„Nincs hiúság, ami úgy ártana egy ember jellemének, mint a saját jócselekedetén érzett büszkeség!” (Nagyböjti sorozatunk I. része.)
A napokban Izajás próféta szavait olvasták fel a templomokban arról, hogy milyen az Istennek tetsző böjt.
Így szól: „Tudjátok, milyen az a böjt, amelyet én kedvelek? Ezt mondja Isten, az Úr: Törd össze a jogtalan bilincseket, és oldd meg az iga köteleit!
Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát!
Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől!”
„Mit mond nekünk ez ma, 2025-ben?” – szólna a modoros költői kérdés. De azért válaszoljunk rá:
társadalmi szinten nagyjából azt, hogy a húsvét előtti fogyókúra mellett nem ártana létrehozni a cipősdoboz akciók és mikulásgyárak böjti megfelelőit is.
De nem azért ragadtam tollat, hogy a mai korra átokzsoltárokat mondjak. Csak megjegyeztem.
Az adakozás lélektana sokkal jobban érdekel. Van ugyanis egy veszélyes folyamat, melytől a modern pszichológia létrejötte előtt majd’ két évezreddel Jézus óvott minket, az evangélista pedig bölcsen megőrizte a Megváltó erről szóló mondatait az utókornak:
Ügyeljetek, hogy igaz voltotokat ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy csodáltassátok magatokat velük, mert így nem lesz jutalmatok Atyátoknál, aki a mennyben van.
Amikor tehát adakozol, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsőítsék őket az emberek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Amikor te alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adományod rejtve maradjon; Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked.” (MT: 6,1-4)
Mostanság sokat járok a pesti Rózsák tere felé. Nézegetem Szent Erzsébetet a rózsáival és elmélkedem az életén. Ismert a hozzá köthető rózsacsoda: amikor kenyeret vitt a szegényeknek, férje megállította és megkérdezte, mi van a kötényében. Erzsébet azt felelte, rózsa, és amikor kibontotta a kötényét, valóban virágok hullottak ki belőle.
Sosem értettem egészen ezt a történetet. Mégis miért kellett hazudnia? Félt? Erzsébet bizonyosan nem félt senkitől és semmitől.
Nemrég olvastam, hogy egy másik középkori szentről, a luccai Szent Zitáról is nagyon hasonló történet él (furcsa véletlen, hogy Zita Bourbon–parmai hercegnő, aki később az eddigi utolsó magyar királyné lett, és aki főként Lucca környékén töltötte gyerekkorát, erről a szentről kapta a nevét). A rózsacsoda tehát elterjedt motívum volt a középkorban.
Lehet, hogy ezért a középkorászok agyonütnek, de szöget ütött a fejembe a gondolat: a rózsává változó kenyerek története vajon nem azt fejezi-e ki, hogy a kereszténységgel mélyen átitatott középkori gondolkodásban elképzelhetetlen lett volna, hogy olyan szentéletű asszonyok, mint Zita és Erzsébet, a jótékonykodásaikkal kérkedjenek?
Hogy inkább változzon rózsává a kenyér a kötényükben, de ne „kürtöltessenek” saját irgalmas cselekdeteikről?
A legendák íróinak vajon nem visszhangzott-e a fejében, „Ügyeljetek, hogy igaz voltotokat ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy csodáltassátok magatokat velük, mert így nem lesz jutalmatok Atyátoknál”, amikor Erzsébet és Zita jellemét akarták megrajzolni?
Mindenesetre Jézus tanítása itt is többrétegű. Nemcsak egyszerű parancs, hanem jótanács is. Az ember ugyanis olyan, hogy
még a saját jó cselekedeteinek következményei is megmérgezhetik a jellemét.
A Jézus korában játszódó És köntösömre sorsot vetettek című regényben találtam egy részletet még évekkel ezelőtt, amely nagyon jól kifejezi, miben állnak ezek a veszélyek.
