Egy vakvágányra futott influenszerpap históriája

Nagy port kavart, elsősorban a virtuális térben, hogy a nyilvános szereplései miatt közismert Hodász András atya visszavonul a papi pályáról, és legalábbis egy év szünetet tart. A sokszor és sokfelé megforduló, általában kiemelkedően tehetségesnek tartott Hodász András hétfőn közölte a hírt. Ennek apropóján bemutatjuk a papot, aki egyesek szerint túl közel repült a pártpolitika gyertyalángjához, érthető hát, hogy most inkább kiszáll egy időre.

András a középpontban

Noha szülei vallásosok voltak, édesanyja egyenesen hitoktató, a negyvenegyet a napokban betöltő Hodász András saját bevallása szerint eredetileg nem feltétlenül papként képzelte el az életét. Miután leérettségizett, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar–kommunikáció szakát végezte el, utóbb pedig tanárnak szegődött a Budapesti Ward Mária Gimnáziumban.

A család vagyoni háttere adott volt, édesapja a rendszerváltás után vállalkozóként felépítette a családi céget, amit azóta két idősebb fia vezet, Andrásnak is megvolt, mint néhány éve a HVG-nek kifejtette, mindene: barátnő, saját kereset, lakás, autó. A szülei pedig eleinte „sokkot” kaptak, amikor közölte velük, Isten papnak hívja,

Akkor még feltehetőleg nem sejtették, hogy részben ez az, ami az akkor 26 éves fiatalember számára végzetes közelségbe hozza majd a politikát.

Bírálói is általában egyetértettek abban, hogy karizmatikus jelenség, volt kollégája a 777.hu keresztény hírportálnál úgy fogalmazott: ő volt „a lázadó zseni, akit mindenki kihasznált”. Ami a mondat első felét illeti, némiképpen alátámasztja például számos nyelvtudása – az angol és a francia mellett a héber, a latin, az újgörög és az olasz nyelvet is bírja –, vagy hogy lelkipásztora ösztöndíjjal küldte ki Rómába két év továbbképzésre felszentelése után. Egyébként 2014. június 14-én szentelték pappá Esztergomban, majd a kétéves római vakáció után a kispesti Nagyboldogasszony-templom káplánja, 2018-tól plébániai kormányzó lett az Angyalföldi Szent Mihály plébánián, valamint egyetemi lelkész.

Egyszer egy interjúban Zacher Gábor azt mondta saját magáról, hogy neki „a média a drog”, utalva arra, hogy a médiaszereplései éltetik. Minden jel arra utal, Hodász hasonlóképpen érzett, csak kevésbé volt válogatós a felé irányuló figyelem kapcsán, s mindemellett volt benne egyfajta elfojthatatlan közléskényszer, amit közvetlenül is szeretett volna kiélni a hallgatósága felé. Alighanem részben ez okozta későbbi felfutását olyan körökben is, amelyek a lehetőséget látták meg benne.

Ahogy visszaemlékeznek rá: „A szemünk előtt lett a motivált, önazonos, vidám emberből egy egyre inkább befelé forduló, a helyét már nem találó ember.

Hodászban kétségkívül volt egy jókora adag reformkényszer, de nem feltétlenül volt ez csupán póz. A görkorcsolyás pap mintájára ő lett a motoros pap, sárga-fekete (azóta eladott) Ducatin szelve sötét reverendában az utakat, szenvedélyéről videóban is vallott sokáig virtuális szószékeként szolgáló 777 blogon. A hatásvadászat mindazonáltal nem állt tőle távol, s ekkortájt kezdett megfogalmazódni a később gyakran hangoztatott vád, hogy – az emberi természettől egyáltalán nem idegen módon – kissé saját hatása alá került a fiatal pap, aki egy interjúban önmagát nárcisztikusnak is nevezte.

Elsődleges célközönsége – természetesen – eleinte az ifjúság volt. A 777-es visszaemlékezés szerint csüngtek rajta a fiatalok, és itták a szavait, könyve – amely a blogján zajló párbeszédek szerkesztett verzióját tartalmazza, és Praliné a léleknek címet viseli – alapján, egy erősen egyházkritikus recenzió szerint „tud fiatalosan fogalmazni, és néha vannak egész lényeglátó gondolatai, valószínűleg emiatt kezd az ember figyelni rá.

Mindazonáltal Hodász kedvelte az egyházi tabuk feszegetését, s lételeme volt a provokatív kérdésfeltevés. „Atya, hogyan találom meg a barátnőm G-pontját? Ezt én nem tudom” – fogalmazott például a Szólj be a papnak! 2019-es záróeseményén, ebben az évben pedig támadást indított a közösségi médiában, elindította Youtube-csatornáját és Instagram-mémoldalát Papifrankó néven, illetve a Facebookon is megjelent. A rákövetkező év augusztusában közölte, be kell fejeznie a Papifrankó futtatását, 2021-ben újrakezdte, végül idén márciusban végleg leállította, mint mondta, „részben az őt ért támadások miatt”.

Kissé tehát úgy tűnhet, Hodász már ezen a ponton két szék között találta magát: természetesen jókora számban akadtak követői, ugyanakkor az evangelizációs törekvése az ifjúság körében a jelek szerint inkább az amúgy is hívő, de elbizonytalanodott fiatalokat tudta visszacsábítani a pásztorbot alá, nem tudott eljutni a szkeptikusokhoz, miközben magára vonta elöljárói rosszallását is.

