Itt a nagy uniós NGO-lista: eurószázezrek bebörtönzött melegekre és arab drogfogyasztókra

2025. augusztus 20. 07:02

Elképesztő összegeket költött és költ jelenleg is az Európai Unió. Mindezt hétköznapi szemmel nézve teljesen felesleges, vagy épp megmagyarázhatatlan területekre világszerte a nyilvánosságra hozott uniós NGO-lista alapján. A Mandiner sorozatban mutatja be a furcsa támogatásokat.

2025. augusztus 20. 07:02
null

Iszonyatos pénzeket, több milliárd eurót költ látszólag teljesen felesleges dolgokra, vagy a kontinensről nézve érthetetlen területekre az Európai Unió az uniós NGO-lista alapján. A különböző NGO-kon keresztül sok százmillió euró folyik el például furcsa afrikai és közel-keleti projektekre. Leszögeznénk, a támogatások jelentős része valóban érthetőnek és fontosnak tűnik – például támogatnak orvosi kutatásokat is belőlük, vagy ténylegesen rászorulókat –, de ezek mellett szép számmal sorakoznak olyanok is, amelyeknek célját sokadik olvasásra is nehéz felfogni. Sorozatunk első részében globálisan tekintjük át a támogatásokat.

Az uniós NGO-lista szerint a bécsi melegszervezetekhez is bőven jutott támogatás
Az uniós NGO-lista szerint a bécsi melegszervezetekhez is bőven jutott támogatás (Fotó: Joe Klamar/AFP)

Ezt mutatja az uniós NGO-lista

A Patrióták Európáért frakció egy külön honlapra töltötte fel a több mint 37 ezer szerződést, amelyek jelentős részét már vagy egészében, vagy még csak részben hívták le a kedvezményezett NGO-k, azaz nem kormányzati szervezetek. Ezek a civil tömörülések meglehetősen sokszínű témákra igényeltek és kaptak is pénzt a vizsgált 2019 és 2023 közötti időszakban. Bár sokuk neve mellett még nulla áll az eljuttatott összegnél, mivel a legtöbb projekt 2027-ig fut, így könnyen elképzelhető, hogy a további pénzlehívás csak idő kérdése.

A rengeteg szerződésből a teljesség igénye nélkül szemléztünk néhányat, amelyeken igazán megakadt a szemünk, elsősorban témákat, illetve érdekesebb célországokat tekintettünk át, amelyekre, vagy ahová meglepő, hogy uniós állampolgárok pénze csorog el.

Minderről Dömötör Csaba, fideszes EP-képviselő is beszámolt oldalán

A legfurcsábbak az egyébként uniós tagállamokon keresztül a kontinensen kívülre, például Afrikába folyó eurómilliók és százezrek sorsa. Olasz, francia, spanyol és egyéb szervezeteken keresztül elképesztő összegek jutnak el Kongóba, Ghánába, Mozambikba, Kenyába és még számos egyéb területre például helyi közösségek megsegítésére. De Afrikába ezen felül is elképesztő összegeket juttat el az Európai Unió, igaz, ezek jelentős része egyáltalán nem az illegális migráció megfékezésére vonatkozott.

LMBTQ, mint támogatási terület

A homofóbia elleni fellépés szintén kiemelt célja az uniós támogatásoknak, 20 ezer euróval (7,9 millió forinttal) támogattak egy témába vágó konferenciát, Spanyolországban 31 ezer eurót (12,2 millió forintot) fordítottak már a transznemű sportolók helyzetbe hozására. Ugyanebben a témában osztrák szervezet 35 ezer eurót (13,8 millió forintot) kapott már. Bulgáriában pedig a transzneműek elleni gyűlöletbeszéd elleni fellépésre közel 200 ezer eurót (79 millió forintot) fordítottak már.

