Csaltak-e a demokraták a 2020-as elnökválasztáson?

Nyitókép: Szavazás Floridában (ROBERTO SCHMIDT / AFP)

„Választástagadó” – így nevezi az amerikai liberális média és a politikai baloldal azokat, akik szerint igenis problémásak voltak a 2020-as amerikai elnökválasztások, azaz sok volt a választási csalás. Az ilyen állásponton lévőket megpróbálják szélsőjobboldali összeesküvéselmélet-hívőknek beállítani. 

Eközben

A szenátusi, képviselőházi és kormányzói posztokért induló 496 republikánus jelöltből 185-nek vannak komoly kételyei azzal kapcsolatban a FiveThirtyEight választási portál szerint, közülük 124-nek, azaz 67 százalékuknak 95-100 százalékos esélyük van arra, hogy nyernek a demokrata jelölttel szemben. Ez a republikánus indulók összességének csak a 45 százalékáról (225 fő) mondható el, azaz valószínűleg a következő republikánus frontpolitikus-csapat 55 százaléka „választástagadó” lesz.

Mindezek miatt összeszedtük, mit érdemes tudni a 2020-as elnökválasztások csalásgyanúival kapcsolatban. Fontos, hogy nem feltétlen csak az a kérdés, hogy az esetleges csalásmennyiség megfordította volna-e az eredményt, s a csalások ügye akkor is fontos, ha azok nem voltak széleskörűek. Valamint nem pusztán a valóban megtörtént csalások ügye érdekes, hanem természetesen a potenciális csalásokra lehetőséget adó laza szabályozások is. Ahogy azt Joel B. Pollack írja: „egy választás akkor szabad és tisztességes, ha szabad és tisztességes a folyamat”. Szerinte 2020-ban „függetlenül attól, hogy volt-e konkrét csalás, a választás olyan körülmények közt zajlott, amelyek objektíve nem voltak szabadok és tisztességesek”. 

A csalásgyanú azért merült fel tömegesen 2020-ban, mert

aminek következtében a korábban a szavazók töredékét érintő távszavazás tömegessé vált. Ráadásul elérték, hogy egy nap helyett valójában szavazási szezon legyen, hiszen már hónapokkal a választás napja, november 3. előtt le lehetett adni vagy fel lehetett adni a szavazatot, sőt azt is elérték gyakran menet közbeni intézkedésekkel, hogy a választás napja után beérkező szavazatokat is számolják meg, akár akkor is, ha nem volt bizonyítható, hogy időben feladták. Emellett évek óta jogi úton igyekeztek fellazítani a tagállamok szavazási szabályait, beleértve a személyazonosság igazolásának kötelezettségét.

A csalásviták kiterjedt témaköréről többrészes cikksorozatban foglalkozunk most, a félidős választás alkalmából!

Az elektori szavazatok száma tagállamonként

Hétmillió vagy pár tízezer szavazaton múlott Trump győzelme?

A – nevezzük így őket – csalástagadók (fraud deniers) szerint ha történt is volna csalás, akkor is lehetetlen, hogy a demokraták hétmillió szavazatot elcsaltak volna, és a csalásgyanús esetek össz-szavazata sem igen tesz ki ennyit. Ezért aztán felesleges is a csalások kérdésével foglalkozni, mert ha voltak is, akkor sem fordították át a választások eredményét. De amúgy meg nem is voltak ám. Persze lehet, hogy sok meglehetősen laza szabályozás tág teret ad a csalásra, de még az sem bizonyítja, hogy csalás történt – szól az érvelés. Nos, választási csalásokat világszerte a legtöbb esetben irgalmatlan nehéz, hacsaknem lehetetlen bizonyítani, ezért inkább a közvetett bizonyítékokat szokás vizsgálni.

