Sokszor hangzik el a hozzá nem értők kérdése: miért ünnepelnek a katolikusok egy barbár kivégzőeszközt? Végül is... a kérdés jogos: tényleg, miért állítjuk középpontba azt a fát, amelyen az Emberfia kínhalált szenvedett?
Szeptember 14-én tartja a Katolikus Egyház a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét. Sokszor hangzik el a hozzá nem értők kérdése: miért ünnepelnek a katolikusok egy barbár kivégzőeszközt? Végül is... a kérdés jogos: tényleg, miért állítjuk középpontba azt a fát, amelyen az Emberfia kínhalált szenvedett? Talán magunkat sem árt újra és újra emlékeztetni arra, hogyan lehetséges az, hogy amit a világ gyalázatnak, bukásnak és végső vereségnek látott, azt az Egyház a győzelem és az élet jelképévé emeli.
A válasz, azt hiszem, abban a paradoxonban keresendő, amit maga a kereszt misztériuma jelent: ez ugyanis az a szűk metszet, ahol a halál és az élet, a sötétség és a világosság, a vereség és a győzelem találkozik. Amikor Jézus kitárt karokkal függött a kereszten, az emberi szemek – rosszabb esetben – bukást és vereséget, jobb esetben fájdalmat és kilátástalanságot láttak benne.
Isten szemében azonban ekkor teljesedett be az üdvösség terve, ekkor bontakozott ki az emberiség megváltásának műve.
A kereszt végső titka tehát nem a szenvedés és a fájdalom, hanem a dicsőség és az öröm. Ez azt jelenti, hogy amikor a kereszt misztériumát szeretnénk megérteni, akkor a szemlélődés nem állhat meg a nagypénteki sötétségnél – hiszen a kereszt néhány nappal később már a húsvéti feltámadás fényében ragyog.
A halál eszköze nem győzedelmeskedhetett az Élet Urán – ezért válhatott a kereszt az örök élet kapujává. „Mi pedig dicsekedjünk Urunk, Jézus Krisztus keresztjében, benne van üdvösségünk, életünk és feltámadásunk, mert általa van megváltásunk és szabadulásunk” – áll a Galata-levélben. Amikor tehát a Katolikus Egyház felmagasztalja Krisztus keresztjét, nem gyászol, hanem örvendezik, mert a keresztben mutatkozott meg az isteni szeretet legyőzhetetlen ereje. „Az emberi ész képtelen kimeríteni a szeretet kereszten megjelenő misztériumát; a kereszt ellenben meg tudja adni az észnek a végső választ, amit keres” – írta ennek kapcsán Szent II. János Pál pápa Fides et ratio kezdetű enciklikájában.
Fontos azonban leszögezni, hogy az Egyház ezen az ünnepen sosem csak a múlt egy tárgyi emlékére tekint. A kereszt felmagasztalása mindenekelőtt arra irányítja a figyelmünket, amit a kereszt hordoz:
vagyis Krisztus megváltó áldozatára, és az isteni szeretet végső kinyilatkoztatására.
Ahogy a nagyheti zsolozsma egyik himnusza is mondja: „Hű keresztfa, minden fánál százezerszer nemesebb: virág, lomb, fa, drága termés, erdőn nem nő becsesebb. Édes ág te, édes szeg te, de a terhed édesebb.” Elsősorban tehát nem egy tárgy tiszteletéről van szó, hanem egy élő és ható valóságról.
Amikor keresztet vetünk, keresztet hordunk a nyakunkban vagy keresztet állítunk a templomainkban, akkor arra a valóságra kapcsolódunk rá, amelyben Krisztus áldozata jelenvalóvá válik. Nem véletlen, hogy az egyházatyák és a szentek gyakran nevezik a keresztet az „Élet fájának”. Míg az Édenben a tiltott fa gyümölcse romlást és halált hozott, addig Krisztus keresztfájának gyümölcse életet ad mindenkinek, aki hisz benne. Innen ered az a misztikus tapasztalat, hogy a kereszt valójában nem a halál, hanem az élet kapuja.
Ugyanakkor a kereszt nemcsak Jézus történetének része, hanem a mi hitéletünknek is központi eleme.
„Aki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét, és kövessen engem” – hangzik el Jézustól az evangéliumban, mint elsődleges felhívás a tanítványságra. Jézus nem azért kéri, hogy vegyük fel a keresztünket, mert kínozni akar minket, hanem azért, mert a kereszt az a valóság, ahol a szeretetünk próbára tétetik.
A keresztjeink sokfélék lehetnek: betegség, csalódás, múltbéli sebek, hiány, igazságtalanság, hűséges kitartás egy nehéz kapcsolatban, vagy éppen a hithez való ragaszkodás a közömbösség világában. Ezek nem önmagukban értékesek, hanem azért, mert hozzákapcsolódhatunk általuk ahhoz a szeretethez, amely a Golgotán át áradt a világra. Így a mi keresztjeink is életet adhatnak:
formálhatják a szívünket, tisztíthatják a szeretetünket, megtérésre sarkallhatnak másokat, egyesíthetnek minket Istennel, és végül részesedhetünk Krisztus győzelmében és feltámadásában is.
