Advent a Hargitán – először betiltották, majd mégis bemutatták Sütő András drámáját

Milyen emlékeket őriz arról a napról?

Máig nem tudok róla meghatottság nélkül beszélni, amibe egy kis fájdalom is vegyül, hiszen a szereplők közül többen nincsenek már az élők sorában. A nyolcvanas évek közepe amúgy is különös időszak volt; mivel addigra már mind többünknek kezdett felnyílni a szeme a határon túli magyar kisebbség előtte évtizedeken át elhallgatott létkérdéseire, pontosan értettük, a román állam miért akarta mindenáron megakadályozni Sütő András csodálatos drámájának magyarországi bemutatóját. Sok ember bátorsága, elszántsága, akarata, hite kellett hozzá, hogy az az este – és az utána következő kétszáz – egyáltalán létrejöjjön, ráadásul ilyen, minket, színészeket és a közönséget egybeforrasztó, lélekemelő módon.

A legenda szerint az utolsó elhangzott szó után fél órán át szüntelenül szólt a taps, volt ennek egyfajta tüntetés jellege is?

Ez tényleg így történt, a titkosszolgálati jelentések pontosan leírták. Ahogyan azt is, hogy mi, színészek – rajtam kívül Götz Anna Sinkovits Imre, Agárdy Gábor, Funtek Frigyes, akit később Bubik István váltott – közben végig, ott álltunk a színpadon; közös döntésünk volt, hogy nem hajolunk meg,

A nézőtéren, ahova hatszázötven helyett ezerkétszáz ember zsúfolódott be, szinte mindenkinek folyt a könnye, velünk együtt. Egyszer csak gondoltam egyet, előre mentem, levettem a vállamról Árvai Réka hárászkendőjét, magam elé terítettem a földre, és rámutattam: mindenki azonnal megértette, hogy a szerző hiányát jelzem vele, egy pillanat alatt teledobálták virágokkal. 

Közben az épület előtt, a hidegben rendületlenül várakozott a kint rekedt tömeg, nekik az előadással párhuzamosan egy szegedi tanárnő önszántából, gyertya mellett felolvasta az először a Tiszatájban 1985 decemberében megjelent szöveget. Akkor még persze nem tudtam, hogy öt éven át, kétszázszor játsszuk majd folyamatosan az Advent a Hargitán-t, és a történelem alakulása miatt szinte az összes alkalom hasonlóan különlegessé, szimbolikussá válik; akkor is ment, amikor a falurombolások folytak, és akkor is, amikor a Ceaușescu házaspárt kivégezték. Hogy mennyire meghatározó előadás volt, jól mutatja, hogy a premier harmincadik évfordulójára egy ceglédi orvos külön ünnepséget rendezett nekem.

Az ön személyes életében is hozott mindez meghatározó változásokat?

Egész Erdélyt Rékának köszönhetem. Pontosabban Sütő Andrásnak, akit a bemutató előtti nyáron együtt meglátogattunk Marosvásárhelyen. A kertje legvégében hallgattuk hajnalig, 

Akkor jártam először ezen a vidéken, és azóta sem ereszt. Életem nagy ajándékai közé tartozik a Varga Sándor családja által nagyjából másfél évtizede nyaranta megrendezett csíkcsomortáni verstábor is, amit Ráckevei Annával és Rubold Ödönnel közösen „felügyelünk”.

Advent időszaka hasonlóan közel áll a szívéhez?

Szeretem ezeket a heteket: felkészülni a születésre fontos lelki zarándokút. Jó lenne nem az adventi vásárokra meg a plázák ajánlataira koncentrálni ilyenkor, hanem erre a magunkban megtett, fájdalmaiban is örömteli útra. Szokták mondani, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, de ettől a kijelentéstől eléggé ódzkodom. Nem a szeretetet ünnepeljük ekkor, bár annak a valódi lényegéhez, érzéséhez eljutni szintén nagyon nehéz és hosszú ideig tartó lelki munka. 

És hogy ezt valóban átélhessük, azért minden egyes nap tennünk kell: elmenni a rorátéra, olvasni a Bibliát vagy legalább vasárnaponként nem csupán divatból meggyújtani a gyertyát. Különben hogyan tudnánk valóban megérteni, átélni, Jézus Krisztus milyen csodálatos ajándékot adott nekünk, amikor meghalt a mi bűneink miatt a kereszten? Az igaz példa erejénél pedig nincs fontosabb. Ez és a jó közösségek teremtik meg a lelki igényt a hitre. És eredetileg erre lenne való a művészet, közelebbről a színészet is: örök emberi értékekről, szerelemről, családról, nemzetről, hazaszeretetről, bukásokról és talpra állásokról beszélni. És nem utolsósorban a hitről.

Két nagy személyes tragédia ellenére ez egyszer sem rendült meg önben?

Ha az a kérdés, tettem-e Istent valaha felelőssé bármiért is, őszintén mondom, hogy nem. A hibáinkért, vétségeinkért, eltolásainkért, baleseteinkért kizárólag mi, emberek vagyunk a felelősek. Isten már megtette a legnagyobbat: tökéletes formában leküldte az ő egyszülött fiát a földre azért, hogy örök boldogságot, szeretetet hozzon nekünk. Innentől kezdve nincs okunk és jogunk hibáztatni semmiért. 

(A Kubik Annával készült nagyinterjú a Mandiner január 8-án megjelenő, új évi első számában olvasható majd.)

Nyitókép: Funtek Frigyes (Zetelaki Gábor) és Kubik Anna (Árvai Réka) Sütő András Advent a Hargitán című színművének előadásán. A darabot 1986. január 2-án mutatták be a Nemzeti Színházban, Sík Ferenc rendezésében.
(Ilovszky Béla/MTI/MTVA)