Azon választások tisztasága tehát joggal kérdőjelezhető meg,

és a folyamatot nem ellenőrzik pártatlan ellenőrök. Magyarán ha a szabályozási környezet és a lebonyolítás módja tág teret ad a csalásra, akkor joggal beszélhetünk csalásról és arról, hogy az adott választások nem voltak tiszták. Ez pedig akkor is aggodalomra ad okot, ha épp a csalások nem fordították meg az eredményt. Ezzel együtt érdemes rámutatnunk, hogy nem igaz az a csalástagadó érvelés, miszerint a 2020-as elnökválasztás eredménye 7 millió szavazaton múlt. 

A hivatalos eredmények szerint a 2020-as elnökválasztásokon nagyjából 81 millióan szavaztak a demokrata Joe Bidenre és 74 millióan a republikánus Donald Trumpra. Mivel azonban nem az egyéni szavazatok számítanak, hanem tagállamonként valójában elektorokra szavaznak a szavazók, minden tagállam minden elektora az ottani győztes jelöltre kell, hogy szavazzon (tehát valójában a helyi többség alapján a tagállamok választanak elnököt). Ez az angolszász világban domináns „győztes mindent visz”-rendszer (amiben nincs lista és nincs kompenzáció). Az elektori kollégiumban a tagállamok népességarányosan képviselik magukat.  Biden így 2020-ban 306, Trump 232 elektori szavazatot kapott. Ha a tagállamokat nézzük, akkor viszont azt látjuk, hogy

Viszont Biden átlagosan a népesebb tagállamokban nyert. Az, hogy egy elnökjelölt hány szavazattal kapott többet, illetve hány szavazattal nyert, az a helyi sajátosságok miatt két külön szám. Ha nem azt nézzük, hogy mennyivel kapott több szavazatot Biden, hanem hogy hány szavazaton múlt a választás, akkor jóval kisebb számot kapunk: billegő államonként pár tízezer szavazaton. 

A legfontosabb billegő államok e tekintetben a 2016-ban Trump által megnyert Arizona, Georgia, Michigan, Pennsylvania és Wisconsin voltak. Utóbbi három korábban a demokrata „kék fal” téglái voltak, és meglepetésként hatott, hogy akkor Trump elnyerte őket. Ide vehetjük még Nevadát is, de ott 2016-ban és 2020-ban is a demokrata jelölt nyert. 

2020-ban mindenesetre Georgiában Biden nyert 11779 szavazattal (0.24%); Arizonában 10457 szavazattal (0,31%); Wisconsinban 20682 szavazattal (0.63%); Pennsylvaniában 80555 szavazattal (1.16%); Nevadában 33596 szavazattal (2.39%); végül Michiganben 154188 szavazattal (2.78%).

2020-ban tehát a legszorosabb, 1 százalékon belüli verseny Wisconsinban, Georgiában és Arizonában volt, ami összesen 42918 szavazatot jelentett. H közülük kb. 22 ezren Trumpra szavaztak volna, akkor a három legszorosabb államban ő nyert volna, és akkor az elektori kollégium szavazatai épp fele-fele arányban oszlottak volna meg. Ekkor a képviselőház lett volna hivatott dönteni a nyertes személye felől, amelyben ekkor republikánus többség volt, tehát valószínűleg Trump nyert volna.  Ez annyit tesz, hogy 2020-ban

Az is érdekes, hogy ezekben az épphogy elvesztett államokban mekkorát nyert Trump négy évvel korábban, 2016-ban. Mutatjuk: Georgiában 211141 szavazattal (5.13%); Arizonában 91234 szavazattal (3.5%); Wisconsinban 22748 szavazattal (0.77%); Pennsylvaniában 44292 szavazattal (0.72%); Michiganben 10704 szavazattal (0.23%). Nevadában akkor Trump vesztett, mégpedig 27202 szavazattal (2.42%). 

Látható tehát, hogy Georgiában és Arizonában Trump sokkal nagyobbat nyert 2016-ban, mint Biden 2020-ban, Wisconsin majdnem ugyanannyival fordult át, Pennsylvania és Michigan viszont nagyobbat fordult.

