Mennyien vannak a pedofil papok? Vannak-e hamisan megvádoltak közöttük? Mit hazudott el a botrányokat egykor kirobbantó Boston Globe? Tényleg létezik-e elnyomott emlékezet? Eloszlatunk pár alapvető tévedést!
Papi molesztálásáról számolt be a hétvégén Hodász András, akiről kiderült, hogy a papságot is otthagyja. A főegyházmegye közleménye jelezte: Hodász atya bármikor jelenthette volna az esetet, de nem tette meg. Mint az azóta a Hodásznak a Telexnek adott interjújából kiderült, kamaszként molesztálta egy pap, akit aztán az egyház kirúgott, a hatóságok pedig lecsuktak.
Arról, hogy a magyar egyház eddig mit tett, és hová lehet fordulni, ha valakit egy pap vagy egyházi alkalmazott molesztál, már írtunk.
Most arról próbálunk teljes képet adni, hogy milyen nagyságrendűek a papi molesztálások. Lerántjuk a leplet a Boston Globe-ról, ami 2002-ben kirobbantotta a kortárs egyházi pedofilügyeket, a lap ugyanis egyoldalúan tudósított. Emellett rámutatunk arra is, hogy sok esetben hazudnak a feljelentők.
A papi abúzusbotrányok 2002 elején robbantak ki a Boston Globe-nak köszönhetően, azóta vannak a figyelem középpontjában. Ebből film is született, az Oscar-nyertes Spotlight (amit itt húztunk le). Azonban Boston Globe túlnyomórészt olyan eseteket írt meg a nyolcvanas évekből 989 (átlag nap két és fél) cikkben, amelyeket egy évvel korábban már egyik városi vetélytársa, a Boston Phoenix is megírt. Ettől persze ezek a történetek valósak voltak, de a lap szempontjából nem éppen eredetiek.
Nem csoda, a széleskörben elkövetett iskolai abúzusok témája nem igazán jelenik meg az amerikai médiában.
A Globe arról sem írt, amikor 1977 decemberében, Boston külvárosában a rendőrség felderített egy meleg pedofilklubot, amelyben négy év alatt 63, 8-13 év közötti kisfiút rontottak meg. A lap 1979-ben a belső oldalakon írt egy-egy rövidhírt az üggyel kapcsolatos bírósági ítéletekről. Sőt a nyolcvanas években közölt olyan cikkeket, amelyek szerint a kiskorúval való szexuális kapcsolat rendben van.
Például Beth Winship tízszer ajánlotta az olvasók figyelmébe Wardell B. Pomeroy, Alfred Kinsey pedofil kutatótársa Girls and Sex című kötetét, ami szerint az apák és lányaik közti szex „gazdagító” és „kielégítő” lehet. A lap 1980. június 17-én közölt egy cikket, amelyben egy középiskolás diákfiú panaszkodott arról, hogy szexre kényszerítette egy tanárnő. Pár nappal később egy diáklány írt, aki szerelmes volt az egyik tanárába. Winship válasza az „Ask Beth” rovatban az volt: küldjön a tanárának képeslapot.
Úgyszintén a hetvenes évek végén történt, hogy Thomas Revees, a NAMBLA (Észak-Amerikai Férfi/Fiú Szerelmi Szövetség) elnöke nyíltan kiállt a „nemzedékközi” szexuális kapcsolatok mellett, a fiatalkorú fiúkat megrontó melegek bírósági elítélése ellen – többek közt a Boston Globe hasábjain. (A NAMBLA-t a nemzetközi LMBTQ-szövetség, az ILGA csak azután tette ki soraiból, hogy az ENSZ azt mondta neki, csak akkor kap konzultáns státuszt, ha kipakolja a pedofilokat.)
A Globe az ezredfordulón kifogásolta azt a nyolcvanas évekbeli gyakorlatot, hogy a gyermekmolesztáló papokat terápiára küldték, majd utána visszahelyezték szolgálatba. Igen ám, csakhogy ugyanezt a terápiát a Globe hangosan éltette a maga idejében.
ők tanácsolták a terápiát, és ők tanácsolták a visszahelyezést is. Az abúzusok miatt meghurcolt érsek, aki pusztán az akkor ünnepelt szakértőkre hallgatott, Bernard Francis Law korábban Mississippiben a feketék jogaiért küzdő pap volt, azaz emberjogi harcos.
Az érintett papok arányszámát világszerte 1-6 százalék közé teszik, Hans Zollner német jezsuita pszichológus, a kérdés szakértője szerint egy-egy társadalomban a papok 3-5 százaléka elkövető.