A jelenetben a római patrícius Marcellus és a zsidó Justus (ő bizonyára azonos azzal a József Barsabással, akit az apostolok alkalmasnak tartottak, hogy betöltse Iskarióti Júdás helyét, de végül Mátyást sorsolták ki helyette) arról beszélgetnek, hogy Jonathán, Justus unokája nagy jót cselekedett: odaadta egyetlen szamarát, ami nagy kincs volt akkoriban és arrafelé, egy dongalábú gyermeknek.
Justus szerint Jonathán, aki még kisgyermek, nagy veszélyben van, mert a falu asszonyai őt magasztalják a történtek után.
Marcellus nem érti Justus aggályait, szerinte normális, hogy megdicsérik Jonathánt azért, amit tett.
„Hogy megdicsérik, az helyes (...) de ne magasztalják fel! Amint mondtam, Jonathán nagy árat fizetett ezért a tettéért. Megérdemli, hogy jutalmat kapjon a szívében. De nagy kár lenne, ha csak elbizakodottságot nyerne érte. Nincs hiúság, ami úgy ártana egy ember jellemének, mint a saját jócselekedetén érzett büszkeség! Legyen büszke az izmaira, a fürgeségére, az erejére, az arcára, a céllövő készségére, az ügyességére, a teherbírására: ez közös gyarlóság, amely mindnyájunkban meglehet.
De ha valaki a jóságával kérkedik, az nagy csapás.
A fiú még nagyon fiatal és tapasztalatlan. Olyan könnyen tönkre lehet tenni az önigazság érzete által, hogy szinte észre sem veszi, mi baja” – magyarázza el kereken Justus.
Adakozni tehát veszélyes. Akkor inkább hagyjuk a szentekre, akik elég kegyelmet kaptak ahhoz, hogy ne essenek az „önigazság érzetébe”?
Nos, távolról sem, épp ellenkezőleg, aki nem szent, jobban teszi, ha megfogadja Sirák fiának jótanácsát: „Mert Isten letekint arra, aki irgalmasságot cselekszik, gondja lesz rá a jövőben, hogy botlása idején támaszt találjon.”
(Nyitókép: R.J. / Mandiner)
***
Ezt is ajánljuk a témában
Nyugodtak lehetünk – most is van, aki Őérte teljesen lemond önmagáról, míg mi egy sör mellett megbeszéljük, mikor tapasztaltuk meg először a Szentlélek jelenlétét az életünkben. Vizvári Soma írása.
Ezt is ajánljuk a témában
Európa jelentése alapvető változásokon megy keresztül. Nem nélkülünk, nem az akaratunk ellenére – hanem éppen általunk. Nagyobb szükségünk van példaképekre, eszményekre és patrónusokra, mint valaha. Czopf Áron esszéje.
Ezt is ajánljuk a témában
Fontos, hogy ezeket a jeleket ne önmagukban szemléljük. Nem a víz vagy a hely a lényeg, hanem az, akire mutat: Krisztus. Interjúnk.
„A kereszténységet és az erkölcsöt nem lehet helyettesíteni pénzzel és képmutatással” – húzta alá a Fidesz volt országgyűlési képviselőjelöltje.
„Csodás” jelenet: Decens középosztálybeli felnőtt „F*CK NER” matricát nyom az alsós kisfiú kezébe. Francesca Rivafinoli írása.
A másik oldalon? Inkább ne is menjünk ennél tovább.
A legnagyobb ellenszélben vált sikeressé a már a hazai mozikban is látható, bibliai témájú animációs film.
A Tisza Párt önkéntes Lenin-fiúja hozta a formáját.
Van, aki számára rögös út vezetett a megtérésig, másoknak mindig is magától értetődő volt.
Ahová a tiszás képviselők ugyebár nem ülnek be dolgozni.
A miniszterelnök a helyszínválasztást annak szimbolikus jellegével és az aszályhelyzettel indokolta.
