Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.

Véget vet az ügyeskedésnek a minisztérium: rendet tesznek a magyar magánegészségügyben

2025. december 04. 20:30

Akár új jogszabályok is jöhetnek.

2025. december 04. 20:30
null

A magánegészségügyi szektor tisztulását sürgeti a frissen megalakult szakmai koordinációs testület – erről beszélt az InfoRádiónak a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) Magánegészségügyi Tagozata elnöke. Fábián Lajos Károly szerint a piac rendbetételére régóta szükség van, mert még mindig gyakoriak a visszásságok:

sok szolgáltató nem tölti fel a betegadatokat az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (EESZT), és előfordul, hogy nem adnak számlát a pácienseknek.

„Ez elsősorban a kisebb, akár lakásrendelőkre jellemző, ahol egy-két orvos dolgozik. A nagy, ismert intézményeknél ez már nem fordulhat elő, mert túl nagy a nyilvánosság figyelme. A kisebb helyeken viszont sokszor nem fordítanak kellő figyelmet a szabályok betartására – ezt mi magunk is látjuk a szektoron belül. Ennek nemcsak betegjogi és minőségi, hanem komoly adó- és nemzetgazdasági következményei is vannak” – fogalmazott az elnök.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

A november végén létrehozott koordinációs testületben a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, a fogyasztóvédelem, a Magyar Biztosítók Szövetsége és a VOSZ egészségügyi tagozata vesz részt. A testület fő céljai:

a betegek előre megkapják a részletes, tételes költségbecsléssel ellátott kezelési tervet, ne lehessen indokolatlan vizsgálatokat elvégeztetni velük, a honlapokon pontos és naprakész árlisták legyenek kötelezőek, világos, betartható szerződési feltételek szülessenek, minden vizsgálati eredmény és adat felkerüljön az EESZT-be.

Fábián Lajos Károly hangsúlyozta: mindez csak akkor érhető el, ha jelentősen megerősítik az ellenőrzéseket és valódi szankciókat vezetnek be. „Hiába írunk elő bármilyen szabályt vagy elvárást, ha nincs mögötte ellenőrzés és büntetés, semmi nem fog változni. Most először egy mindenki által elfogadható közös platformot kell létrehozni, aztán az állami szerveket és a hatóságokat kell arra buzdítani, hogy ezeket a szabályokat következetesen be is vasalják. A fogyasztóvédelem és az NNGC is ott ül az asztalnál – nekik olyan eszközök vannak a kezében, amelyekkel mi, piaci szereplők nem rendelkezünk. Mi ebben próbálunk segíteni” – mondta.

Az elnök szerint a közös munka akár jogszabály-módosításokat is eredményezhet, az árakba azonban nem szabadna belenyúlni. „Ha az árrendszerrel babrálunk, könnyen újra beindulhat az orvosok elvándorlása külföldről, amit mindenképpen el kell kerülni. A magánegészségügyben jelenleg a legnagyobb probléma a szakemberhiány” – zárta gondolatait Fábián Lajos Károly.

Korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője is azt hangsúlyozta az InfoRádiónak: olyan magánegészségügyi rendszert szeretnének, amelyben a betegek jogai és biztonsága a legfontosabb szempont.

Nyitókép forrása: MTI/Hegedüs Róbert

***

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szemlelo-2
2025. december 05. 12:20
logoff-mihaly: " így tartja kontroll alatt a költségeket." Ez egy nagyon fontos szempont. Ugyanis az egészségügyben a felső határ a csillagos ég. Nincs olyan drága kezelés, aminél ne lenne még drágább. Mindenütt húznak egy határt, hogy mennyit hajlandók fizetni. Ahol csak magán egészségügy van, ott a biztosítók húzzák meg. Persze erre azt lehet mondani, hogy a betegek nem kapják meg a megfelelő ellátást. Így van, de nem is lehet másképp.
Válasz erre
1
0
opht
2025. december 05. 11:52
Kilóg a lóláb: a nagy befektetők a jónevű magánorvosokat is be akarják kényszeríteni a kiépített rendszerükbe, mert egyrészt nem találnak elég orvost, másrészt fáj a foguk erre a szeletre is.
Válasz erre
0
1
istvanpeter
2025. december 05. 10:57
A magán egészségügyi ellátást tejes egészében meg kellene szüntetni, mert az ember és az egészsége nem árú. Egyébként, mint a betegségek tárháza nyugodtan mondhatom, hogy az állami egészségügyi ellátás megfelelő sőt, helyeként egészen jó és kiváló.
Válasz erre
5
2
szemlelo-2
2025. december 05. 10:54
Ismerem mindkettőt. A magánellátás legfőbb előnye, hogy nem kell várni. A betegfelvétel is simább, udvariasabbk. Az orvosok, ápolók legtöbbször ugyanazok és ugyanúgy viselkednek, mint az állami ellátásban, hiszen másodállásban végzik, főállásban valahol egy állami kórházban dolgoznak. Ez meglátszik a rendelési időkön is, bár nem egy orvos egyszerűen ellóg az állami állásából a magánrendelése idejére. A magánorvosi hálózatban erősen érezhető, hogy további ellátásokra, kezelésekre beszélik rá a pácienst - így biztosítják a további bevételt maguknak. De ez külföldön is így van. A kiírt árak betartatása fontos lenne! Gyakorlatilag mindenütt többet számláznak a kezelés végén, mint ami a honlapokon szerepel.
Válasz erre
3
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!