Nyugodtak lehetünk, most is van, aki böjtöl, aki teljesen lemond önmagáról, hogy megtalálja az igazi szabadságot, amíg mi egy sör vagy egy szójalatte mellett megbeszéljük, mikor tapasztaltuk meg először a Szentlélek jelenlétét az életünkben.
„Tanúságtétel” – egy barátom mondta nemrég, mennyire irtózik ettől a kifejezéstől. „Gizi néni, tessék eltenni most már a sós mogyorót! Kezdődik a tanúságtétel, kéretik odafigyelni!” – mondta, majd nevettünk. Nem kellett semmit hozzátenni, értettük egymást.
Kétségtelen, hogy manapság (egyszer ezt a szót is pellengérre kellene állítani, „manapság”...brrr!)
van egy kis ipari mellékíze a tanúságtételeknek. Nem is ipari, rosszabb: multis.
De a „régi szép időkben” azért voltak gyönyörű tanúságtételek. A leghíresebb Annáé és Simeoné. Az ő történetük a mai ünnephez, Gyertyaszentelő Boldogasszonyhoz fűződik, amelyet Jézus bemutatásának is szoktak nevezni, de a bemutatásnál talán még fontosabb, hogy valakik – Simeon és Anna – fel is ismerték az Urat.
Anna szerepéről így ír az evangélista: „Volt egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon előre haladt már napjaiban, miután férjével hét esztendeig élt szüzessége után. Nyolcvannégy éves özvegy volt. Nem vált meg a templomtól, böjtöléssel és imádsággal szolgált ott, éjjel és nappal. Ő is odajött ugyanabban az órában, dicsérte Istent, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását” (Lk 2, 36-37).
Ugye ez a tanúságtétel nem az a fajta, amely előtt ránk szólnak, hogy előre nézzünk, mert most kezdődik. Azt is mondhatnánk: ez tanúságtétel! Pedig valószínűleg nem volt nagy közönsége.
A Szentlélek segítségével mégis éppen elegen hallották, hogy az evangélista megörökítse.
De mi teszi a különbséget tanúságtétel és tanúságtétel között? Esetünkben például a böjt, amely az Isten iránti teljes bizalom, a Istennek való teljes önátadás jele. De még ennél is több, ima, kommunikáció az Úrral, válasz az ő közeledésére.
Kétségtelen, hogy nem egy túl kellemes élmény testileg, úgy biztosan nem, ahogy Anna űzte (nem találjuk meg a tőle vezető utat a nagypénteki lazacos szendvicsig). Vagy ahogy mondjuk Egyiptomi Mária ókori szent élt a sivatagban, aki
mielőtt teljesen átadta volna magát Istennek – erre nincs jobb szó – közönséges céda volt.
Mégis élete egy pontján olyan erősen kezdett el vágyni a megtisztulásra, hogy mindenáron el akart jutni Jeruzsálembe, hogy ott imádkozhasson, ahol a Szent Kereszt állt. Szó szerint mindenáron, hiszen fizetni nem tudott a hajósoknak, ezért felajánlotta a testét szállítási díj címén. Végül tehát eljutott Jeruzsálembe…
Vajon a később szentté váló utcanő látott-e valakit a Szent Kereszt temploma előtt tolongó tömegben azok közül a hajósok közül, akik azelőtt kihasználták? S ha igen, összetalálkozott-e a tekintetük? S, ha igen, mit látott a férfi szemeiben: őszinte megbánást vagy inkább a cinikus képmutatás tükröződött bennük?
Egy biztos, Máriára a zarándoklat akkora hatással volt, hogy átkelt a Jordánon, kivonult a sivatagba és haláláig ott is maradt.
„Sok-sok erőfeszítésbe és könnyhullatásba kerül, hogy meg tudjuk őrizni Krisztus alázatos lelkületét, Nélküle kialszik bennünk az élet világossága, lelkünk pedig meghal. Testünk hamar kiszikkad a böjtben, ám lelkünket csak nehezen és fokozatosan tudjuk megalázni annyira, hogy mindig alázatos maradjon.
