A szegénységről akartam kérdezni, de ő a legnagyobb gazdagságról beszélt nekem – kávé Antonnal

***

Jó napot! Műanyag palackokat gyűjt?  

Kezét csókolom, igen.  

Akkor ezt odaadom. Nem sok, tíz darab.  

Köszönöm szépen!

Kávézott ma már?

Igen, reggel.

Épp kávét akartam venni, kér egyet?

Elfogadom.

Hogy issza, milyet hozzak?

Sima feketét, tej nélkül. Köszönöm szépen.

Leülhetek?

Persze, tessék csak!

Hogy hívják? Nem tudtam, mit mondjak bent a lányoknak, ezért csak egy szivecskét és egy szmájlit írattam a pohárra.

Anton.

Antal?

Nem, Anton.

Milyen név ez? Hova valósi?

Gyimesekbe. Ott nőttem fel.  

Hú, az gyönyörű vidék! Erdők, hegyek, legelők. Ezek szerint csángó?

Igen, csángó vagyok. Magyar ez is, csak más dialektus. A szüleim is magyarok.  

Igen, ismerem a csángókat. Anton, esetleg van kedve beszélgetni a szegénységről?

Hát, mit mondjak... szegény ember vagyok én is, de tudja, az Isten segít. Aki szegény, annak Ő segít. De nem elég várni, el is kell indulni. A szegénység nem szégyen, csak nem szabad hagyni, hogy elvegye a hitet. Vannak, akik azt mondják, nincs Isten, pedig van. Ő teremtette a földet, a vizet, mindent. 

Hű, erre nem számítottam, bevallom. De teljesen egyetértek. És valójában csak erről lenne értelme beszélni. Fölvehetem ezt a beszélgetést?

Nyugodtan.

Köszönöm szépen, akkor leteszem ide a diktafont. 

Nem haragszik Istenre a sorsa miatt?

Nem, dehogy! Nekem a legjobb barátom az Isten. Ő mindenkit befogad: a jót is, a rosszat is. Csak ne zárjuk el előle a szívünket. Nem hagy el, csak mi se hagyjuk el Őt. A Jóisten mindenkit próbára tesz. Sokszor úgy, hogy észre sem vesszük. Csak utólag látjuk. Megítéli az ember szívét, de mindenkit irgalommal néz. Megbocsát, ha kéred tőle. Csak hinni kell benne. Ha rendben vagy belül, akkor minden tiszta. Viszont, ha nem vagy tisztában magaddal, a Jóisten se tud segíteni. Ha a szíved nincs rendben, baj van.

Igen, írja is a Biblia: „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg a szívedet, mert abból indul ki az élet.”

Így! Tisztaság kell legyen belül, mert a Jóisten ott lakik. Nem kell lopni, csalni, hazudni, káromkodni, k*rválkodni – ezek mind bűnök. Ezekkel az ember elválasztja magát a Jóistentől. Jobb segíteni. Aki segít, azt a Jóisten is segíti. 

A Jóisten ad mindent. Nem a pénz teszi az embert, az inkább csak tönkreteszi. Akinek sok pénze van, annak mindig valami baja van. Egyedül a Jóisten tudja, ki mit ér. Elárulom magának, a szegényebb embernek jobb a szíve, mint a gazdagnak. Járok ki az utakra az autósorra pénzt kérni – akinek rosszabb a kocsija, mindig többet ad, mint a nagy terepjárós.  

Miért lehet ez?  

Mert a szegény tudja, milyen, ha nincs. Nem kérkedik. De hiába, hogy valaki milliomos, végül mind egy helyre megyünk, és semmit nem vihetünk magunkkal, csak azt, ami belül van.

Hát, igen, az is írva van, hogy ne gyűjtsünk magunknak földi kincseket, csak mennyeit. Szokott imádkozni?

Hajaj! Mindig. Templomban, de az utcán, ha sétálok, akkor is egyfolytában. Van, hogy énekelek is.  

És mit imádkozik?

Mindig azt, hogy „Istenem, segíts meg! Légy velem! Ne hagyj el, Uram!”

