„Ha lehanyatlik a kultúra, megnő a törpék árnyéka” – így vitt mindent Fedák Sári

Zenés tragikomédia két felvonásban, amelyben Fedák Sári életének, pályájának fontos mozzanatai elevenednek meg a kor népszerű operettslágereivel – Hajmási Péter, Hajmási Pál, Legyen a Horváth-kertben Budán, Stux, maga vérbeli párizsi lett stb. – körítve. Már ez önmagában garantálna egy kellemes-nosztalgikus színházi estét, de a Magyar Színház új bemutatója, A Fedák Sári-ügy, avagy minden jegy elkelt ennél sokkal magasabbra teszi a lécet. Szerencsére, mondhatni, különösen annyi félreértett vagy félrevitt, a felszínt kapargató előadás csalódott végigülése után. Az Olt Tamás írta és rendezte darab azonban nagyon is mélyre megy, miközben sikerül neki az a ritka bravúr, hogy az elmeséltek rettenetes súlya inkább intő jelként, mintsem nyomasztó teherként nehezedjen ránk.

A kerettörténet szerint a hetvenes éveiben járó Fedák Sári (Kubik Anna) és a hozzá egész életében hű cselédlánya, Kerék Margit (Soltász Bözse) közösen idézik fel a sok fényes diadallal teli, de bukásoktól sem mentes múltat. Nem is akárhol, hanem egy falu végi kis ház konyhájában,

Ugyanaz az állam, amelynek Népbírósága előzőleg „nácibarátság” vádjával hónapokig tartó börtönbüntetésre és a foglalkozásától való eltiltásra ítélte az évtizedekkel korábban még bőszen „levörösözött” primadonnát – a cím is erre a tárgyalásra utal, amelyre pénzért árulták a pillanat alatt elkapkodott jegyeket. 

Már csupán ez, a 20. századi magyar történelem abszurditásait kidomborító szál megérne egy külön drámát, de ez az egész különös-kivételes sors talán kevésbé lenne átélhető a szakmai-magánéleti csomópontok felsorakoztatása nélkül. A legendás szerepek felvillantása mellett különösen a Molnár Ferenccel (Haumann Máté) való kapcsolat kap súlyt, amit ma minden bizonnyal bántalmazónak neveznénk – és nem is ok nélkül. Már a kezdet óvatosságra inthette volna a színésznőt, legalábbis a legenda úgy tartja, hogy a korábban sem éppen mintaférjként és -szeretőként ismert Molnár a Leányvásár megtekintése után így szólt az operettkirálynő után: 

A taposás ez esetben sajnos szó szerint is értelmezendő; nem csupán a Molnárnál majd fél évszázaddal fiatalabb Darvas Lili felbukkanása volt az oka a tízéves viharos kapcsolat után megköttetett rövid házasságuk gyors lezárásának.

A Magyar Színház előadásának egyik nagy erénye, hogy kiválóan tartja az arányokat próza és zene, köz- és magánélet, tragédia és komédia között – utóbbi vonalban ráadásul végre nem a blőd megoldások, hanem a szépen adagolt irónia, néhol csattanós szarkazmus a jellemző. Közben ez egész észrevétlenül tágul szemléletes korrajzzá: a fiatal ávós (Csikós Máté) kedélyesnek induló, de egyre fenyegetőbbé váló látogatása vagy a népbírósági tárgyaláson elnöklők fenyegető cinizmusa mindennél jobban megmutatják, hogyan hangolható át fokról fokra az igazság az aktuális hatalom érdekei szerint (Valahol talán itt hangzik el a címben idézett mondat is: „Ha lehanyatlik a kultúra, megnő a törpék árnyéka.”) A hamisan tanúskodok pedig azt, hogyan fordítja ki magából az embert az irigység, egy pillanat alatt sutba dobva azt az egyszerű tételt, amit a darabbéli Fedák így fogalmaz meg:

A másik erény a remek, a legkisebb szerepekben is passzoló színészválasztás. A százszor megtaposott, megalázott, a belső fényt és a humort a végsőkig méltósággal őrző idős Fedák Sárit alakító Kubik Annáról nem lehet levenni a szemet, minden szavával, gesztusával, mozdulatával, erőlködés nélkül viszi-sodorja magával a közönséget. 

Méltó párja Soltész Böbe az asszonyát megingathatatlan oszlopként tartó örök cinkos- és játszótárs Kerék Margitként. A fiatal Fedák szerepében Kiss Anna Gizellára ugyancsak nem lehet panasz, csak úgy robban az energiája. Pici közbevetésként; rövid idő alatt harmadszorra láttam színpadon – a szintén a Magyar Színházban futó Hamletben Ophelia, a Bástya Színház Jóccakát, anya című előadásában az öngyilkosságra készülő fiatal Jessie az övé –, és messze most tetszett a legjobban. Kiemelendő még Haumann Máté pojácaságra hajló, pocakos, de épp a határig karikírozott Molnár Ference, és az áruló barátnő, Kürthy Sári bőrébe bújó, a figura egydimenziósságát karakteresen és kiváló komikummal árnyaló Vlahovics Edit.

De magától értetődően működik a díszlet és jelmezek is, a fentiekkel együtt létrehozva egy olyan estét, amelyről hazafelé menet azt állapítjuk meg, hogy igen, ez az, 

Az utókor által csak félig rehabilitált címszereplő még sokkal több beszédet, foglalkozást, emlékezést érdemelne. Hiszen, képzeljük csak el, milyen pompázatos nő és ember lehetett, akiről egy bizonyos Ady Endre így írt az első nagyváradi vendégjátéka kapcsán:

„Fedák Sári nem az a lány, akiről hideg melegséggel vagy meleg hidegséggel lehet szólni és írni. Ő első Fedák Sári. Egy és szuverén. Valaki és teljes valaki. Egyéniség, aki nem paktál, s aki nem reflektál semminemű türelemre. Tessék csak bátran nézni, látni és ítélni. A Bereg megyei bakfis egyszerre csak fölszaladt a színpadra. Mint a gyötrelmes, erős, szűz vihar, végigsöpört ott mindent. Trónjaikról lerángatott autokrata színpadi királynőket, félelmetes bálványokat, szent és sérthetetlen formákat, tradíciókat és konvenciókat. A kis bálványdöntő úgy tett a züllött budapesti színházi világgal, mint Napóleon az egyesült seregekkel. Fedák Sári is fölforgatta s megcsúfolta a színpadi hadakozásnak minden becses, régi elvét. Nem volt újságíró dandárja, nem volt haditerve, ignorálta a kulissza küzdelmeit. Nekivágott a csatatérnek, a színpadnak, s megnyert minden csatát.”

Nyitókép: Kubik Anna a Magyar Színház A Fedák Sári-ügy, avagy minden jegy elkelt című előadásában.