Önellentmondások a mozgalomban
Ráadásul az LMBTQ-mozgalomnak néhány teoretikus ellentmondással is meg kell küzdenie. Miközben ugyanis a mozgalom egyes irányzatai azt hirdetik, hogy a homoszexualitás veleszületett, erről koránt sincs tudományos konszenzus, nem találtak sem meleg gént, sem meleg agyi jellemzőket, sem másféle erre utaló jelet. Amikor Simon LeVay neurobiológus ugyanis előállt azzal az elméletével, hogy egy kis agyi felület okozhatja a homoszexualitást, akkor a Brown Egyetem fejlődésgenetikusa, az egyébként baloldali-liberális Anne Fausto-Sterling azzal a ma már elterjedt, posztmodern érvvel kritizálta tudóstársát, hogy heterókra és melegekre egyszerűsíti le az emberi szexualitást, ami viszont szerinte inkább skálaszerű.
A melegmozgalmon belül is szemben állnak egymással a veleszületettség hívei és ellenzői.
Ha ugyanis elfogadjuk azt a posztmodern érvet, hogy az emberi szexualitás, a férfiasság és nőiesség úgymond társadalmi konstrukció, vagy azt a melegmozgalomban és feministák közt befolyásos, radikális felfogást, amely szerint az emberi személyiség teljes mértékben interakciók terméke, akkor definíciószerűen kizártuk azt, hogy bármilyen szexuális irányultság veleszületett legyen, akkor pedig ha valaki nem akar meleg lenni, miért ne lehetne heteró? Nem is beszélve arról a megközelítésről, ami szerint mindenki szabadon váltogathatja nemi identitását, s találhat ki új nemi identitásokat.
Az egész kérdés tehát sok bizonytalanságot tartalmaz, a teoretikus tisztázatlanságoktól a megközelítések sokszínűségéig, amelyet nem lehet fekete-fehéren kezelni. A dolog nem olyan egyszerű, hogy minden melegből lehetne heterót csinálni vagy hogy minden ilyen törekvés eleve gonosz, vannak bizonytalan és feltáratlan területek, a liberális felfogás szerint pedig engedni kell mindenkinek, hogy az legyen, ami lenni szeretne.