Amerika győztes katonai doktrínája, amit Wass Albert fia alkotott meg

Írta: Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő

Van egy történet, ami a 2000-es évek elején játszódik, amikor az a törekvés még teljesen reálisnak tűnt, hogy valamikor Oroszország teljes jogú tagja lesz a NATO-nak. A sztoriban egy orosz tábornok azzal fordult amerikai társához egy megbeszélés szünetében, hogy ámulattal olvassák a számukra meglepő módon nyilvános és mindenki számára elérhető, kitűnő amerikai katonai doktrínák és harceljárások tömegét – csak azt nem értik, hogy miért cselekednek olyan ritkán azoknak megfelelően.

Mielőtt azonban belemennénk a nemzeti biztonsági dokumentumok hierarchiájába, érdemes megállni egy jelenségnél. Magyar történelmi alakok sora kel szlovák, román névvel és szlovák, román „nemzeti” hősként új életre. Mátyás királyt már „megszoktuk”, de Hadik vagy Benyovszky elszlovákosítása viszonylag új keletű dolog. Ezzel szemben ebben a kicsiny országban olyan valós személyeket sem vagyunk tartunk nyilván, akik büszkék magyarságukra, még ha nem is e „lángoktól ölelt kis országban” érték el sikereiket. Hogy ez miért alakult így, annak megfejtése nem tartozik a szakterületemhez, de lennének ötleteim.

Az Egyesült Államok világhatalommá válásához – kitűnő természeti adottságain kívül –

S.L.A Marshall tábornok, a későbbi Marshall-segély megalkotója kitűnő könyvében, a Men Against Fire-ba jutott megállapításaira, a II. világháborúban először az amerikai fegyveres erők által széleskörűen használt harctéri jelentéseket kielemezve. Marshall megállapításainak többsége a mai napig helytálló. Ilyen például a tüzérség mint a veszteségek jelentős többségének okozója, vagy az a felismerés, hogy a sorozással felállított, egyenruhába bújtatott civilekből álló tömeghadseregekben mindössze 15-20 százalék volt azok aránya, akik el is sütötték fegyverüket.

Hasonlóan egymásra épülő módszert követnek a biztonságpolitikai stratégiai alapdokumentumok. Az USA-ban ezek alapjai az amerikai elnökök külpolitikai elképzeléseit tükröző nemzetbiztonsági stratégiák. Az ezeken a vaskos közhelygyűjteményeken nyugvó nemzeti katonai stratégiák már több konkrétumot tartalmaznak, majd a fentieket gyakorlati lépésekké lebontó katonai irányelvek, vagy másképp doktrínák következnek, általában fegyvernemenként.

És itt jutunk el Brigadier Huba Wass de Czegéhez,

A leendő amerikai katonatiszt még Kolozsváron született 1941-ben. A család a szovjet csapatok elől Németországba menekült, majd 1951-ben az Amerikai Egyesült Államokba emigrált.

Wass Huba a vietnami háborúban

Wass Huba 1964-ben diplomázott a West Point-i katonai akadémián, mint gyalogsági tiszt. Szolgált Nyugat-Németországban is, majd Vietnamban is harcolt. Vietnami harci teljesítményéért kapott magas kitüntetései, 5 (!) Bronz és Ezüst csillaga mellett a Senior ejtőernyős jelvény és a különleges műveleti képességeket jelző Ranger felvarró tulajdonosa is.

A kreativitásáról katonai körökben már ekkor is széles körben ismert Wass de Czege ezredesre bízták ugyanis az 1981-ben felállított School for Advanced Military Studies vezetését, azaz az amerikai fegyveres erők legfelsőbb vezetőinek képzését.

Már az intézet igazgatója volt, amikor a jelentős részben általa kifejlesztett AirLand Battle (légi-földi csata) koncepció előbb az Egyesült Államok, majd az európai NATO-csapatok meghatározó doktrínájává vált. Az ALB-nek is nevezett koncepció túlélte a hidegháborút, és még évekig döntő szerepet játszott az amerikai hadsereg hagyományos, katonai műveleteinek tervezésében, amíg a digitalizáció fejlődésével a Full Spectrum Dominance (azaz a teljes spektrumú dominancia) le nem váltotta.

