„Tanúságtétel” – egy barátom mondta nemrég, mennyire irtózik ettől a kifejezéstől. „Gizi néni, tessék eltenni most már a sós mogyorót! Kezdődik a tanúságtétel, kéretik odafigyelni!” – mondta, majd nevettünk. Nem kellett semmit hozzátenni, értettük egymást.
Kétségtelen, hogy manapság (egyszer ezt a szót is pellengérre kellene állítani, „manapság”...brrr!)
van egy kis ipari mellékíze a tanúságtételeknek. Nem is ipari, rosszabb: multis.
De a „régi szép időkben” azért voltak gyönyörű tanúságtételek. A leghíresebb Annáé és Simeoné. Az ő történetük a mai ünnephez, Gyertyaszentelő Boldogasszonyhoz fűződik, amelyet Jézus bemutatásának is szoktak nevezni, de a bemutatásnál talán még fontosabb, hogy valakik – Simeon és Anna – fel is ismerték az Urat.
Anna szerepéről így ír az evangélista: „Volt egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon előre haladt már napjaiban, miután férjével hét esztendeig élt szüzessége után. Nyolcvannégy éves özvegy volt. Nem vált meg a templomtól, böjtöléssel és imádsággal szolgált ott, éjjel és nappal. Ő is odajött ugyanabban az órában, dicsérte Istent, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását” (Lk 2, 36-37).