Ez Kern András: miközben lejattolt Kádárral, nem látta benne Nagy Imre gyilkosát – de Orbán érintése, na, az vállalhatatlan.
Az úgynevezett bulvár lényege, hogy adott személyeket nem fő hivatásuk gyakorlása, hanem valamilyen más foglalatosságuk közben mutat be.
A népszerűség, ismertség felturbózása érdekében így színészek, írók, zenészek a szakmai teljesítményük mellett (sokszor helyett) egyebekkel is megjelennek a médiában.
Ez lehetne valamilyen nemes cselekedet, hobbi vagy egyszerűen csak életvezetés, afféle példakép-gyártási célzattal (ez ritka), inkább meghökkentő érdekességek vagy éppenséggel látszólagos imázsrombolás. Az ilyen cikk azonban mindenkinek jó, a sajtónak olvasottságot, a művésznek említést hoz, amiről pedig tudjuk: bármit, csak írjanak rólad.
E műfajban témaként a politika is fellelhető. Egyrészt a politikus mint bulvártéma, másrészt az egyéb alanyok mint politizáló entitások.
Ez is régi vitatéma: vajon kell-e a népnek politizálnia, hozzászólhat-e akárki a közügyekhez.
A baloldal hivatalosan azt tanította, hogy a demokrácia jó, méghozzá lehetőleg általános választójoggal, hiszen a szociáldemokraták bázisát jelentő proletárok igen sokan voltak. Ezzel együtt az általános választójog mégsem hozta el (többnyire) a munkáspártok elsöprő sikerét, másfelől ha a baloldal hatalomra került, gyakorta azon mesterkedett, miképpen lehet a valódi demokráciát megfojtani, sőt a szocialista érdekszférában azt is kidolgozták, hogyan lehet általános választójog mellett is zavartalanul hatalmon maradni.
Nálunk a kezdeti demokratikus követelések tézise, majd a nép valódi hangjának ötvenhatban felcsendülő antitézise után megszületett a kádári szintézis:
a nép sok mindent tehet, belefér egy kis erkölcsi fellazulás, alkohol, cigi, abortusz, maszekolás, infarktus, öngyilkosság, némi szűken mért anyagi gyarapodás, de a politizálás tabu. Az nem a ti ügyetek, nem a ti dolgotok, hanem a miénk. Ahogy az olasz mondja: cosa nostra.
Ez az alapvetés egy rövid fellángolást követően áthagyományozódott a rendszerváltás utánra is: rendes ember nem politizál, a „papok ne politizáljanak”, a színészek, művészek ne politizáljanak. Pedig a távolmaradás is politika, ennek sulykolásával lehet elvágni az embereket attól, hogy a saját sorsukkal foglalkozzanak.
„Minden politikus gazember!”, született meg a verdikt, főleg azon politikusok és értelmiségi holdudvaruk propagandájának köszönhetően, akik valóban gazemberek voltak, és saját bűneiket igyekeztek az egész szakmára szétteríteni, rögvest diszkreditálva bármilyen új szereplőt.
Ez aztán sokszor önbeteljesítő jóslattá vált; rendes ember távol tartja magát az ilyesmitől; tisztességes ember nem lesz drogdíler, BKV-ellenőr, utcalányok futtatója és politikus.
Az „én nem politizálok” vallomás nem szégyen, hanem éppenséggel dicső erény lett; mellesleg akik ezt kijelentették, általában igenis politizáltak, csak ennek eltagadásával próbálták véleményüknek az objektivitás látszatát adni.
Ez a „nem politizálok” hamis attitűd jelenik meg a Kern Andrással készült karácsonyi interjúban is. Miközben lejattolt Kádárral és Aczéllal, ő nem gondolt arra, hogy Nagy Imre gyilkosával fog kezet. Amit még el is fogadok, hiszen egy művész adott korban kénytelen élni és alkotni. De akkor meg hogy van az, hogy a demokratikusan választott Orbán Viktor érintése vállalhatatlan?
A 2007-es Kossuth-díjról (történetesen ekkor Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök) szomorúan jegyzi meg, hogy örömét elvette az az újságírói kérdés, nem gondolja-e, hogy a Heti hetes-beli szereplésének köze lehet ehhez.
És közben pár sorral feljebb megjegyzi, hogy a Kossuth-díjról az a vélekedés, hogy „most is lojalitás alapján osztják: aki fideszes, az kap, aki nem fideszes, az nem kap”. Akkor miért olyan hihetetlen, ha a szocialisták pedig honorálták a nagy nézettségű és sokak hajlandóságát bizonyítottan befolyásoló tévéműsorban való elkötelezett szereplést? Az már csak hab a tortán, hogy expressis verbis megjegyzi – noha a bicikliseket utálja –, hogy kedveli Karácsony Gergelyt, a regnáló főpolgármestert. Mindez nem baj, és nem is meglepő. De mi a politizálás, ha nem ez?
Ezzel együtt azt gondolom, Kern András sokoldalú és kitűnő színész, ezek a díjak önmagukban nem sokat jelentenek.
Elég baj, ha valakinek a neve elé oda kell mondani, hogy ilyen-olyan díjas világhírű művész.
Mint mondjuk Krasznahorkainak, akire enélkül senki se kapná fel a fejét, legfeljebb azon csodálkozna, hogy ha ő a magyar irodalom Nobel-díjasa, akkor vajon az a másik húsz-huszonöt, aki sokkal inkább az lehetne, miért nem?
Pióker Ignác kapott Kossuth-díjat, Latinovits pedig nem. Na jó, posztumusz, ami megint hülyeség. A posztumusz elismerés igazából egy utcanév-adás, egy szobor, egy színház-, kultúrház- vagy díj-elnevezés.
És akkor körbe is értünk: kaphatna-e posztumusz Latinovits-díjat Latinovits?
Nyitókép: MTI / Balogh Zoltán
Pénteken, március 6-án tüntetést szervez a Nemzeti Ellenállás Mozgalom Ukrajna budapesti nagykövetsége elé, ahol Szijjártó Péter is felszólal. Mi hangzik el a demonstráción, és milyen üzeneteket küldenek a felszólalók a kialakult helyzetben? Kövesse velünk ÉLŐBEN az eseményeket.
Több országban a támogatások felfüggesztéséről beszélnek.
A NATO beavatkozását javasolják.
Ukrajna mindent bevetne a 90 milliárd eurós EU-hitel érdekében.
Újabb, az előzőnél is nagyobb energiaválság jöhet, ha nem rendeződik a közel-keleti helyzet.
Nagy döntések előtt áll a magyar kormány.
Az eset megdöbbentő, várjuk a reakciókat ellenzéki részről.
Moszkvának kártérítést kell fizetnie Kaja Kallas szerint.
Magabiztos győzelem helyett a CDU lényegben saját hibái miatt veszítette el a választásokat úgy, hogy néhány hónappal ezelőtt kétszámjegyű előnnyel vezetett a felmérésekben. Dobrowiecki Péter írása.