De mi is ez a fogalom? Hogy pontosan megláthassuk, miért volt is olyan fontos az AirLand Battle, mélyebbre kell leereszkednünk az amerikai katonai szabályzatok adminisztrációs bugyraiba. A 2. világháborúra készülő amerikai szárazföldi hadsereg egy bátor lépéssel átnevezte a legfontosabb dokumentumát, a szolgálati szabályzatot. A korábban a tapasztalatok alapján kiegészített Field Service Regulation utolsó 1923-as változatát a Field Manual 100-5 Tentative Field Service Regulations, Operations (Ideiglenes Tábori Szolgálati Szabályzat, Műveletek) néven adták ki 1939-ben. Innen kezdve a fokozatosan egyre inkább Operations, azaz műveletek néven emlegetett szabályzat volt az egyre szaporodó szabályzatok közül a legfontosabb, ugyanis többek között ez határozta meg hogyan harcolnak az amerikai katonák a szárazföldön.

Az 1973-as izraeli jóm kippúri háború tanulságai, elsősorban az irányított páncéltörő rakéták eredményességét látva megindult a gondolkodás, hogy a nyomasztó mennyiségi fölényben lévő szovjet, illetve Varsói Szerződés-beli hadseregek harckocsijainak tömegeivel szemben

Mivel a korábbinál sokkal jobb együttműködést lehetővé tevő rádiók, illetve az első precíziós fegyverek rendkívüli módon megnövelték a pusztítást, valószínű volt, hogy a hátrébb elhelyezkedő tartalékoknak nem lenne idejük beavatkozni, amire az ütközet már el is dőlt. A mélységi védelmet, azaz az ország egy részének katonai célokból történő feladását elutasító nyugatnémet vezetés tiltakozása miatt egy olyan megoldásra volt szükség, amely egyrészt megfelel ezeknek a politikai feltételeknek, másrészt katonailag is megvalósíthatóak.

Wass Huba egy videófelvételen

Mindezekre adott választ az 1982 augusztusában véglegesített és 1984-től hivatalos NATO-doktrínává vált FM 100-5 Operations, vagy másképp AirLand Battles, amely az 1976 óta hatályos Active Defense-t (azaz Aktív Védelmet) váltotta fel.

A koncepció alapját rugalmas ellentámadások képezték, amelyeket a légierő aktív támogatása és a tüzérség – a korábbiaknál nagyobb távolságra vezetett – tüze egészített volna ki.

– a korábbi amerikai szárazföldi doktrínákban mindig a tűzerő játszotta a fő szerepet. Ráadásul a szárazföldi küzdelmekben eddig csak kiegészítő szerepet játszó légierő az ALB-ben a művelet szerves részét képezte volna, mintegy repülő tüzérségként.

A koncepció lelke az integrált vezetési és felderítési híradó hálózat volt, amely jelentős fejlesztéseket és változtatásokat igényelt. Ez utóbbiak befejeztekor, 1984-re a NATO a siker reményében szállhatott volna szembe a Nyugat-Európa felé dübörgő vörös árral. Ennek fő oka a távközlés által lehetővé tett gyorsaság lett volna, amellyel a NATO mobil és erős légi támogatással rendelkező kisebb egységei az ellenfél döntési ciklusánál gyorsabban tudtak volna reagálni a kialakult helyzetekre.

Jól mutatja a doktrína sikerét, hogy

azt hangsúlyozva, hogy a „fordított mélységi védelem” valójában egy agresszív megelőző csapást készít elő.

Ma már tudjuk, hogy a szovjet vezetés egyértelműen egy általa és számára kedvező időpontban megindított támadásban gondolkozott. A nyugati elképzelés viszont azzal fenyegetett, hogy megfosztja őket ettől az előnytől, így talán nem túlzás kijelenteni, hogy a vezetési válság idején bevezetett új szárazföldi doktrína, a mikroelektronika okozta haditechnikai lemaradás és az SDI csillagháborús blöffje jelentős mértékben hozzájárult a Szovjetunió bukásához.

Wass Huba egy Hall of Fame-beiktatáson az amerikai hadseregben

Nagy büszkeségünk, hogy

édesapja munkáját méltó módon, bár más területen tovább folytatva.

Az 1941-es születésű nyugállományú dandártábornok idén fogja betölteni 82. évét. Előre is az Isten éltesse!

(Fotók: Wikipedia / US Army)