Ezen felül a melegszervezetek, az LMBTQ-téma is kedvelt célpontjai voltak a támogatásoknak. Összességében több tízmillió eurót számoltunk, amelyet erre a területre megítéltek támogatásként. Noha még nem hívták le mindet, de ez feltehetően csak idő kérdése.

Olaszországban 300 ezer eurót (118,5 millió forintot) ítéltek meg bebörtönzött melegek jogi védelmére. Belgiumban 1,4 millió (553 millió forint), Görögországban és Magyarországon pedig 50-50 ezer euró (19,8 millió forint)  ment el a területre. (A magyar NGO-kkal külön cikkben foglalkozunk majd.) Az EU-aspiráns Moldovában 58 ezer euró (23 millió forint) ment el meleg közösségek és családjaik támogatására. Albániában ugyanerre már vastagabban fogott a ceruza: félmillió eurót át is utaltak a témára. Ausztriában

Ezt is ajánljuk a témában

670 ezer euróval (265 millió forinttal) támogatták meg a cis-, transz-, interszex nők és nem bináris egyének munkásságát.

Horvátországban még inkább mélyítették a témát: a meleg tanulóknak is küldtek 13 ezer eurót (5,1 millió forintot), 32 ezret (12,6 milliót) pedig szintén meleg fiataloknak. Dániában 227 ezer euróból segíthetik az iskolai rendszer megreformálását, hogy könnyítsék a meleg fiatalok helyzetét.

Cipruson a leszbikusok elfogadására is költhettek 60 ezer eurót (23,7 millió forintot), míg Közép-Amerikába is több millió eurót indítványoztak a melegek egyenjogúságának kivívására. Ennél is érdekesebb a sorsa ugyanakkor a témában például a Törökországba, Dél-Afrikába, Jamaikába, vagy Libanonba küldött több százezer, sőt, több millió eurós összegeknek.

Gender-ügyekre is sokat költünk

A felsorolt támogatási szerződések között jelentős mennyiségben találhatók nemi egyenjogúságra vonatkozó tételek. Ezek nagy része a női egyenjogúságra vonatkozik. Ruandában például a nők farmhoz jutását finanszírozták 700 ezer euróval (277 millió forinttal). De költenek az egyenjogúságra gender témakörben például Nigériában, mint ahogy a marokkói gender-felhívási projekt is érdekesen hangzik 40 ezer euróért. Görögországban félmillió eurót utaltak át a gender-erőszak megfékezésére, de ugyanerre Olaszországba is juttattak 600 ezer eurót (237 millió forintot).

Vannak viszont gender-témában már „fejvakarósabb” tételek is. Szlovákiában a pedagógiában használt gender-egyenlőség eszköztárra költött az Unió 21 ezer eurót (8,3 millió forintot). 13 ezret (5,1 milliót) pedig a sport területre, a „Sportban nincsenek nemek” címszóra. Szerbiában és Észak-Macedóniában is 36-36 ezer euró (14,2-14,2 millió forint) ment már el erre a témára.

Olaszországban pedig 54 ezer eurót (21,3 millió forintot) ítéltek meg egy melegbarát nemzeti focicsapat felállítására.

Nem meglepő módon Németországba is szépen csörgedeztek a gender- és egyéb különbözőségek elfogadására tett erőfeszítésekre a pénzek. Spanyolországnak nemcsak szexuális oktatást, de ezzel együtt a genderalapú erőszak elleni fellépést is finanszírozták.

Furcsa célok

De nem csak ezekben a témákban folytak el uniós pénzek, találtunk még Ghánába kerülő 1,7 millió eurót (670 millió forintot), a „vonzó tájegységeken” élő közösségeknek. Észak-Macedóniába 21 ezer euró (8,3 millió forint) ment a nemzeti fitnesz napra, Olaszországban pedig 69 ezer (27 millió) a hip hop oktatási célú népszerűsítésére. Sőt, még Nepál kibervédelmét is mi, EU-s állampolgárok támogattuk néhány tízezer euróval. Belgiumban pedig a nők lobbitevékenységének segítésére indítványoztak elő 1 millió eurót (395 millió forintot).

