Harmadával több beiratkozó és program – reneszánszukat élik a magyar könyvtárak
2025. december 01. 15:54
A folyamatos növekedés egyik motorja a Könyvtári Kihívás pályázat, amelynek célja nemcsak a könyvtárak látogatottságának növelése, de azon keresztül a kisközösségek erősítése is – határon innen és túl. A tavalyi első kiírásra 370 könyvtár jelentkezett országszerte, idén december 15-ig várják több kategóriában a nevezéseket.
Második alkalommal startol el a december 15-ig még pályázható Könyvtári Kihívás program. A Kulturális és Innovációs Minisztérium által meghirdetett verseny célja, hogy a könyvtárak korszerű és izgalmas módszerekkel növeljék látogatóik és a kölcsönzések számát, így népszerűsítve az olvasást, illetve erősítve a közösségeket.
A hat hónapon át tartó versengés kiemelt célcsoportjai a gyermekek és a fiatalok, valamint az anyaországon kívüli, Kárpát-medencei magyarok.
A 2024 decembere és 2025 májusa között zajló első megméretésre 370 városi, kistelepülési, valamint felsőoktatási könyvtár jelentkezett. Az intézményeket nem egymáshoz, hanem korábbi önmagukhoz viszonyították, majd minősítették olyan kiválósági mutatók alapján, mint az olvasóközönség- és a kölcsönzésnövekedés, a könyvtári programok látogatószámának növekedése, valamint a gyermek olvasók számának növekedése. A kihívás fél éve alatt a pályázó intézményekben negyedmillióval több dokumentumot kölcsönöztek, mint az előző év azonos időszakában, és átlagosan harmadával nőtt a beiratkozott olvasók, kiemelten a 14 év alattiak, valamint a könyvtári programokon részt vevők száma.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Nincs több titok: ha ezt bevallanák Magyar Péterék, biztosan elbuknának a választásokon
Ez 53 ezer új olvasót, közöttük 19 ezer 14 alattit jelent, és 235 ezerrel több látogatót az egyes eseményeken.
Magyarország egyébként nem áll rosszul a könyvtárak, tágabban a könyvellátás tekintetében, ahol nincs alkalmas fizikai hely, ott a vármegyei intézmények könyvtárbuszokat működtetnek – egyre nagyobb kihasználtsággal.
„A kollégáim országszerte fantasztikus munkát végeznek a mindennapokban is, az első Könyvtári Kihívás minden várakozást felülmúló sikere pedig ugyancsak az ő kreativitásukat, elhivatottságukat, szakértelmüket dicséri. Kvízesteket, író-olvasó találkozókat szerveztek, tematikus szabadulószobákat alakítottak ki, kézműves-foglalkozásokkal várták a gyerekeket és a felnőtteket, középiskolákban tartottak kihelyezett órákat, és még hosszan sorolhatnám, hányféle módon igyekeztek vonzóbbá tenni magukat a helyiek körében. Hogy minél többen első kézből tapasztalhassák meg:
a könyvtár több egyszerű kölcsönzési helynél, a közösségi lét, a találkozások egyik, ha nem a legfontosabb színtere.
Különösen a kistelepüléseken, ahol sokszor már a bolt vagy a posta is bezárt” – mondja Bajnok Tamara, a Könyvtári Kihívást koordináló és az eredményeket összesítő Könyvtári Intézet osztályvezetője.
A könyvtári kihívás 1.0 nyertesei Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszterrel. (Fotó: Visky Ákos)
Kiemeli, a pályázatnak fontos része volt a könyvtárak erősebb megmutatkozása a virtuális térben, illetve a digitális szolgáltatások népszerűsítése. E téren szintén ötletdús megoldásokkal találkoztak: volt, ahol a mesterséges intelligencia segítségével készítettek személyre szabott könyvajánlót az olvasóknak, másutt gerillamarketing-kampányt folytattak településszerte „elhagyott” könyvjelzőkkel és meglepő pontokon fellelhető QR-kódokkal. Akadt olyan intézmény is, amely külön a Z generációt szólította meg,
ösztönözve a fiatalokat a könyvtárral összefüggő virtuális tartalmak gyártására.
A Könyvtári Intézet végül kilenc kategóriában értékelte a kulturális intézményeket, a vármegyéknek több mint a fele (Budapesttel együtt 55 százaléka) szerzett helyezést és ezzel pályadíjat. Az alap- és a külön kategóriákat is figyelembe véve a legnagyobb összeget, összesen 26 millió forintot Szabolcs-Szatmár-Bereg települései érdemelték ki. A második helyezett Győr-Moson-Sopron vármegye lett 20 millió forintnyi pályadíjjal, a harmadik pedig Bács-Kiskun 15 millióval.
