Fenti mondat a róla szóló előadásban hangzik el, ma is erősen megfontolandó megállapításként. A Magyar Színház új bemutatója azok számára is megrendítő élmény lehet, akik eddig nem tudtak róla, a 20. század testet-lelket pusztító izmusai hogyan bántak el a közönség imádott kedvencével.
Zenés tragikomédia két felvonásban, amelyben Fedák Sári életének, pályájának fontos mozzanatai elevenednek meg a kor népszerű operettslágereivel – Hajmási Péter, Hajmási Pál, Legyen a Horváth-kertben Budán, Stux, maga vérbeli párizsi lett stb. – körítve. Már ez önmagában garantálna egy kellemes-nosztalgikus színházi estét, de a Magyar Színház új bemutatója, A Fedák Sári-ügy, avagy minden jegy elkelt ennél sokkal magasabbra teszi a lécet. Szerencsére, mondhatni, különösen annyi félreértett vagy félrevitt, a felszínt kapargató előadás csalódott végigülése után. Az Olt Tamás írta és rendezte darab azonban nagyon is mélyre megy, miközben sikerül neki az a ritka bravúr, hogy az elmeséltek rettenetes súlya inkább intő jelként, mintsem nyomasztó teherként nehezedjen ránk.
A kerettörténet szerint a hetvenes éveiben járó Fedák Sári (Kubik Anna) és a hozzá egész életében hű cselédlánya, Kerék Margit (Soltész Bözse) közösen idézik fel a sok fényes diadallal teli, de bukásoktól sem mentes múltat. Nem is akárhol, hanem egy falu végi kis ház konyhájában,
ahová a közönség egykor körülrajongott kedvencét száműzte a kommunista állam.
Ugyanaz az állam, amelynek Népbírósága előzőleg „nácibarátság” vádjával hónapokig tartó börtönbüntetésre és a foglalkozásától való eltiltásra ítélte az évtizedekkel korábban még bőszen „levörösözött” primadonnát – a cím is erre a tárgyalásra utal, amelyre pénzért árulták a pillanat alatt elkapkodott jegyeket.
Már csupán ez, a 20. századi magyar történelem abszurditásait kidomborító szál megérne egy külön drámát, de ez az egész különös-kivételes sors talán kevésbé lenne átélhető a szakmai-magánéleti csomópontok felsorakoztatása nélkül. A legendás szerepek felvillantása mellett különösen a Molnár Ferenccel (Haumann Máté) való kapcsolat kap súlyt, amit ma minden bizonnyal bántalmazónak neveznénk – és nem is ok nélkül. Már a kezdet óvatosságra inthette volna a színésznőt, legalábbis a legenda úgy tartja, hogy a korábban sem éppen mintaférjként és -szeretőként ismert Molnár a Leányvásár megtekintése után így szólt az operettkirálynő után:
„Álljon meg, Fedák!… Maga nagyon tehetséges, de igazi nagy színésznő, olyan, amilyen kevés van a világon, csak akkor lesz magából, ha egy ilyen magamfajta zsidó gyerek jól az életébe tapos.”
A taposás ez esetben sajnos szó szerint is értelmezendő; nem csupán a Molnárnál majd fél évszázaddal fiatalabb Darvas Lili felbukkanása volt az oka a tízéves viharos kapcsolat után megköttetett rövid házasságuk gyors lezárásának.
A Magyar Színház előadásának egyik nagy erénye, hogy kiválóan tartja az arányokat próza és zene, köz- és magánélet, tragédia és komédia között – utóbbi vonalban ráadásul végre nem a blőd megoldások, hanem a szépen adagolt irónia, néhol csattanós szarkazmus a jellemző. Közben ez egész észrevétlenül tágul szemléletes korrajzzá: a fiatal ávós (Csikós Máté) kedélyesnek induló, de egyre fenyegetőbbé váló látogatása vagy a népbírósági tárgyaláson elnöklők fenyegető cinizmusa mindennél jobban megmutatják, hogyan hangolható át fokról fokra az igazság az aktuális hatalom érdekei szerint (Valahol talán itt hangzik el a címben idézett mondat is: „Ha lehanyatlik a kultúra, megnő a törpék árnyéka.”) A hamisan tanúskodok pedig azt, hogyan fordítja ki magából az embert az irigység, egy pillanat alatt sutba dobva azt az egyszerű tételt, amit a darabbéli Fedák így fogalmaz meg:
„Az én sikerem nem mások kudarca, az én kudarcom nem mások sikere.”
A másik erény a remek, a legkisebb szerepekben is passzoló színészválasztás. A százszor megtaposott, megalázott, a belső fényt és a humort a végsőkig méltósággal őrző idős Fedák Sárit alakító Kubik Annáról nem lehet levenni a szemet, minden szavával, gesztusával, mozdulatával, erőlködés nélkül viszi-sodorja magával a közönséget.
