Lehetnének többen, akik a legjobbat akarják gyermeküknek – akik folyamatosan áldást kérnek és mondanak rájuk

2025. november 21. 05:40

A világ túl nagy befolyással bír az istenképünkre (is). Mintha mi tudnánk jobban mindent, mintha irányítani tudnánk, mintha mi lennénk a középpontban. Alázat nélkül nem fog menni – érdemes lassan belátnunk, hogy az evangélium radikalitásában van az igazi válasz mindenre. 

2025. november 21. 05:40
null
Vágvölgyi Gergely

Mindent odaadni Istennek. Mindent bemutatni, azaz felajánlani Neki. Ez volna keresztény életünk célja. Mindent kaptunk, érdemes lenne mindent visszaadnunk. Bátran felajánlani Istennek, dicsőítve Őt és hálát adva Neki. 

Miért akarunk mégis mindent megtartani magunknak? Miért hat ránk ilyen rettenetes erővel a világ zaja?

Miért gondoljuk, hogy bölcsebbek vagyunk a Végtelen Bölcsességnél, miért nem hisszük, hogy jót ad? Miért nem látjuk, hogy minden Őt illeti és Nála van a legjobb helyen? Valami katasztrofális dolog történt az istenképünkkel, a kijavításához pedig azonnal hozzá kell fognunk.

Kezdhetjük például úgy, hogy fellapozzuk János evangéliumát. 

Ahogy szülei a kisded Máriát is bemutatták a templomban, 3 éves korában pedig egyenesen Istennek ajánlották, úgy a következő korok, évszázadok és évezredek emberei is nagy számban tettek ugyanígy. Tíz- és százmilliók ajánlották Istennek gyermekeiket, mert tudták, hogy ez a legjobb, amit tehetnek velük és értük. És még ma is sokan tesznek így, szép csendben, oltárok gyertyafényénél, az Úr hajlékában. Lehetnének persze többen. 

Lehetnének többen, akik a legjobbat akarják gyermeküknek, akik folyamatosan áldást kérnek és mondanak rájuk,

akik felajánlják őket Istennek, akik templomba viszik a gyerekeiket, akik belegyökereztetik őket az evangéliumi életbe, az egyházba. Mert nem az ad igazi szabadságot a gyereknek, ha „majd ha felnő, eldönti”, hanem ha megismertetjük vele azt Aki „a” szabadság, Akitől a szabadságot kapja. (És éppen azért, mert szabad akaratot kapott, később még mindig dönthet másként. Csak talán már érzi, tudja, hogy nem érdemes.) 

Istennek adni mindent: életre kellene váltanunk végre az evangéliumot, annak teljes radikalitásával és átformálni a sarkaiból kifordult világot!

És hogy mi lesz „a többivel”? Nos, ezt is érdemes odaadni. Mármint minden aggodalmunkat, aggályunkat, félelmünket, az irányítási vágyat, a kontrollmániát. Az elképzelést, hogy csak mi alakíthatjuk a jövőnket. A hazugságot, hogy mindent kézben kell tartanunk. A tévhitet, hogy képessé vált az ember önmagát üdvözíteni. Az Isten tudja, mire van szükségünk. „Az én Istenem kielégíti majd minden szükségteket gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban.” (Filippi 4,19) Ráadásul úgy, hogy gondunkat viseli, s azt veszi alapul, ami nekünk a legjobb. 

Ahogy felelős szülőként sem csak azt veszem számításba, hogy minek örülne abban a pillanatban a gyermekem.

Persze, szívesen enne egy kis csokit a vacsora után. Elolvadhatok, ahogy manapság szokás, hogy „Édeském, hát persze, mindent, csak legyél boldog…!”, vagy megtagadhatom tőle a csokit. Szeretetlenül? Aligha. Inkább hosszabb távra előretekintve és azt mérlegelve, mi számára a valóban jó. Hogy ha most jön a csoki, el tud-e aludni negyven perc múlva, hogy meglegyen az ő korában szükséges 10-11 óra alvás reggelig. Hogy elősegíti-e az egészséges testi fejlődését a csoki, hogy mit okoz a fogainak, vagy hogy azt kell-e megtanulnia, hogy bármit, amit megkíván és kér, azonnal és akadálytalanul megkapja, nagyot lépve az elkényeztetett felnőttek sokasága felé. Igyekszem gondos, jó szülő lenni, amennyire csak tőlem telik. 

Az Isten is annyira gondos és jó velünk, amennyire tőle telik – na de az a teljesség!

A végtelen, szerető és gondviselő Isten, aki a létbe hívott bennünket, aki már fogantatásunk előtt szeretett, hogyne azt akarná, ami nekünk valóban jó, ami a legjobb, s hogyne arra terelgetne, ami végül üdvösségünkre válik? Akkor is így van ez, ha akkor és ott nem kapjuk meg a finom csokiszeletet, ezért látszólag más a helyzet. 

Mindent odaadni. Itt kezdődik az élet.

November 21-én a Katolikus Egyház ismét Máriára tekint. Az ünnep hivatalos elnevezése A Boldogságos Szűz Mária bemutatása a templomban (latinul: Praesentatio Mariae).

A korabeli zsidó törvények értelmében a lánygyermekeket születésük után hetven nappal kellett bemutatni az Istennek. Jakab apostol apokrif ősevangéliumában és a hagyományban pedig az szerepel, hogy Máriát három éves korában szülei Istennek ajánlották. Azon a helyen, ahol a feltételezések szerint Mária született, I. Jusztinianosz császár emelt templomot, amelynek rangját jelzi, hogy a keleti egyházban még akkor is megmaradt felszentelésének ünnepe, amikor maga az épület már elpusztult. Hazánk már az Árpád-korban átvette Bizánctól az ünnepet, a nyugati egyházban az 1300-as években terjedt el. 

***

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

(Nyitókép: A legszentebb Istenszülő belépése a templomba, 16. századi orosz ikon, részlet – Mandiner)

Ezt is ajánljuk a témában

Verjünk gyökeret létünk forrásában!

A nagyböjt az elcsendesedés, az elmélyülés és az ima ideje, amikor különösen fontos, hogy lelkünket Isten felé fordítsuk. (Nagyböjti sorozatunk II. része.) Jeges Mirjam kármelita nővér írása.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!