Melyik templomba jár?

Ide, a Csaba utcaiba, de van, hogy amoda, a ferences atyákhoz.  

Az Országútiba?

Igen. Szoktam áldozni és gyónni is. Elmondom a vétkeimet.  

Minden nap jár?

Csak vasárnaponként, mert a lábam már nem bírja.

Mi történt a lábával?

Levágták az lábujjaimat az egyik lábfejemről. De én nem haragszom, a Jóisten adta, a Jóisten elvette.

Mivel foglalkozott korábban?  

Sofőr voltam. Jártam Irakban és Líbiában is. Háború volt, nem tudtam a nyelvet, de a katolikus templomot mindenhol megtaláltam. Jártam misére odakint is, bár nem értettem semmit, de a szertartásban minden ugyanúgy volt.  

Napközben kint van az utcán?

Igen, a kocsisoron. Néha adnak egy kis ételt, almát. Aki ad, az ad. Aki nem, az nem. 

Isten nem hagyja el az övéit...

Nem bizony. Gondoskodik róluk.

Mi zavarja legjobban az utcákon?

A káromkodás. Mikor azt hallom, inkább lehajtom a fejem, és csak annyit mondok: Istenem, segíts nekem. Aki káromkodik, annak nincs béke a szívében.  

Van kedve húzni egy Igét? Van nálam egy csomó a zsolozsmás füzetben.

Nézzük meg...  

Na, nem megmondtam? (Nevet) Itt van leírva, amit mondtam. Várjon, én is mutatok valamit, nekem is van hasonló. 

(*Kitesz két papírt a padra.)

Ezt ismerem, ez az Irgalmas Jézus, nagyon szeretem ezt a képet. Lefotózhatom?

Persze, tessék csak! Csak már kicsit szét van ázva. Szegény, mikor kiszegezték a keresztre három napig szenvedett. Ecetet adtak neki inni... na, az volt az igazi bűn.

Mégis azt mondta az Atyának: „Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek.”

Igen. Tudja, nekem is volt egy fiam – meghalt autóbaleset. Fiatal volt, huszonéves. De van egy lányom is. Ha imádkozom, rá is gondolok, meg másokra is. A barátaimra, a szegényekre. Azt mondom: Istenem, segíts nekik is! Ha szép az idő, ha kapok egy kis pénzt az utcán – énekelek, hálát adok. Így könnyebb a baj is. Az ember kicsit lehajlik, és viszi tovább.

És mi a helyzet a gonosszal? Vele találkozott valaha?

Nem találkoztam vele, és nem is akarok. De próbálkozott már. Egyszer-egyszer megérintett. Éreztem, hogy jön a rossz gondolat, a harag, a kétség. De ilyenkor az Isten nevét kell mondani. Aki kimondja a nevét, attól elmenekül a gonosz. Viszont a Máriát megálmodtam.

Mármint Szűz Máriát?

Igen, álmomban láttam. Egy régi építkezésen voltam, de nem dolgoztam, csak ott voltam. És egyszer csak megjelent a Mária.

És mit mondott?

Semmit, csak énekelt. Nagyon szépen énekelt. Olyan hangja volt, mint a fény. Csak néztem, aztán mondtam neki, hogy „milyen szép hangja van.” Megnyugtató volt.  

(*Ezen a ponton megérkezett hozzánk Anton egy hajléktalan barátja, és odaszólt: „Mi van Anton, házasodni készülsz?” Mire ő: „Persze, a Jóistennel.”)

Egyszer a lábam miatt már kértem a Jóistent, hogy vigyen el, azt mondtam: „Istenem, hadd legyek a helyeden igaz ember, hadd legyek ott, ahol te vagy.” De amíg dolgom van itt, addig maradok. Majd, ha Ő hív, megyek. 

„Földből lettünk, földbe megyünk” – ezt szoktam mondani. Aki elment, vissza nem jön. De ott majd találkozunk. A Jóistennél. 

***

(Nyitókép: Ádám Rebeka Nóra / Mandiner)