„Mindez jól mutatja, mennyire fontos szerepük van a vármegyei könyvtáraknak az illetékességükhöz tartozó kisebb egységek segítésében. Ezért a most induló pályázatban a vármegyei könyvtárak kategóriájában ez a fajta mentorálási feladat nagyobb súllyal van jelen. Jelentős változás még, hogy a Magyarul olvasó Kárpát-medencéért kategóriában idén határon túli könyvtárak indulhatnak, és nyilvánvalóan az lesz a győztes, amelyik a legnagyobb mértékben tudja növelni magyar olvasóinak számát és aktivitását a saját településén” – magyarázza Bajnok Tamara.
Az új kategória bevezetésének előzményeként tavaly hat olyan könyvtár is versenybe szállt, amely húsz határon túli települési, illetve iskolai könyvtárat vett a szárnyai alá,
több mint 9400 gyermeket és felnőttet érve el ezáltal.
Komárom-Esztergom vármegye könyvtárai például megosztották az elektronikus könyvek kölcsönzési lehetőségét a szlovák oldalon lévőkkel, sőt – függetlenül a beiratkozás helyétől – kölcsönösen fogadták egymás olvasóit.
Bajnok Tamara úgy véli, és az adatok is ezt igazolják, hogy az olvasási kedvhez hasonlóan a könyvtárhasználat is kezdi reneszánszát élni, a koronavírus-járvány utáni megtorpanást követően lassan újból elérjük a 2019-es kiugró statisztikai adatokat.
***
A Könyvtári Kihíváshangsúlyozza a könyvtárak kultúránkban és mindennapi életünkben betöltött szerepét, megmutatja az olvasás mint egzisztenciális tapasztalat erejét a fiataloknak. Nagy szükség van arra, hogy a Könyvtári Kihívás pályázatba és más olvasást népszerűsítő kampányba – úgymint a Könyvkelengye program és az Olvasó családok program – bevonják az embereket.
Mindkettő az olvasás-népszerűsítésre fókuszál: a Könyvkelengye program annak felismerésére épül, hogy az olvasóvá válás szempontjából rendkívüli jelentőséggel bír a könyves környezet a gyermek számára, ezért fontos, hogy a személyiségfejlődésének korai szakaszában örömforrás legyen a könyv és az olvasás.
E célból 1000 újszülött gyermek és családja részesült könyvcsomagban,
amelyben helyet kaptak gyermekkönyvek, illetve a gyermekgondozással, gyermekneveléssel kapcsolatos, mindenki számára érthető stílusban megfogalmazott kiadványok.
Az olvasás-népszerűsítés szándékával valósult meg a 2024 júniusáig tartó Olvasó családok program, amely könyvbemutatókat, könyvklubokat, képes, zenés előadásokat kínált gyermekeknek és szüleiknek az ország negyvenöt térségében a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtárral és a Nemzeti Művelődési Intézettel együttműködésben.
Nyitókép: Burdon Anikó könyvtáros a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) Könyvtári kihívás programjának rábapatonai rendezvényén 2025. február 27-én. (MTI/Krizsán Csaba)
Kutatások bizonyítják, másképp dolgozza fel az agy a nyomtatott és a digitális szövegeket. Az utóbbi időben ismét felértékelődött az olvasás és főleg a könyvolvasás szerepe.
Mikor és mennyit olvasunk, de legfőképpen mit? Mennyit és miben változtak az olvasási szokások a Covid és a háború kirobbanása óta? Több kiadót is megkérdezve ennek próbáltunk utánajárni.
Apró készülék, hatalmas segítség: megnyugtató a tudat, ha a hozzátartozók biztonságban tudhatják a 65 év feletti családtagjaikat. A Gondosóra már számtalan esetben bizonyította, hogy életet ment – a „gondoskodás” karácsonyi ajándéknak is kiváló.
p
2
0
0
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 4 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
satrafa-2
2025. december 01. 16:37
Eszembe jutott erről a cikkről az adonyi autóbuszmegálló, aminek van váróterme, és telehordták az emberek könyvekkel.
Az ülések fölött fel van polcozva az egész, nagyon aranyosnak találtam. :)
Ez már munkahelyeken is divat néhány éve.
Válasz erre
0
0
A szexárdi láncfűrészes böllér
2025. december 01. 16:27
A könyv az ember legjobb barátja, a 🐕 , a 🐈 , a beszélő 🦜 csak haverok lehetnek!
A FSZEK központban a külföldieknek a körbesétálás(vezetés nélkül ) 2000 Ft os napijegyért. Onnantól szarnak rá, hogy kóvályog a kínai meg a néger. (az átjárás a Wenckheim palotához a 4. szinten) Az öltöző dugig , a rokik nem tudnak hova pakolni, a wc-k tele vannak. Hajlékonyak, nyuggerek...De a könyvtár kitermeli magának a dolgozók éves jutalmát---mert Karigeri nem ad. A büfé qrva drága.. a kölföldinek mindegy. A megfelelési kényszer miatt állandó állomány átpakolás. a legjobb olvasótermi állományok szétkúrása. A kollegák őrjöngnek--de kussolnak ennyi pénzért, manapság Az egy főre eső éves jutalom több, mint a netto havi fizetés... És tombol a libsizmus...mint mindig.
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!