A divattervező őszintén mesélt a kezdetekről, amikor még a nyúlszőr kalapból fűzött övet, a párizsi sikerekről, amelyek közepette rájött, hogy gyűlöli a pörgést, és arról, miért éppen Balatonfüreden találta meg az új otthonát és a divat jövőjét.
1957-ben született Sümegen. Alkotóművész, divat- és jelmeztervező, a Katti Zoób divatmárka alapítója, a klasszikus szalonkultúra egyik utolsó képviselője. Értelmezésében az haute couture nemcsak a ruhakészítés legmagasabb szintje, hanem egy közös nyelv, kulturális üzenet, amelyben az alkotó a mestersége eszközei révén szól hozzá a világhoz. Bemutatói Sanghajtól Párizsig jelentős kulturális események. Divatlexikont ír, irodalmi divatszalont tart, és a márka harmincadik évfordulóján divatmúzeumot nyitott Balatonfüreden. A magyar kultúra követe, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje és a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetés birtokosa.
A divatszalon kifejezés hallatán a múlt századi Párizs világa jelenik meg az ember előtt. Mitől más ma egy szalon, mint egy üzlet?
A szalonkultúra a kezdetek óta velem van. Harminc éve, amikor az első szalonunkat megnyitottuk a Szent István körúton, emlékszem, szorongtam, nehogy bezárjon egy az enyémnél szűkebb világba, és csak a kiskosztüm jusson eszébe rólam valakinek… A divatszalon a gondolatvilágomban egy kulturális tér, ahol az öltözködés csak egy a sokféle áramlatból. Gyerekkorom óta érdekel, hogy az azonos korszakban működő irányzatokat megkeressem az öltözködésben, a lakberendezésben – vagy akár a lekvárfőzésben. (Nevet) A divat tehát sokkal tágabb fogalom számomra: egyidejűleg jelenti azt, amin ülünk, amit eszünk, ahogy beszélünk – ahogy élünk. A szalonban a divathoz kapcsolódó kézműves- és kreatívmunkákat végezzük, ami az építészettől a kulturális koncepció készítéséig sok mindenre vonatkozik. Színháznak, filmnek, operának dolgozunk, kulturális eseményeket szervezünk, arculattervezéssel foglalkozunk, sőt, elindítottuk az irodalmi divatszalonunkat is. Gondoljunk csak abba bele: a 20. század közepéig a divatlapok voltak azok az orgánumok, amelyek hozták a kortárs irodalmat. Kulturális térként tekintünk tehát a szalonra.
Menjünk vissza térben és időben a gyermekkora helyszínére. Hogyan emlékszik vissza a sümegi évekre?
Nehéz, de nagyon boldog és gazdag gyerekkorunk volt. Az ötvenes évek végén születtem, akkoriban nem volt könnyű gyereket nevelni. Az édesanyám ráadásul hármunkról gondoskodott lényegében egyedül. Édesapám egy deklasszált férfi volt, aki elveszítette a tehetségének és a képességeinek megfelelő életpálya lehetőségét, afféle álmodozóként élt, ám sok-sok dráma után feladta, és elveszítettük. Édesanyám viszont, a rendkívül talpraesett falusi parasztlány valószínűleg az Antarktiszon is tudott volna búzát termeszteni, olyan hihetetlen életerővel bírt, és ösztönös bölcsességével, érzelmi és kulturális intelligenciájával beilleszkedett apámék úri világába. Képes volt megteremteni azt a csodát, amiben felnőttünk.
Jól emlékszem a műteremre, a konyhára, a verandára. De leginkább az atmoszférára, a miliőre. Olyan ház volt és olyan kert, ahol jó lenni. Somogyi munkássága összetéveszthetetlenül karakteres, ezer közül is felismerni egy-egy festményét vagy grafikáját. Győrffy Ákos írása.
Amikor az egész világban jelentős kataklizmák történnek, nem nézhetünk lehúzott redőny mögött egy végtelenített Netflix-sorozatot, mert a valóság ránk rúgja az ajtót.
„Szeretek jól kinézni, szép ruhákat hordani.”
Emléke adjon hitet és erőt ahhoz a felismeréshez, hogy mi is képesek lehetünk magunk körül egy szebb és jobb világot teremteni. Koltay Gábor írása.
Olyan világ jön, amikor mindennél nagyobb szükség lesz a hagyományos értékeink és a józan ész melletti kiállásra.
Egyszerűen nem igaz az az állítás, hogy ezek a nehézségek csupán az elmúlt tizenöt évben keletkeztek.
„Magyarország megérkezett a kisszerű, egzisztenciális alkuk korába” – állapította meg a párt.