A szavazási szabályok

Az amerikai választási rendszer sajátosságait nincs helyünk itt ismertetni, de ajánljuk olvasóinknak az azt bemutató 2020-as útmutatónkat. A szavazási szabályokat azonban ismertetjük, mivel ez is fontos a téma megértéséhez. A választási csalásokkal kapcsolatos gyanúk és aggodalmak ugyanakkor nem a választási rendszer sajátosságait érintik, hanem a szavazási szabályokat.

A republikánusok a választások tisztasága miatt aggódnak mostanában („election integrity”), és a szigorúbb szabályozás hívei, a demokraták viszont – nem függetlenül önös érdekeiktől – úgymond a „választási szabadság” („voting freedom”)  kiterjesztésén dolgoznak, a republikánusok által preferált szigorúbb szabályokat viszont a „szavazók elnyomásának” („voter supression”) titulálják. Az egész ügyben fontos szerepet játszik tehát a nyelvpolitika.

– sőt van olyan tagállam, ahol megyénként is. Emellett Észak-Dakota kivételével minden állampolgárnak, aki szavazni óhajt, regisztrálnia kell. A becslések szerint 50 millió választásra jogosult amerikai nincs regisztrálva.

Összehasonlításul: Az Egyesült Államok 328 millió lakosából 200 milliónak van választójoga, az utóbbi évtizedekben 58–67 százalékuk járult az urnákhoz. A népesség 76,3 százaléka fehér – ebből 18,5 százalék hispán –, 13,4 százalék fekete, 5,9 százalék ázsiai, 1,3 százalék indián és 3 százalék egyéb etnikumú.

Minthogy Amerikában nem létezik személyi igazolvány szövetségi szinten, ezért a regisztrációkor a szövetségi törvények szerint vagy a jogosítvány számával vagy a társadalombiztosítási (Social Security) szám utolsó négy számjegyével kell igazolnia magát a regisztrálónak. Tagállami szinten valamiféle személyazonosság-igazolást az ötvenes évek óta megkövetelnek, de 2006-ig egy tagállam sem követelt államilag kibocsátott, fotóval ellátott személyazonosság-igazolást. 2021-ig 36 állam vezette be szavazói személyazonosság valamiféle kötelező igazolását.

mondván hogy az diszkriminatív: az érintett tagállamok fele találta magát bíróság előtt. Számos tagállamban a bíróságok érvénytelenítették az ilyen követelményeket. A kutatások szerint ugyanakkor az ilyen törvényeknek jelentéktelen hatása van a kisebbségi szavazók részvételére (de Georgiában például növelte is a feketék részvételi arányát, akárcsak máshol). Jelenleg hét államban van szigorú fotós igazolási követelmény, másik tizenegyben a követelmény nem szigorú, azaz máshogy is lehet igazolni magunkat; négy állam követel önigazolást fotó nélkül szigorúan, és 13 nem szigorúan. 15 államban és a fővárosi kerületben egyszerűen nincs ilyen személyazonosság-igazolási követelmény. 

A baloldal állandó kifogása, hogy a szegények és kisebbségiek számára a regisztráció nagyobb nehézséget okoz. A demokraták és a baloldali fekete érdekvédelmi szervezet, az NAACP a kezdetektől ellenezte a szigorú személyazonosság-igazolási követelményeket. A kutatások ezt nem támasztják alá. Az önigazolás-követelmények növelik a bizalmat a választások tisztaságában, aminek azért van erkölcsi és politikai értelme is, például a győztesek legitimációjára nézve. Az előző évtized kutatásai szerint pedig a választók túlnyomó többsége szerint jó dolog megkövetelni, hogy fotós igazolvánnyal igazolják magukat a szavazók. A Pew 2021-es kutatása szerint

A Honest Elections Project ugyanez évi felmérése szerint a szavazók 77 százaléka egyetért a személyazonosság-igazolási követelmények fontosságával, köztük a fekete szavazók 64 és a spanyolajkú szavazók 78 százaléka, és a megkérdezettek kétharmada szerint a személyesen szavazókra vonatkozó önigazolási szabályokat ki kellene terjeszteni a levélben szavazókra is.