Amerikában a John Jay-jelentés szerint 1950-2002 között 4392 molesztáló papról tudunk, akiknek 11 ezer áldozata volt. Az érintett papok – derül ki az elemzésekből – több mint 56 százalékának csak egy áldozata volt, akit egyszer molesztált. Akik többeket molesztáltak, azok azonban ezt éveken át tették. A molesztálások több mint negyedéért az érintett papok kevesebb mint 3,5 százaléka a felelős (a 4 százalék 3,5 százaléka). Az érintett papok közül 1950-2002 között 1624 kapott kezelést – sokuk többfélét is. A kutatások szerint
mint a papok által elkövetetteké. A visszaélések száma megnövekedett a hatvanas években, ezután a hetvenes években és a nyolcvanas évek elején volt a csúcson, majd jelentősen lecsökkent.
A kutatások szerint a visszaélések természete azonos volt a társadalom más területein (család, iskola stb) tapasztalt visszaélések természetével, azaz a kizárólagos férfi papság és cölibátus nem valószínű, hogy szerepet játszik abban.
A John Jay-jelentés szerint Amerikában a gyermekkori visszaélések 60 százalékát a családhoz közel álló rokonok, barátok, 30 százalékát közeli családtagok követik el. Írországban a lakosság 25 százaléka volt valamilyen gyerekkori szexuális visszaélés áldozata, az ismert esetek 97 százaléka történt családi környezetben és 3 százaléka egyháziban. A tanárok, edzők és mások által elkövetett visszaélések száma jóval magasabb, mint a papok által elkövetetteké (60 az 1-hez), de még a protestáns lelkészek is 2-10-szer több visszaélést követnek el, mint a katolikus papok. Németországban a pedofilügyek 0,3 százalékába keveredtek bele papok.
Míg például az amerikai fekete protestáns gyülekezetek köreiben az abúzusok áldozatai rendszerint kiskorú lányok, addig a katolikus egyházban jellemzően kamasz, serdülő fiúk.
A Hittani Kongregáció ügyésze, Charles J. Scicluna az Avvenirének adott interjújában is rámutatott, hogy az esetek mintegy 60 százalékában azonos nemű fiatalok iránti vonzódásról volt szó, 30 százalékában ellentétes nemű személlyel folytatott viszonyról; a fennmaradó 10 százalékban beszélhetünk a szó szoros értelmében vett pedofíliáról.
A magát nem hívő lutheránusnak valló Hans-Ludwig Kröber kriminálpszichológus a Cicero című jogász szaklapban egyszer azt nyilatkozta, hogy
és az hallgató vatikáni érsekek voltak a legjózanabb hallgatóság.
A szexuális zaklatási ügyek egyházi kivizsgálását XVI. Benedek pápa szigorította meg, a helyi egyháztól a Vatikánhoz rendelve azt. Korábban a kánonjog 16 éves korig elkövetett szexuális visszaéléseket nevezett pedofil bűncselekménynek, azonban ezt a korhatárt Ratzingerék felemelték 18 évre, az elévülés idejét pedig ötről tízre úgy, hogy azt a 18. életév betöltésétől számítják.
Fontos tudni, hogy ma a kánonjog szerint a szexuális visszaélések nem évülnek el, azaz az egyházi törvény sokkal szigorúbb a világinál. Az egyházi büntetőügyeknél, amelyeket egyházi bíróság tárgyal, valóban van hivatali titoktartás, ám ez nem jelenti azt, hogy aki a világi törvények által büntetett bűncselekményt követ el, az ne lenne feljelenthető világi bíróságon. A diszkréció pedig az áldozat jóhírét és lelki nyugalmát is szolgálja.
Érdekes, hogy az amerikai statisztikák régiótól függően 17-50 százalék közé teszik a hamis áldozatok arányát. A Georgetown Egyetem kutatásai szerint ez 17-25 százalék; a Bostoni Érsekségnél, ami az első és legismertebb eme botrányok sorában, 32-45 százalék; a Los Angeles-i Főegyházmegyében pedig egy FBI-ügynök becslése szerint a gyanúsítások fele, azaz 50 százaléka volt hamis. Ez részben azt jelenti, hogy egyes ügyvédi irodák üzletet csináltak a papok hamis meggyanúsításából.
Legutóbb a nemrég elhunyt, ausztrál George Pell bíborost, Ferenc pápa tanácsadóját gyanúsították eltussolással és molesztálással alaptalanul (a First Thingsen megjelent egy részletes cáfolat).
Úgyszintén jó tudni, hogy sok hamis áldozat hivatkozott az „elnyomott emlékezetre”, azaz arra, hogy elfelejtette, mi történt vele, és csak terápia hatására jutott újra eszébe – ilyen azonban nem létezik, tudományosan cáfolták. Richard Ofshe, a kaliforniai Berkeley szociálpszichológusa szerint például az
„elnyomott emlékezet elmélete a 20. század kuruzslása”.
