben, utána színészként sem fogja beérni kevesebbel: minden kicsi és nagy szerepben valami hasonlóan lényegeset, valódit akar adni a nézőknek, önmagából is.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gullwing
2026. január 11. 07:45
Én túlléptem már azon hogy szeressünk mindenkit, és ha megdobnak kővel dobd vissza kenyérrel. Már elfogyott a kenyerem!
Válasz erre
1
0
balbako_
2026. január 11. 06:32
A színház ami az embereket kiemeli a hétköznapokból és ünneppé teszi a hétköznapot is. Kár, hogy már csak mi idősebb emberek öltözünk az alkalomhoz illően a fiatalok a színházba is hétköznapi ruhában jelennek meg. Az Ádvent a Hargitán pedig egy csúcspont volt amikor a nézők, a szereplők és a szerző szíve együtt dobbant Erdély sokat szenvedett magyarjaival a szörnyű román elnyomás miatt.
Válasz erre
7
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!