Afganisztánba még ennél is több, több tízmillió euró került már például mentálhigiénés kezelésekre, vagy elmaradott térségek fejlesztésére. Ember legyen a talpán, aki a jelenlegi kaotikus helyzetben utána tud járni, pontosan mire is használták fel a tálibok uralta államban ezeket a pénzeket. De a szaharai anyák mentális egészségének erősítésére is küldtek 800 ezer eurót (316 millió forintot) Brüsszelből.

Ezt is ajánljuk a témában

A Nius.de című német lap is szemlézett néhány projektet. Ők olyanokra is rábukkantak, mint például egy díjnyertes bangladesi projekt, amely 2,3 millió eurót (910 millió forintot) kapott. A szervezet honlapja azóta elérhetetlen. Rámutattak: Kína szintén kapott uniós támogatást, 1,3 millió eurót (514 millió forintot) klíma és gender-ügyekre.

Az iszlamofóbia is terítéken

Noha a migráció megfékezésére nem igazán, az iszlámellenesség megtörésére annál inkább kinyílnak a brüsszeli pénztárcák: az iszlamofóbia elleni fellépésre Spanyolországban és Belgiumban is költenek, de ezen felül számos országba került uniós pénz iszlamista szervezetekhez. Sőt, Szíriában az arab nyelv kutatására is indítványozott Brüsszel 910 ezer eurót (359 millió forintot). Az iráni hajléktalan drogfogyasztók talpra állítására pedig szintén közel 700 ezer eurót (277 millió forintot) különítettek el. Igaz, ebből még nem hívtak le pénzeket. 

Arra is kíváncsiak lennénk, hogy mennyire lesz sikeres a polgárháborúk és mindenféle csapások által sújtott Dél-Szudánban annak a berlini székhelyű NGO-nak a munkája, amely a gyűlöletbeszéd elleni harcot tűzte ki zászlajára. Félmillió eurót így is megért az uniós vezetésnek a projekt.

Sorozatunk következő részében az Ukrajnába juttatott támogatásokat mutatjuk be.

 

Ön szerint melyik a legfurcsább uniós támogatás





 

Nyitókép: Mandiner grafika

 

 

***

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pandaka pygmaea
2025. augusztus 20. 08:52
A buziügy és annak egyéb "nyalánkságaira" küldött pénzekre már rá se csodálkozom, de azért ez (is) válaszokért kiált: "....a Ghánába kerülő 1,7 millió euró (670 millió forint), a „vonzó tájegységeken” élő közösségeknek..." Wtf?
Válasz erre
0
0
pankotaidili-2
2025. augusztus 20. 08:42 Szerkesztve
Az USAID-es maffia banda most itt vert tanyát.. ne gondolja senki se hogy a mélyállam bárhol is a saját pénzét költi. Egyszerűen ellopják az adófizetőktől..kap belőle a Latex/444 vagy az Amnesty Int. féle hazug agymosoda, a többit elrakjál.
Válasz erre
0
0
Picnic Niki
2025. augusztus 20. 08:31 Szerkesztve
Ki a francot érdekel, h külföldön melyik NGO szervezetet kapott pénzt, amelyik az ottani LMBTQ emberek érdekeit képviseli. Engem az itteniek érdekelnek, amelyek horribilis összegeket kapnak és egyesek piszokul meggazdagodtak :D
Válasz erre
0
1
hexahelicene
2025. augusztus 20. 08:14
A jelenések könyve szerint az antikrisztus a tengerből emelkedik ki. A "tenger" a politika tengerét is jelentheti, és az antikrisztus nem feltétlen férfi. Ha Von der Leyennek sikerülne kiépíteni a totális diktatórikus rendszerét, ami felé jól halad, akkor lehetne ő is az antikrisztus.
Válasz erre
1
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!