Méltó párja Soltész Bözse az asszonyát megingathatatlan oszlopként tartó örök cinkos- és játszótárs Kerék Margitként. A fiatal Fedák szerepében Kiss Anna Gizellára ugyancsak nem lehet panasz, csak úgy robban az energiája. Pici közbevetésként; rövid idő alatt harmadszorra láttam színpadon – a szintén a Magyar Színházban futó Hamletben Ophelia, a Bástya Színház Jóccakát, anya című előadásában az öngyilkosságra készülő fiatal Jessie az övé –, és messze most tetszett a legjobban. Kiemelendő még Haumann Máté pojácaságra hajló, pocakos, de épp a határig karikírozott Molnár Ference, és az áruló barátnő, Kürthy Sári bőrébe bújó, a figura egydimenziósságát karakteresen és kiváló komikummal árnyaló Vlahovics Edit.
De magától értetődően működik a díszlet és jelmezek is, a fentiekkel együtt létrehozva egy olyan estét, amelyről hazafelé menet azt állapítjuk meg, hogy igen, ez az,
végre nem kidobott órák, hanem valódi „megérős” színház.
Az utókor által csak félig rehabilitált címszereplő még sokkal több beszédet, foglalkozást, emlékezést érdemelne. Hiszen, képzeljük csak el, milyen pompázatos nő és ember lehetett, akiről egy bizonyos Ady Endre így írt az első nagyváradi vendégjátéka kapcsán:
„Fedák Sári nem az a lány, akiről hideg melegséggel vagy meleg hidegséggel lehet szólni és írni. Ő első Fedák Sári. Egy és szuverén. Valaki és teljes valaki. Egyéniség, aki nem paktál, s aki nem reflektál semminemű türelemre. Tessék csak bátran nézni, látni és ítélni. A Bereg megyei bakfis egyszerre csak fölszaladt a színpadra. Mint a gyötrelmes, erős, szűz vihar, végigsöpört ott mindent. Trónjaikról lerángatott autokrata színpadi királynőket, félelmetes bálványokat, szent és sérthetetlen formákat, tradíciókat és konvenciókat. A kis bálványdöntő úgy tett a züllött budapesti színházi világgal, mint Napóleon az egyesült seregekkel. Fedák Sári is fölforgatta s megcsúfolta a színpadi hadakozásnak minden becses, régi elvét. Nem volt újságíró dandárja, nem volt haditerve, ignorálta a kulissza küzdelmeit. Nekivágott a csatatérnek, a színpadnak, s megnyert minden csatát.”
Nyitókép: Kubik Anna a Magyar Színház A Fedák Sári-ügy, avagy minden jegy elkelt című előadásában.
Soha nem gondoltam volna, hogy az elmúlt évek számomra is egyik legnagyobb dilemmáját éppen ez a mozi visszhangozza majd.
Már a bemutató előtt politikai viták kereszttüzébe került: a Marx A tőke című munkája nyomán készült előadás pénteken debütált a Nemzeti Színházban.
A Baljós közelség bemutatóját követő pódiumbeszélgetés a háború társadalmi és morális következményeit, a sorkötelezettség kérdését, Ukrajna uniós csatlakozásának jogi és gazdasági implikációit, valamint Magyarország békepárti álláspontját és stratégiai mozgásterét állította a középpontba.
Összművészeti találkozónak adott helyet a hétvégén a Szépművészeti Múzeum. A műtárgyak között pár napig a divat és a stílus kapta a főszerepet. Tehetséges és fiatal tervezők mutatkoztak be a közönségnek, bebizonyítva, hogy Kelet-Európa e téren is igencsak élen jár. Beszámolónk.
Szinte biztos, hogy a pénteken debütált Hogyan tudnék élni nélküled? musical az alapjául szolgáló mozihoz hasonló siker lesz. Nem is érdemtelenül: Szente Vajk dinamikus rendezése tele van meglepő, de nagyon is működő ötlettel, a látvány pedig egészen elképesztő.
Az alkotás rendhagyó road movie formájában dolgozza fel Földes László Hobo életművét, és bár főleg az archív bejátszások miatt érdekes, nem ad hozzá túl sokat a már jól ismert portréhoz. Az Úton lenni boldogság február 13-án, a főszereplő 81. születésnapján debütál a Dunán.
Luis Enrique szerint a tavalyi finálé előtt nagyobb volt rajtuk a nyomás.
A Fidesz–KDNP-frakció támogat minden olyan költségcsökkentési szándékot, ami megőrzi az Országgyűlés méltóságát – húzta alá a politikus.