John Fetterman, a demokraták pennsylvaniai szenátor-jelöltje, volt kormányzó-helyettes például azért ellenzi a szavazói igazolványok (voter ID) rendszerét, mert szerinte a szegények és a színesbőrűek kevésbé hajlamosak azt magukkal hordani, majd a szegregációs idők feketék szavazását ellehetetlenítő, rasszista szabályait hozta fel (Jim Crow laws) párhuzamnak, ami persze a demokraták állandó fegyvere (habár a szegregációt egy évszázadon át a demokraták egyeduralma tartotta fenn a polgárjogi mozgalom és a republikánus fordulat előtt). Valójában inkább azt mondhatjuk, hogy az egykori fekete-ellenes szavazási szabályok is a választási csalások voltak, és a demokraták erőfeszítései is annak tűnhetnek, így a rasszistázásos érvelés visszafordítható a demokratákra amellett, hogy a demokraták által vont párhuzam teljes nonszensz.

ami persze nem jelenti azt, hogy kötelező is oda szavazni, végképp nem jelent párttagságot vagy ilyesmit. Néhány tagállamban ugyanakkor nem kérnek pártszimpátia-deklarációt (például: Georgia, Michigan, Minnesota, Virginia, Wisconsin, Washington).

Továbbá 27 tagállamban és a Szövetségi Kerületben (Washington) legális az, ha civil szervezetek gyűjtik be és adják le a levélszavazatokat, nem pedig maga az érintett vagy családtagja vagy egy pártközi bizottság (ballott harvesting, ballott traficking). Ez rengeteg, bíróság előtt bizonyított választási csaláshoz vezetett már az amerikai történelemben, Floridában boleterosnak, Texasban politiquerasnak nevezik azokat a szavazatbegyűjtő embereket, akik gyakran fizetnek azért, hogy egy bizonyos pártra húzza be az ikszet a polgár, és adja nekik oda a szavazatát.

Viszont az egész szavazást megelőzte egy csomó járványra hivatkozva bevezetett újítás, ahogy a lebonyolításban is történtek furcsaságok.

John Fetterman, Pennsylvania demokrata párti szenátor-jelöltje

Az amerikaiak egyharmada nem fogadja el a 2020-as eredményt

Az NPR/Ipsos 2022 januári felmérése szerint a republikánus szavazók kétharmada, az ABC/Ipsos felmérése szerint 71 százaléka szerint történtek választási csalások, amelyek Joe Biden győzelmét segítették elő. A republikánus szavazóknak kevesebb, mint a fele fogadja el a 2020-as választások eredményét.

és további egyötödüknek vannak kétségei a 2020-as elnökválasztások tisztaságát illetően.

Az egész amerikai népességnek pedig a 64 százaléka gondolta úgy januárban azt, hogy az amerikai demokrácia válságban van – függetlenül attól, hogy pontosan mit gondolt magáról az elnökválasztásról. (Ezzel kapcsolatos felméréseket itt olvasgathat.)

A 2021. január 6-i capitoliumi ostromról is pártalapon oszlanak meg a vélemények a tekintetben, hogy megszervezett puccsnak (a demokrata szavazók több mint fele ezt gondolja) vagy csak spontán elszabadult demonstrációnak (inkább republikánusok) tartják.

A főáramú média és a baloldal – a Biden-kormányzatról nem is beszélve – ehhez képest nem sokat tesz azért, hogy meggyőzze ezt a hatalmas embertömeget az ellenkezőjéről. A jellemző inkább az ezzel kapcsolatos hírekben annak sulykolása, hogy a csalásokat semmi sem bizonyítja, és ezt a „nagy hazugságot” csak Donald Trumpék terjesztik. Pedig egyébként

Az utóbbi időben két, a témával kapcsolatos esemény is történt. NeverTrumper republikánus elemzők (főleg jogászok, volt bírók) egy csoportja kiadott egy jelentést, a Ginsberg-riportot (Lost, Not Stolen), hogy meggyőzzék a jobboldali szavazókat. 