Egyiptomi Mária tizenhét éven át úgy küzdött a szenvedélyeivel, mintha vadállatokkal harcolt volna,
és csak azután talált megnyugvást, ám teste hamar kiszikkadt, mert a pusztában nem volt mivel táplálkozni” – írta Szentéletű Athoszi Sziluán, ez a tanulatlan orosz muzsik, aki az ortodoxia egyik leghíresebb aszkétája lett (Szofronyij Apát – A Szent Hegy titka).
Hol vannak ma az Annák, az egyiptomi Máriák, a Szliuánok?! Magamban nem lelem őket, sem a környezetemben. Tisztességes, jószándékú, irgalmas embereket találok, ez se kevés, de hová lettek az aszkéták?
„Te jó ég! Végünk van!” – tör fel az aggódó keresztényből időről időre, ha körülnéz és nem figyel eléggé. Pedig nem kellene engedni ennek a kísértésnek.
Talán épp ez a baj azzal a szóval is: „manapság”. Nem jó, ha arra használjuk, hogy a jövőt temessük.
Hiszen már Prohászka Ottokár is aggódva írta Elmélkedések az evangéliumról című művében éppen a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepével kapcsolatban: „Szerencsétlen hideg áramlatok járnak a világban s nagy a hajsza! Ki irányítsa a lelkeket, ki nyissa ki szemeiket?”
Tehát aggodalmunk nem új keletű.
„Mi az, ami volt? Ugyanaz, mint ami lesz. Mi az, ami történt? Ugyanaz, mint ami ezután is történik, és semmi sem új a nap alatt. Senki sem mondhatja: »Íme, ez új!« Mert megvolt az már azokban az időkben, amelyek előttünk elmúltak” – olvashatjuk a Prédikátor könyvében.
De Thomas Mann Józsefétől azt is megtudjuk az ünnepről, tehát a mairól is, hogy nem ismét történik, hanem „Mindig egyetlen alkalommal és első ízben”.
Tehát nyugodtak lehetünk,
most is van, aki böjtöl, aki teljesen lemond önmagáról, hogy megtalálja az igazi szabadságot, amíg mi egy sör vagy egy szójalatte mellett megbeszéljük, mikor tapasztaltuk meg először a Szentlélek jelenlétét az életünkben. És az a valaki ma is úgy böjtöl és úgy ismeri fel az Urat, mintha első ízben tenné. Nem is mintha: tényleg mindig egyetlen alkalommal és első ízben.
(Nyitókép: R.J.)
Ezt is ajánljuk a témában
Mit jelent a „könnyek adománya”? Miben különbözik a hétköznapi sírástól? Mi haszna van belőle a hívő embernek? Interjúnk Laki Zoltánnal, a Sursum Kiadó vezetőjével.
Hani nem szokványos teológiát és filozófiát művel, inkább a Máriához kapcsolódó szimbólumokból, nevekből, címekből és egyes liturgikus szövegekből indul ki. Könyvismertetőnk.
„Csodás” jelenet: Decens középosztálybeli felnőtt „F*CK NER” matricát nyom az alsós kisfiú kezébe. Francesca Rivafinoli írása.
Ciki lenne Szent István országaként végleg elmaradni mögöttük. Francesca Rivafinoli írása.
Ma a kereszténység Jézus Krisztus kínszenvedésére és kereszthalálára emlékszik. Arra, hogy magára vette bűneinket és felvitte a Golgotára, a keresztre; életét adta értünk, hogy nekünk örök életünk lehessen. Vágvölgyi Gergely írása.
A napokban elém került Dsida Jenő nevezetes Nagycsütörtök című verse. Ül egy férfi egyedül az éjszakában, „kihegyezett” lélekkel, egy olyan érzékenységgel, amibe más talán menten belepusztult volna. Ő se bírta sokáig. Győrffy Ákos írása.
Miért böjtöl az ember? Nem azért, mert le akar fogyni. Ma leginkább azt látjuk persze, hogy azért. Közeleg a strandszezon, jajistenem, gyorsan le kell fogynom, hogy fogok így kinézni a horvát tengerparton. Győrffy Ákos írása.
Bóna Szabolcs szerint sok tényezőt kell figyelembe venni, ha korlátozásokról van szó.
Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke szerint az EU bővítéssel kapcsolatos álláspontja igazságtalan.
