Sokszor hangzik el a hozzá nem értők kérdése: miért ünnepelnek a katolikusok egy barbár kivégzőeszközt? Végül is... a kérdés jogos: tényleg, miért állítjuk középpontba azt a fát, amelyen az Emberfia kínhalált szenvedett?
Szeptember 14-én tartja a Katolikus Egyház a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét. Sokszor hangzik el a hozzá nem értők kérdése: miért ünnepelnek a katolikusok egy barbár kivégzőeszközt? Végül is... a kérdés jogos: tényleg, miért állítjuk középpontba azt a fát, amelyen az Emberfia kínhalált szenvedett? Talán magunkat sem árt újra és újra emlékeztetni arra, hogyan lehetséges az, hogy amit a világ gyalázatnak, bukásnak és végső vereségnek látott, azt az Egyház a győzelem és az élet jelképévé emeli.
A válasz, azt hiszem, abban a paradoxonban keresendő, amit maga a kereszt misztériuma jelent: ez ugyanis az a szűk metszet, ahol a halál és az élet, a sötétség és a világosság, a vereség és a győzelem találkozik. Amikor Jézus kitárt karokkal függött a kereszten, az emberi szemek – rosszabb esetben – bukást és vereséget, jobb esetben fájdalmat és kilátástalanságot láttak benne.
Isten szemében azonban ekkor teljesedett be az üdvösség terve, ekkor bontakozott ki az emberiség megváltásának műve.
A kereszt végső titka tehát nem a szenvedés és a fájdalom, hanem a dicsőség és az öröm. Ez azt jelenti, hogy amikor a kereszt misztériumát szeretnénk megérteni, akkor a szemlélődés nem állhat meg a nagypénteki sötétségnél – hiszen a kereszt néhány nappal később már a húsvéti feltámadás fényében ragyog.
A halál eszköze nem győzedelmeskedhetett az Élet Urán – ezért válhatott a kereszt az örök élet kapujává. „Mi pedig dicsekedjünk Urunk, Jézus Krisztus keresztjében, benne van üdvösségünk, életünk és feltámadásunk, mert általa van megváltásunk és szabadulásunk” – áll a Galata-levélben. Amikor tehát a Katolikus Egyház felmagasztalja Krisztus keresztjét, nem gyászol, hanem örvendezik, mert a keresztben mutatkozott meg az isteni szeretet legyőzhetetlen ereje. „Az emberi ész képtelen kimeríteni a szeretet kereszten megjelenő misztériumát; a kereszt ellenben meg tudja adni az észnek a végső választ, amit keres” – írta ennek kapcsán Szent II. János Pál pápa Fides et ratio kezdetű enciklikájában.
Fontos azonban leszögezni, hogy az Egyház ezen az ünnepen sosem csak a múlt egy tárgyi emlékére tekint. A kereszt felmagasztalása mindenekelőtt arra irányítja a figyelmünket, amit a kereszt hordoz:
vagyis Krisztus megváltó áldozatára, és az isteni szeretet végső kinyilatkoztatására.
Ahogy a nagyheti zsolozsma egyik himnusza is mondja: „Hű keresztfa, minden fánál százezerszer nemesebb: virág, lomb, fa, drága termés, erdőn nem nő becsesebb. Édes ág te, édes szeg te, de a terhed édesebb.” Elsősorban tehát nem egy tárgy tiszteletéről van szó, hanem egy élő és ható valóságról.
Amikor keresztet vetünk, keresztet hordunk a nyakunkban vagy keresztet állítunk a templomainkban, akkor arra a valóságra kapcsolódunk rá, amelyben Krisztus áldozata jelenvalóvá válik. Nem véletlen, hogy az egyházatyák és a szentek gyakran nevezik a keresztet az „Élet fájának”. Míg az Édenben a tiltott fa gyümölcse romlást és halált hozott, addig Krisztus keresztfájának gyümölcse életet ad mindenkinek, aki hisz benne. Innen ered az a misztikus tapasztalat, hogy a kereszt valójában nem a halál, hanem az élet kapuja.
Ugyanakkor a kereszt nemcsak Jézus történetének része, hanem a mi hitéletünknek is központi eleme.
„Aki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét, és kövessen engem” – hangzik el Jézustól az evangéliumban, mint elsődleges felhívás a tanítványságra. Jézus nem azért kéri, hogy vegyük fel a keresztünket, mert kínozni akar minket, hanem azért, mert a kereszt az a valóság, ahol a szeretetünk próbára tétetik.
A keresztjeink sokfélék lehetnek: betegség, csalódás, múltbéli sebek, hiány, igazságtalanság, hűséges kitartás egy nehéz kapcsolatban, vagy éppen a hithez való ragaszkodás a közömbösség világában. Ezek nem önmagukban értékesek, hanem azért, mert hozzákapcsolódhatunk általuk ahhoz a szeretethez, amely a Golgotán át áradt a világra. Így a mi keresztjeink is életet adhatnak:
formálhatják a szívünket, tisztíthatják a szeretetünket, megtérésre sarkallhatnak másokat, egyesíthetnek minket Istennel, és végül részesedhetünk Krisztus győzelmében és feltámadásában is.