A dologgal van pár baj: a jelentésben valójában nem szerepel eredeti elemzés, inkább összefoglalónak mondható. Végigveszi a Trump-kampány csalásokkal kapcsolatos állításait, az azokkal kapcsolatos vizsgálatokat és bírósági döntéseket. Trumpék 64 eljárást indítottak (mindegyiken belül sok esettel), s mindegyiket el is vesztették. Csakhogy a Ginsberg-jelentés nem vizsgálja a törvényeket és más csaláslehetőségeket azon túl, amit Trumpék felhoztak. Emellett számos bírósági döntés is megkérdőjelezhető, hiszen a bíróságok inkább minél hamarabb le akarták zárni ezeket az ügyeket, és nem akaródzott nekik komolyan foglalkozni a kérdéskörrel. Azaz a Ginsberg-jelentés ugyan valós megállapításokat tesz, csak épp elvéti a lényeget és nem keresgél ott, ahol kéne.

A másik jelentős dolog az, hogy Dinesh D’Souza indiai származású, tucatnyi könyvet jegyző, Trump-párti konzervatív megmondóember előállt 2000 Mules című filmjével, ami éppen a csalások kérdéskörével foglalkozik – a filmről szóló Wikipédia-szócikk bőszen el is ítéli a filmet, mint megalapozatlan állítások terjesztőjét, D’Souza wikis profiljába pedig belekerült az „összesküvés-elmélet-hívő” kitétel.

A demokraták szerint  2004 és 2016 volt illegitim

Érdemes megjegyezni, hogy a demokraták, akik szerint a 2020-as választási eredmények kétségbe vonása a demokrácia aláásása, és az amerikai politikai intézményrendszer hitelének kétségbe vonása, 2016-ban nem aggódtak ennyire, ugyanis számtalanszor vonták kétségbe az akkori elnökválasztás eredményét, és nevezték Trumpot illegitimnek. Maga

és a „választók elnyomása” jelentős szerepet játszott Trump megválasztásában. Az egész demokrata párt, beleértve a volt elnök Jimmy Cartert, az „orosz beavatkozásnak” tulajdonította Trump győzelmét, amit azonban hosszas vizsgálatokkal sem sikerült bizonyítani (azt ezt vizsgáló Robert Mueller lényegében végül nem talált semmit), ellenben erős lett a gyanúja annak, hogy az oroszok kivették a részüket Clintonék Trump-ellenes kampányából). A képviselőház demokrata frakciójának egyharmada bojkottálta Trump elnöki beiktatását, sokuk azzal az indokkal, hogy az elnök illegitim.

Sőt, valójában az utolsó olyan választási vereség, amit a demokraták kifogás nélkül elfogadtak, az 1988-as volt. A 2000-res választások után, amit a republikánus George W. Bush nyert és amely után hetekig számolták a floridai szavazatokat a nagyon szoros eredmény miatt,

(„not elected, but selected”). Amikor 2004-ben Bush újraválasztották John Kerryvel szemben, a demokraták azzal álltak elő, hogy a szavazatszámláló gépeket meghekkelték Bush érdekében, az HBO pedig levetítette a Hacking Democracy című, erről szóló „dokumentumfilmet”, amit az Emmy-díjra is jelöltek.

Ráadásul a demokraták pont olyan szavazási módokat kritizáltak problematikusként és hibafaktorként 2004-ben és 2016-ban, amelyeket 2020-szal kapcsolatban kiválóan működőnek és megkérdőjelezhetetlennek tartanak. Sőt, a demokraták és a média szerette volna elérni, hogy néhány elektor, akinek a szokásjog szerint Trumpra kellett szavaznia, ne rá szavazzon lelkiismereti okokból – ami példa nélküli lett volna, és ugyanúgy meg lehetett volna állapítani a „demokrácia intézményeinek hanyatlását” – de hát demokrata olvasatban ez a demokrácia megmentése lett volna.

A demokraták 2020-ban államcsíny-kísérletnek tartották, hogy a republikánus Josh Hawley el akarta érni a választások igazolásának elhalasztását és a csalásgyanúk kongresszusi vizsgálatát, holott ők is ezt akarták elérni 2016-ban, sőt rá akartak venni elektorokat, hogy ne Trumpra szavazzanak akkor sem, ha a tagállamukban Trump nyert. Hasonló erőfeszítéseik voltak 2001-ben és 2005-ben is.

Szóval az összkép azt mutatja, hogy a demokraták szerint az amerikai demokrácia védelme azt követeli meg, hogy a 2016-os választás eredményét kétségbe vonjuk, a 2020-asét pedig ne.

míg a republikánusok valójában 2020-ban tették ezt először.

Az amerikai választástörténettől nem idegen a csalás. A legismertebb és legtekintélyesebb jobboldali think-thank, a Heritage Foundation például külön adatbázist üzemeltet az előző évtizedek csalásgyanús eseteiről, amelyben több mint 1300 olyan eset szerepel, amelyben elmarasztaló ítélet született.

Először 1848-ban tartották egyetlen napon az elnökválasztást, épp azért, mert az előző, 1844-es választás több mint egy hónapig tartott, és rengeteg csalásgyanús eset történt. Ehhez képest 2020-ban már hónapokkal korábban lehetett szavazni a kovid miatt, és ekkor, 2020-ban 158 millió, voksát leadó szavazóból 100 millió a választás napja előtt szavazott („early voting”). A történészek csalás eredményének tekintik az 1876-os választás eredményét (bővebben erről itt). Az 1970-es, John F. Kennedy által nyert és Richard Nixon által elvesztett elnökválasztás hitelességét pedig többek közt John Zeitz, a Columbia és a Princeton Egyetem volt történészprofesszora vonta kétségbe 2016-ban a Politico hasábjain.

A csalásairól leginkább elhíresült hely Pennsylvania, azon belül is Philadelphia városa. Michael Myerst, a tagállam hetvenes évekbeli szenátorát 2022-ben ítélték el azért, mert koordinált csalássorozatban vett részt 2014, 2015, 2016, 2017 és 2018 választásain. 2020-ban interjút adott a New York Postnak egy neve elhallgatását kérő demokrata párti kampányvezér, aki arról beszélt a lapnak, hogy a levélszavazás segítségével miként szervezett csalást számos helyi, állami és szövetségi választáson New Jerseyben. 

2005-ben összeült egy kértpárti bizottság, mégpedig Jimmy Carter volt demokrata párti elnök vezetésével, amely

ezért kritikát fogalmaztak meg a levélszavazással kapcsolatban – márpedig 2020-ban a demokraták épp ezt a szavazási módot erőltették. Az egyik legfontosabb kifogás az volt 2005-ben, hogy a levélszavazás esetén nehezebb ellenőrizni a személyazonosságot, és könnyebb több államban szavazniuk azoknak, akik egyik államból a másikba költöztek, illetve így könnyebb halottak nevében szavazatot leadni. 

A CalTech/Mit Voting Technology Project 2001-es jelentése is arra jutott, hogy a legnagyobb veszélyfaktor a távolmaradó szavazás (absentee ballotting), és azt javasolta, hogy a tagállamok korlátozzák a levélszavazást, viszont bátorítsák a személyesen való szavazást. 2012-ben a New York Times és a Washington Post, két baloldali lap is a levélszavazás csalásfaktoráról értekezett. Azóta megváltozott az álláspontjuk.

Mi lesz a következő részekben?

1. A halott szavazóktól Zuckerberg és Soros pénzéig – utazás az amerikai választások mélyére

2. Igazolatlan szavazóktól a kitöltött szavazólapokig – így növelik a csalás esélyét a demokraták

FOLYTATJUK!