Nehezen értelmezhető az a 900 ezer eurós (355 millió forintos) keret is, amelyet ukrán influenszerek támogatására állítottak fel. Több ilyen tétel is található a listán, ugyanekkora összeggel, a legtöbből még egy centet sem hívtak le, míg egyet teljes egészében elhasználták.
A listán még háború előtti szerződések is szerepelnek. Például 2020 és 2021 között az Unió 60 ezer euróval (24 millió forinttal) fektetett be az ukrán identitás felfedezésébe. 46 ezer euróval (18 millió forinttal) pedig a kijevi filmfesztivált támogatták meg.
Az ukrajnai e-sportolóknak 2021-ben 360 ezer eurót (142 millió forintot) ítéltek meg, de ennek még 10 százalékát sem hívták le.
A tagállamoktól is szépen érkezett pénz
A listán szerepelnek olyan tételek is, amelyek más tagállamokhoz vannak beírva, de mégis Ukrajnának nyújtott támogatást jelentenek. Például franciaországi szervezeteknek több millió eurót juttatott Brüsszel, hogy a frontvonal közelében élőket, vagy a sajtószabadságot segítsék Ukrajnában.