Gondoljunk csak bele: hány olyan helyzet volt az életünkben, amit először csak teherként érzékeltünk, de később kiderült, éppen az formált bennünket, és nyitotta meg a szívünket arra, hogy mélyebben szeressünk? Talán így ragadható meg legegyszerűbben a kereszt titka: Isten titokzatos módon ma is képes átalakítani a szenvedést szeretetté és a vereséget győzelemmé. Pont, mint kétezer évvel ezelőtt.
Az ünnep története
A IV. század elején, amikor Nagy Konstantin császár rendeletével megszűnt a keresztények üldözése, édesanyja, Szent Ilona nagy zarándoklatot tett a Szentföldre. Mindenképpen szerette volna megtalálni Krisztus keresztjét Jeruzsálemben. A hagyomány szerint ásatások kezdődtek a Golgotán, ahol három kereszt került elő – Jézusé és a két latoré. Hogy melyik volt az igazi, az csak akkor derült ki, amikor egy súlyos beteg asszonyt odavittek: amikor a harmadik keresztet érintette, csodálatosan meggyógyult. Így ismerte fel Ilona a Megváltó keresztjét. A császárnő a kereszt nagy részét Jeruzsálemben helyezte el, a Szent Sír-bazilikában, amelyet 335-ben szenteltek fel. Egy kisebb darabot Konstantinápolyba vitt, más részeket pedig Rómába, ahol a Szent Kereszt-bazilika őrzi mindmáig. Ebből fakad az is, hogy ma szerte a világban találhatunk kisebb-nagyobb ereklyéket a Szent Keresztből – ezek nem „szuvenírek”, hanem az Egyház hite szerint valódi kapcsolódási pontok Krisztus megváltó áldozatához. A VII. században aztán újabb fordulat történt. A perzsa hadsereg 614-ben elfoglalta Jeruzsálemet, és elragadta a kereszt legnagyobb részét. Csak másfél évtizeddel később, 628-ban sikerült Herakleiosz bizánci császárnak visszaszereznie, és diadalmenetben vitte vissza Jeruzsálembe. A hagyomány úgy őrizte meg, hogy amikor a császár arannyal és ékszerekkel felékesítve akarta vállán bevinni a keresztet a városba, a kapu előtt megállt, és nem tudott tovább lépni. Csak akkor nyílt meg előtte az út, amikor levetette pompás ruháit, és egyszerűen, mezítláb vitte a keresztet. Ez az ünnep tehát három szálból szövődik össze: a kereszt megtalálásából, a jeruzsálemi Szent Sír-bazilika felszenteléséből, és a kereszt visszaszerzéséből. Mindhárom mozzanat ugyanarra mutat: Krisztus keresztje nem múzeumi tárgy és nem is elveszett relikvia, hanem az üdvösség élő jele, amely mindig jelen van az Egyházban.
(A nyitóképen: MS Mester Kálvária c. művének részlete)
***
Ezt is ajánljuk a témában
Hogyan indult el Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási ügye? Miként zajlik egy ilyen a döntés a Vatikánban? Kik a vértanúk, a boldogok, a szentek? Kovács Gergely okleveles posztulátort kérdeztük.
Ezt is ajánljuk a témában
Röviden: Szent Kinga felmenőinek összessége volt minden tekintetben. Nizalowski Attila írása.
Kapcsolódó vélemény
A legmélyebb változások nem az én erőfeszítéseimből születnek, hanem abból, hogy helyet adok magamban Istennek.
***
Az Egyesült Államok történetében sokak szerint példa nélküli módon feszült egymásnak a nyilvánosság előtt az USA elnöke és a pápa. De mi is áll a konfliktus hátterében, és valóban olyan nagy-e az ellentét, mint azt néhányan kívülről látni szeretnék?
A szégyen és a bűntudat lehet pozitív is, de olyan romboló erő is, amely elveszejt minket.
Segítség, a szakmai és a családi életükben egyaránt válaszokat találó középosztálybeli értelmiségieket akarnának faragni a XXI. századi lányokból! Francesca Rivafinoli írása.
A hit nem egy politikai ideológia, hanem élő kapcsolat a Teremtővel, az Igazsággal, amely nem kirekeszt, hanem az emberi méltóságot szolgálja.
„Csodás” jelenet: Decens középosztálybeli felnőtt „F*CK NER” matricát nyom az alsós kisfiú kezébe. Francesca Rivafinoli írása.
A verőfényes Szent Péter teret teljesen megtöltötte a pápa szavait hallgató tömeg, amely egészen a térre vezető sugárút közepéig ért.
A La Croix szerint már csak néhány vezető ellenzi Ukrajna EU-csatlakozását.
