„Én még Szoboszlai Dominikot is félteném” – játékostemető miatt figyelmeztették Tóth Alexet

Még alá sem írta a szerződését, de már aggódnak a Fradi 20 éves középpályásáért. Tóth Alex Rómába költözhet.

Feladta a leckét a szakmai stábnak a triplázó bosnyák labdarúgó. Nagy kérdés, hogy visszatér-e az Népligetbe a Fradi korábbi támadója – a szurkolók már elmondták a véleményüket.

Miközben a Ferencváros labdarúgócsapata rendkívül aktív a téli átigazolási piacon, és egymás után értékesítheti támadóit, addig kölcsönadott csatára, Kenan Kodro remek formájával üzent a Robbie Keane vezette szakmai stábnak. Mint ismert, Varga Barnabás már be is mutatkozott a görög AEK Athén együttesében, Alekszandar Pesics iránt Törökországból mutatkozik érdeklődés, az előkészítésekben jeleskedő Tóth Alex pedig a hírek szerint Rómába tart. A Népligetben Fradi-minőség kerestetik.

Ezt is ajánljuk a témában

Még alá sem írta a szerződését, de már aggódnak a Fradi 20 éves középpályásáért. Tóth Alex Rómába költözhet.

A távozók pótlására megvan az elképzelés a bajnoki címvédőnél:

sajtóhírek szerint a hazai rivális Puskás Akadémia válogatott támadójáért, Lukács Dánielért már ajánlatot is tettek a zöld-fehérek, de a Debrecenben, illetve Győrött futballozó Bárány Donát és Vitális Milán játékjogát is szívesen megszereznék a fővárosiak.
A Transfermarkt szerint Örményországból Nardin Mulahusejnovic, Belgiumból Oumar Diouf, Szlovéniából Franko Kovacevic tartozik a kiszemelt csatárok közé. Utóbbi állítólag az újpestiek radarján is megtalálható.
A nagy keresés közben komoly fejvakarást okozhat a Fradinál, hogy a spanyol Zaragozának nyárig kölcsönadott csatár ontja a gólokat.
A Székesfehérvárról igazolt Kenan Kodro a hétvégén idegenben szerzett mesterhármast (VIDEÓ) a spanyol másodvonal listavezetőjének, a Racing Santandernek az otthonában! Ezzel 3–2-re nyert idegenben a szebb napokat látott csapat, amelyben Kodro 15 bajnoki mérkőzésen már 6 gólnál jár a szezonban. A gárda ezzel a sikerrel az utolsó előtti helyről lépett egyet a bennmaradás felé.
A közösségi oldalakon a zöld-fehér szurkolók a triplája ellenére lemondóan beszéltek a támadóról, aki a Fradiban nem tudott maradandót alkotni – bár olyan is akadt, aki adna még egy esélyt a bosnyák csatárnak.
„Kodro valamiért csak a Fradiban nem rugdosta a gólokat.”
„Volt egy jó napja, lőtt 3 gólt. Előtte a 14 meccsen a 3 viszont elég szerény egy csatártól szerintem...”
„Akkor most kell eladni, hátha kell nekik. Itt úgyse csinálna semmit.”
Vissza kell hozni, egy próbát megérne... Hátha Keane tudna vele valamit kezdeni.”
„Kodro véleményem szerint mai napig segítene a Fradin.”
Ezt is ajánljuk a témában

„Te vagy a mi karácsonyi ajándékunk.”

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt