Berg Dániel frusztrált aggodalmai és a jobboldali populizmus

„Megrázó és gyomorforgató eseményeknek lehettek tanúi azok, akik szerdán követték az élő közvetítéseket Washingtonból. Egy szélsőségesekből, összeesküvés-hívőkből álló fanatikus csürhe megostromolta a Capitoliumot, erőszakkal behatolt az amerikai törvényhozás épületébe” – írja Berg Dániel az Azonnalin, hozzátéve: „az Egyesült Államok ehhez hasonló jeleneteket utoljára talán a XIX. század közepén, a polgárháború alatt látott”. 

Berg Dániel úgy fogalmaz: „A gyűlöletkeltésen, a hazugságokon, a tömegek elvtelen manipulációján és a társadalom megosztásán alapuló politika foglyul ejti országunkat.” Mármint Amerikát is, ahol szerinte így kormányzott Trump, és persze Magyarországot is, ahol így kormányoz Orbán.

Hát, én nem tudom, hogy a felvilágosult, világlátott, nemzetközileg tájékozott, Amerikában született, amerikai identitására büszke Berg Dániel honnan veszi mindezt, és hol élt az előző években, de vegyük sorra a Berg állítását cáfoló történelmi példákat, majd vessünk egy gyors pillantást Trump elnökségére és a „populizmusra” a sopánkodó aggódás helyett.

csak hát valószínűleg Berg Dániel is egy irányba tud csak aggódni, akár Sárosi Péter.

Nem tudom, Berg mit ért „hasonlón”, de a polgárháború alatt senki nem tüntetett a washingtoni Capitoliumon, a mostani capitoliumi balhét pedig még négy halottjával együtt sem javallanám összehasonlítani egy háborúval.

Berg Dánielre is vonatkozik, amit tegnap írtam: aki drukkolt a BLM-nek a nyáron, szimpatizált a zavargó BLM-csőcseléknek, és nem ítélte el azt, hogy Hillary Clinton a 2016-os választások után még jóideig kétségbe vonta annak eredményét, annak a mostani aggódása felfújt, politikai hiszti. 

De mondok még pár ilyen jelenetet a polgárháború óta.

Krízisjelenetek az USA-ban

2016-ban, a választások másnapján Hillary Clinton hívei hisztizve masíroztak Washington és New York sugárútjain. Kétségbe vonták az amerikai demokrácia egyik alapját, az elektori rendszert és azt, hogy nem az amerikai nép, hanem a tagállamok népe választ elnököt. Ez nem ássa alá a demokratikus értékrendszereket? Meg az, hogy az oroszok segítségével terjesztette, hogy az oroszok segítettek Tumpnak hatalomra jutni?

1998-ban a képviselőház impeachment-eljárást indított Bill Clinton Demokrata párti elnök ellen a Fehér Ház-beli szexbotrányai miatt.  Az elnök maradt. 

1973-ban eszkalálódik a Watergate-botrány, ami miatt 1974-ben inkább lemondott Richard Nixon elnök, mintsem hogy impeachment-eljárás keretében távolítsák el az elnöki székből. 

1963. november 22-én Dallasban meggyilkolták Kennedy elnököt. Ez épp száz évvel volt azután, hogy a polgárháború a kellős közepén tartott. Oké, nem a washingtoni Capitoliumot mászta meg egy adag tüntető, „csak épp” lelőttek egy elnököt.

Az ötvenes-hatvanas évek a polgárjogi mozgalom gyakran erőszakba torkolló küzdelmeivel telt.

Az 1876-os elnökválasztás egyértelmű győzelem nélkül zárult le. A szavazatszámot tekintve egyértelmű volt Samuel J. Tilden demokrata jelölt győzelme, aki 50,9 százalékkal verte a 47,9 százalékot kapó Rutherford B. Hayes republikánus jelöltet, az elektori kollégiumban azonban patthelyzet alakult ki. Ugyan 184-165 arányban itt is Tilden nyert, de négy tagállamban erősen vitatták az elektori szavazatok érvényességét, így összesen húsz szavazat volt bizonytalan. A helyzet kivizsgálására a kongresszus bizottságot állított fel.

A történészek azóta levont következtetése az, hogy Tilden lett volna a nyertes. A kongresszusi bizottság azonban az akkori republikánusokhoz húzott, és 8-7 arányban elfogadta három vitatott állam republikánus hivatalnokainak jelentését, így a végeredmény az elektori kollégiumban 185-184 lett Hayes javára. Az elnökség és a szenátus is republikánus kézbe került – ám a képviselőházban demokrata többség volt. Ezért aztán a két párt megkötötte az 1877-es kompromisszumot, mely véget vetett a déli államok háború utáni megleckéztetésének.

És ha már polgárháború: az 1860-as elnökválasztást, melyen a választói részvétel a valaha volt egyik legmagasabb, 81,2 százalékos volt, úgy nyerte meg Abraham Lincoln, hogy tíz déli államban egyáltalán senki nem szavazott rá.

A Capitoliumot ekkor sem ostromolta meg senki, csak épp utána kitört a polgárháború.

Nem Trump, hanem a baloldal gyűlölködik

Berg szerint az előző négy évben rossz vezetés alatt volt Amerika, Trump „vélhetően komoly neurózisokkal küszködő személy”, aki felhergelte a tömeget a demokrácia alapintézményének megostromlására. Nos, gyökeresen máshogy látjuk a dolgokat. Csak egy adat: Donald Trump elnöksége alatt, a koronavírus-járvány előtt 5 százalékra csökkent a feketék munkanélküliségi rátája, ami a valaha volt legalacsonyabb arány; a feketék szegénységi mutatója pedig 21 százalékra csökkent, ami úgyszintén történelmi siker. És nem, nem csak a közmondásos világgazdaságnak köszönhetően, hanem Trump intézkedéseinek köszönhetően is. 

Ahogy Anthony Esolen professzor írta nekünk: Trump „lazította a középosztálybeli és munkásosztálybeli amerikaiakon lévő pénzügyi nyomást, Úgyszintén lazította a szövetségi szabályozás terhét, így most városok és kisvárosok saját maguk gyorsabban és gazdaságosabban tudják renoválni az útjaikat és a régi épületeiket.” Emellett jó száz éve ő volt a legkevésbé harcias, ami a külpolitikát illeti. 

Berg szerint Trump hozott gyűlöletet és megosztottságot, Esolen professzor szerint viszont „a gyűlölet és megosztottság már régóta velünk van”, és

„a baloldal különösen is gyűlöli a katolikusokat és más keresztényeket”, a balos törvényjavaslatok pedig lerombolnák az Egyesült Államokban a vallásszabadságot.

A jobboldali populizmusról

A Berg Dániel-félék szeretnék Donald Trumpot valamiféle kisiklásnak, anomáliának tekinteni, meg a történelem fatális tévedésének. Csakhogy nem a történelem tévedett, hanem ők. Trumpnak talán annyi, de a jelentős részben általa meghatározott új irány remélhetőleg és egyre biztosabban a Republikánus Párt új irányvonala lesz. 

Novemberben Trumpra szavazott a 35 év alatti hispánok, a 35 év alatti feketék és a melegek egyharmada. Úgy látszik, szerintük Trump politikája nem volt gyűlöletkeltő. A fekete Jason Whitlock szerint a 2020-as elnökválasztás a szeretet és gyűlölet választása volt, csak épp nem úgy, ahogy Berg gondolja, hanem fordítva: a Trumpra szavazók nagy része azért voksolt rá, mert őt akarta elnöknek; a Bidenre voksolók viszont nem saját maga miatt voksoltak rá, hanem Trump ellen. 

Egyre többen megfogalmazzák: a Trump előtti, neolib-neokon Republikánus Pártnak – hála az égnek – annyi. A demokraták persze imádnák, ha az visszatérne, mert azt könnyű lenne legyőzni. Az új Republikánus Pártot már nem, az ugyanis megtalálta a többség gyűlöletében tobzódó, kisebbségek koalícióját építő demokraták ellenszerét: egyesíteni mindenkit az amerikaiságban, és felkarolni a munkásosztályt, a kisembereket, függetlenül fajtól, vallástól, irányultságtól. Ezt nevezik Bergék populizmusnak: hogy a republikánusok begyűjtik a magára hagyott munkásosztály szavazatait. Ez a társadalmi réteg régen a demokraták szavazótábora volt. Most

(vagy egyáltalán szavazni).

A fordulat pedig bejött: a demokraták arra készültek, hatalmas vereséget mérnek a republikánusokra, irgalmatlan pénzt öltek prominens republikánus képviselők és szenátorok leváltásába – sikertelenül. A republikánusok elvesztették a szenátusi többséget, és nincs képviselőházi többségük, de nagyon megszorongatták a demokratákat, akik még tagállami szinten sem könyvelhettek el sikereket. 

A jobboldali populizmus az nem valamiféle alattomos ösztönökre hajazó, önző hatalomtechnika, hanem a Berg-féle akárholok és a normális valaholok ellentéte – ahogy azt David Goodhartnak a Századvég jóvoltából magyarul is olvasható, általunk is recenzált könyve fogalmaz. Mondvacsinált aggódás helyett inkább azt kéne elolvasni.

Ahogy a The Federalist szerzője fogalmaz: a republikánusok „felkarolhatják a populizmust, és a középjobb, sokfajú munkásosztály pártja lehetnek. A 2016-os republikánus szavazótábor gazdaságilag liberálisabb és értékrendjében konzervatívabb, mint bárki gondolta volna, miközben a demokraták egyre balrább tolódnak.” 

Egyre egyértelműbb az amerikai jobboldali értelmiség körében is (ajánlom például Gladden Pappin dallasi professzor cikkét), hogy a republikánusoknak a trumpizmust kell továbbvinni Trump nélkül, sőt akár még azon is túl mehetnének, egyfajta integralizmus felé.

A nagy aggódás a capitoliumi tumultus okán igazából nem a demokráciának meg ilyesmiknek szól. Berg Dániel és elvtársai most élvezkednek és tobzódnak abban, hogy Trump végre távozik a hatalomból, és elnöksége miatti poszttraumás stresszüket élik ki, belevetítve abba a három ciklusnyi Orbán-kormány miatti frusztrációjukat is.