Tragédia: a magyar határra tartó személyvonatot robbantottak fel az orosz drónok

Halálos áldozatok is vannak.


Halálos áldozatok is vannak.


Kiderült, hogyan zajlik majd a határvizsgálat a Belgrád–Budapest vasútvonalon, amelynek megnyitása napokon belül esedékes lehet.


A mozdonyvezető életét vesztette, az ítéletidő miatt megbénult a vasúti közlekedés.


A nagysebességű vonat minden előjel nélkül kisiklott egy felújított szakaszon, és frontálisan csapódott a másik szerelvénybe.


A harmadik epizód egyfajta átmeneti résznek is tekinthető: Nagoyából indulunk, de a legtöbbet Setoban időzünk, majd Jokohamában fejezzük be.




Elindult a reptéri fejlesztések pályázati jelentkezési szakasza, erről tartott sajtótájékoztatót a Nemzetgazdasági Minisztérium. Kiderült az is, hova kerül majd a vasútállomás a reptéren. 2030-ra már elkészülhet az első szakasz.


A vonat utasai nem sérültek meg, őket a Katasztrófavédelem munkatársai segítették le.


De legalább nem vert össze valamelyik erőszakosabb nertárs, aki nem tudta levezetni az agressziót egy állami gondozotton.


Jó hírrel jelentkezett a Ferencváros szurkolói csoportja.


Komoly előrelépés volna, ha legközelebb ugyanezt Kápolnásnyék viszonylatban és vonattal tennék.


Európa gyökeresen megváltozott, és sosem lesz a régi.


A szemtanúk rémálomként írták le az estét, a támadót sokkolóval fogták el.


Az utasok elmondták, hogy a történteket sokan eleinte csupán halloweeni tréfának hitték.


A két támadót – egy 32 éves és egy 35 éves brit állampolgárt – a kivonuló fegyveres rendőri egységek az első bejelentéstől számított nyolc percen belül elfogták a helyszínen.


A brit miniszterelnök is megszólalt.


A VEKE is megosztotta azokat az információkat, amik a birtokába jutottak.


Egy vonaton történt a tragédia.


A belügyminisztérium szerint nem tagadták meg a Fradi különvonatának belépést.