Gondoljunk csak bele: hány olyan helyzet volt az életünkben, amit először csak teherként érzékeltünk, de később kiderült, éppen az formált bennünket, és nyitotta meg a szívünket arra, hogy mélyebben szeressünk? Talán így ragadható meg legegyszerűbben a kereszt titka: Isten titokzatos módon ma is képes átalakítani a szenvedést szeretetté és a vereséget győzelemmé. Pont, mint kétezer évvel ezelőtt.
Az ünnep története
A IV. század elején, amikor Nagy Konstantin császár rendeletével megszűnt a keresztények üldözése, édesanyja, Szent Ilona nagy zarándoklatot tett a Szentföldre. Mindenképpen szerette volna megtalálni Krisztus keresztjét Jeruzsálemben. A hagyomány szerint ásatások kezdődtek a Golgotán, ahol három kereszt került elő – Jézusé és a két latoré. Hogy melyik volt az igazi, az csak akkor derült ki, amikor egy súlyos beteg asszonyt odavittek: amikor a harmadik keresztet érintette, csodálatosan meggyógyult. Így ismerte fel Ilona a Megváltó keresztjét. A császárnő a kereszt nagy részét Jeruzsálemben helyezte el, a Szent Sír-bazilikában, amelyet 335-ben szenteltek fel. Egy kisebb darabot Konstantinápolyba vitt, más részeket pedig Rómába, ahol a Szent Kereszt-bazilika őrzi mindmáig. Ebből fakad az is, hogy ma szerte a világban találhatunk kisebb-nagyobb ereklyéket a Szent Keresztből – ezek nem „szuvenírek”, hanem az Egyház hite szerint valódi kapcsolódási pontok Krisztus megváltó áldozatához. A VII. században aztán újabb fordulat történt. A perzsa hadsereg 614-ben elfoglalta Jeruzsálemet, és elragadta a kereszt legnagyobb részét. Csak másfél évtizeddel később, 628-ban sikerült Herakleiosz bizánci császárnak visszaszereznie, és diadalmenetben vitte vissza Jeruzsálembe. A hagyomány úgy őrizte meg, hogy amikor a császár arannyal és ékszerekkel felékesítve akarta vállán bevinni a keresztet a városba, a kapu előtt megállt, és nem tudott tovább lépni. Csak akkor nyílt meg előtte az út, amikor levetette pompás ruháit, és egyszerűen, mezítláb vitte a keresztet. Ez az ünnep tehát három szálból szövődik össze: a kereszt megtalálásából, a jeruzsálemi Szent Sír-bazilika felszenteléséből, és a kereszt visszaszerzéséből. Mindhárom mozzanat ugyanarra mutat: Krisztus keresztje nem múzeumi tárgy és nem is elveszett relikvia, hanem az üdvösség élő jele, amely mindig jelen van az Egyházban.
(A nyitóképen: MS Mester Kálvária c. művének részlete)
***
Ezt is ajánljuk a témában
Hogyan indult el Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási ügye? Miként zajlik egy ilyen a döntés a Vatikánban? Kik a vértanúk, a boldogok, a szentek? Kovács Gergely okleveles posztulátort kérdeztük.
Ezt is ajánljuk a témában
Röviden: Szent Kinga felmenőinek összessége volt minden tekintetben. Nizalowski Attila írása.
Kapcsolódó vélemény
Mandiner
A legmélyebb változások nem az én erőfeszítéseimből születnek, hanem abból, hogy helyet adok magamban Istennek.
***
Ma együttesen emlékezünk mindazokra a névtelen és ismert szentekre és boldogokra, akik magyar földön éltek – és hősies fokon gyakorolva az erényeket, tanúságot tettek Jézus Krisztusról. Vágvölgyi Gergely írása.
Fiatalok beszélgettek a kereszténységről, közösségükről, Európa jövőjéről.
Márton a legnépszerűbb szentek egyike, némely számítások szerint az ő tiszteletére szentelték világszerte a legtöbb templomot. Na de miért eszünk az emléknapján libát? Vágvölgyi Gergely írása.
A keresztény ember kifejezetten arra van meghívva, hogy szentté váljon, csak ennek a ténynek sajnos nem olyan jó a marketingje, mint a halloweennek. Francesca Rivafinoli írása.
A lengyelek számára a mai napig nagy dicsőség, hogy egykor polgártársuk vezette a katolikus egyházat. Szent II. János Pál pápa emléknapja alkalmából Stanisława Kwireg szerzetesnővért kérdeztük.
Egy szenvedélyes, elbűvölő személyiségű, jó beszédű nő, aki megtanult hallgatni, hogy benne valóban Isten szólhasson. Horváth Zoltánnal, az Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplom plébánosával jártuk végig a spanyol misztikus életének legfontosabb állomásait.
Vidéken még rosszabb a Tisza-vezér megítélése.
Gyorsan reagált a kormány a hozzájuk érkező visszajelzésekre és panaszokra.