Ugyanezt gondolja Paul McHugh, a Johns Hopkins University pszichiátria szakának tanszékvezetője, a világ egyik vezető pszichiátere. Azok ugyanis, akiket szexuálisan molesztáltak, sokkal inkább a részletes emlékekkel küzdenek, nem az elfelejtésükkel. Tévedés az elnyomott emlékek elmélete Richard J. McNally, a Harvard pszichológia professzora szerint is, aki Remembering Trauma (Emlékezni a traumára) címmel írt könyvet a gyermekmolesztálásról. És hasonlóképp vélekedik Elizabeth Loftus, a University of California Irvine pszichológia professzora, aki a világ egyik vezető emlékezetkutatója. Loftus írt is egy könyvet közösen Katherine Ketchummal The Myth of Repressed Memory (Az elnyomott emlékezet mítosza) címmel.
Szögezzük le: soha, egyetlen egyházi szabály sem tiltotta meg senkinek, hogy világi bírósághoz forduljon: világi jogi ügyekben a kánonjog egyszerűen nem illetékes. Legutóbb a Vatikán föl is hívta erre a figyelmet a honlapján közzétett útmutatóban. A brit katolikus egyház minden évben nyilvánosságra hozza, mennyi ilyen gyanúsítás volt, azokat pedig jelenti a rendőrségnek. Ilyet egyetlen más szervezet sem csinál. Amúgy a brit papok 0,4 százaléka ellen merül föl vád, és még kevesebbet találnak bűnösnek.
XVI. Benedek pápa még bíborosként, a Hittani Kongregáció vezetőjeként dolgozta ki a 2001-es, szigorúbb eljárási szabályokat a vétkes papok ellen, ő a szerzője a már említett a De delictis gravioribus című, ezzel foglalkozó egyházi szabályozásnak, és ő állt a II. János Pál által kiadott Sacramentorum sanctitatis tutela mögött. Aztán 2005-ben Ratzinger volt az, aki megszigoríttatta a szemináriumi felvételit. XVI. Benedekkel szemben is felmerültek vádak, hogy eltussolt volna ügyeket, ez azonban nem igaz (ezekről itt írtunk).
A szexuális visszaélést elkövető papok ügyeinek kivizsgálása az ezredfordulóig helyi szinten folyt, a püspökre volt bízva, fellebbezés esetén másod- vagy többedfokon a Rota Romana, a Szentszék rendes fellebbviteli bírósága tárgyalta az ügyet. Ellenben ha a szentségek kiszolgáltatásával kapcsolatban követték el, azaz például gyónás ürügyén (erről szól az 1962-es Crimen Sollicitationis), ekkor Róma (a Hittani Kongregáció) volt az illetékes, nem a püspök. Ma már azonban éppen Ratzingernek köszönhetően minden ilyen ügyet jelenteni kell a Hittani Kongregációnak, így az felügyelni tudja az eljárást, amit így nem lehet elaltatni.
A vízválasztó a 2019 május, amikor megjelent Ferenc pápa Ti vagytok a világ világossága című apostoli levele. Ebben a szentatya elrendelte, hogy minden egyházmegyében és szerzetesrendnél legyen gyermekvédelmi felelős és hozzá rendelt szakmai stáb, és előírja a hatóságokkal való együttműködést is.
Itthon a https://katolikus.hu/gyermekvedelem/#LATIN oldalon bárki tehet bejelentést, és persze személyesen vagy levélben is lehetséges jelezni, ha valakit molesztált pap vagy egyházi alkalmazott. Az illetékes egyházmegye gyermekvédelmi bizottsága azonnal nekilát kivizsgálni az ügyet, akkor is, ha az több évtizede történt – bár ekkor a bizonyítékok összegyűjtése nehezebb. Az áldozatnak megadnak minden jogi, mentális-pszichikai és spirituális segítséget.
A népszerű republikánus influenszer gyilkosáról kiderült, hogy egy transzneművel élt együtt, és hiába republikánus a családja, ő maga régen radikálisan balra tolódott. Nem a Charlie Kirk elleni az első transzneműséggel kapcsolatos, egyben keresztényellenes merénylet Amerikában. Összefoglalónk.
Az amerikai vállalatok a harmadik legnagyobb beruházói közösséget alkotják jelenleg Magyarországon.
Az író, festő- és előadóművészt, a Budapesti Református Cigány Szakkollégium vezetőjét egyebek mellett a romapasztorációról, Krisztus cigány hangjáról, a pokolról és az isteni fényről kérdeztük. Interjúnk.
A Magyar Szemle különszáma a kultúr- és politikai kereszténység kérdését járta körbe. A lapbemutatón a szerzők Orbán Viktor tusványosi szavaira is reagáltak.
Az a helyzet, hogy ezekben a figurákban az eszme felülírja az emberséget, és csak azért nem akasztanak, nyaktilóznak és lövöldöznek még, mert ahhoz is gyávák. Ungváry Zsolt írása.
A Trump-párti aktivista és hívő keresztény elleni merénylet a legújabb hibbant szélsőbaloldali elméletek és az általuk hiszterizált közállapotok következménye. Charlie Kirk halálára. Szilvay Gergely írása.
Nem mindennapi jelenetek.