Korpa között

Az egyik legismertebb és talán legjellemzőbb ilyen történet az LMBTQ-mozgalommal kapcsolatos ambivalens viszonyából fakadt. Egyrészről 2019-ben a M5 műsorán egészen konkrétan „a homoszexualitás terápiás gyógyításáról” értekezett, kiváltva ezzel a sajtó egyik felének haragját. Álláspontját előbb igyekezett többször is megmagyarázni, majd utóbb többször bocsánatot kért, s úgy fogalmazott, „rettenetesen naiv volt”. Aztán utána a Coca-Cola provokatív, jobboldali szereplők részéről kontraproduktív módon betámadt „love is love” kampánya kapcsán már az elfogadásról és az empátiáról értekezett.

Bizonyos progresszív egyházi vagy kváziegyházi körök is segítettek az átmenetben – erről Szilvay Gergely kollégánk írt sommás publicisztikát. Köztük is előkelő helyet foglaltak el olyanok, mint a közismerten egyházellenes Perintfalvi Rita, vagy éppen a Telexszel kooperáló Szemlélek blog –

Innen már valóban nem volt messze a pártpolitika: mint azt Köntös László református lelkész már 2018-ban, Hodász András első, 168 Órás interjújára célozva megállapította: „Csak annyi történt, hogy a balliberális média manipulálta Hodász Andrást, politikai terméket csinált belőle, anélkül, hogy ő észrevette volna.” Az inkriminált interjúban a pap listaszerűen felsorolva kikelt a kormányzat intézkedései és kommunikációja ellen, menekültellenesnek nevezve a kormányt, lepratelepnek a kórházakat, felemlegetve a paksi beruházást és még számos más ügyet.

A hangvétel a továbbiakban hol tovább éleződött, hol ellágyult – szeretet, empátia, másik orca –, de tartalma végig konzekvens maradt. Aztán moralizált a Soros Györggyel kapcsolatos kampányon, ám olykor maga is kétségbe vonta, jó ötlet-e papként politizálnia. Végül idővel a Szemlélek progresszív blogon találta magát, ahol Trianonról polemizált (az írását azóta valószínűleg törölték, legalábbis a 404-s hibakód erre utal), emellett kiállt mellette a Népszava (nyilván Erdő Péter ekézésével „csomagkapcsolva”). Kettős mércével vádolta meg a jobboldali keresztény nyilvánosságot, miután az felháborodott azon, hogy a DK-s politikus, Niedermüller Péter „rémisztő képződményeknek” nevezte a heteroszexuális fehér keresztény nőket és férfiakat.

Hodász részt vett az Index „temetésén”, amelynek élén szelfizett a „teológus aktivista” ellenzéki politikussal, Lukácsi Katalinnal is, de hasonló,

amikor egy miséje után állt be pózolni az ellenzéki miniszterelnök-jelölttel, akinek Mindenki Szabadegyeteme című rendezvényére is ellátogatott most nyáron. Egyébként a választási kampány során nyíltan fel is vállalta, hogy MZP-t támogatja, ahogy hónapokkal később a KATA módosításával kapcsolatos tüntetésen is feltűnt.

Az egyháznak nyújtott kormányzati támogatások kapcsán is heves vitákat vívott, többek között Kocsis Fülöp atyával, s végül jutott el egészen odáig, hogy a választások után április 15-én interjúban úgy fogalmazott: „Magyarországon a szívekben győzött a kommunizmus.” A Szabad Európa Rádiónak pedig a magyar társadalom betegségéről beszélt.

Visszavonulót fújt

Miközben a közösségimédia-jelenléttől való visszavonulására ideiglenesen többször sor került, papi hivatásának feladásáról nyilvánosan nem beszélt. Végül idén áprilisban a Válasz Online-nak már azt mondta, amikor a papi pálya esetleges elhagyásáról kérdezték: „hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben”. Két hétre rá pedig a Szabad Európa Rádiónak azt mondta: papi életpályáját is válságban érzi, aminek az lehet a vége – vagy a közepe –, hogy egy év szünetet tart majd a hivatásában.

A híresztelésekkel ellentétben azonban nem a teljes laicizálást választotta, csupán egy év „szabadságot” kért. Visszavonulása után Perintfalvi nem mulasztotta el kétszer is odaskiccelni kézjegyét (körülbelül ennyire lehetett neki fontos, hogy Hodász búcsúposztjában azt írta, „most elcsendesedésre és nyugalomra van szüksége”), mi másra is használva fel a lehetőséget, mint (meglepetés!) Erdő Péter bíboros kritizálására. Márki-Zay is posztban búcsúztatta, igaz, ő ezúttal nem kereste mindenáron az önmegvalósítás lehetőségét, azt írta: kívánja, Hodász találja meg útját.

Hodász viszont egyelőre, ígéretéhez híven, az elcsendesedést választotta. A 777 blog pedig arra kérte a híveket, imádkozzanak érte; mert most erre van szüksége. 

Kapcsolódó

Bayer Zsolt: Hodász úrhoz – még egyszer

És azt is eldöntheti mindenki, beletöröltem-e a lábam a papba. Bővebben...

Hodász András - A lázadó zseni, akit rengetegen kihasználtak

Nem tehetünk úgy, mintha nem lenne felelősségünk abban, hogy egy zseniális papot veszítünk el – egyelőre csak egy évre. Bővebben...

Erdő Péter, bíboros úr, Ön mitől fél?

Nyílt levél Hodász András felmentése kapcsán. Bővebben...

Örülhetnek most a libsik, egy papot elvesztettünk miattuk

Az olyan sérült embereknek, mint Hodász, másra sincs szükségük, csak az Egyházra. Bővebben...

Kilépett? Lelépett? Végleges?

Magyarázó írásunk a Hodász-bejelentés margójára. Bővebben...

Ma reggel egy esős, borongós napra ébredtünk

Hodász András atyát Erdő Péter Bíboros Úr felmentette a papi szolgálat alól. Bővebben...