Drasztikus lépésre szánták el magukat a svédek: Magyarországhoz hasonló országot akarnak

Egy svéd törvényjavaslat kötelezővé tenné az illegális bevándorlók rendőrségnek való jelentését.




Egy svéd törvényjavaslat kötelezővé tenné az illegális bevándorlók rendőrségnek való jelentését.


Még mindig nem fogják föl, hogy Budapest nem fog letérdelni, és nem engedi a gerincének megroppantását.


A budapesti segélyhiteltörvény újabb bizonyítéka annak, hogy a nemzet fővárosának zavartalan működése felette kell, hogy álljon a politikai csatározásoknak – tette hozzá a tárcavezető.


A megszavazott törvényjavaslat az egyéni vállalkozóktól a mikrovállalkozásokon és a kis- és középvállalkozásokon át egészen a nagyvállalatokig minden gazdasági szereplőt érint.


Kijev esélyt kapott rá, hogy törlesszen a délnyugat-ukrajnai magyar kisebbségek felé.


Már a héten szavazhat a törvényről a Knesszet.


Hasznosításukra több terv is született.


Megálljt parancsolnának a politikai erőszaknak, megvitatják a fogyatékossági programról szóló javaslatot, módosíthatják az egészségügyi törvényt – többek között ezekre lehet számítani a parlament keddi ülésén.


Sajnálattal tapasztalják, hogy a kiélezett választási kampány keretében rendkívül eldurvult a közbeszéd, sokszor alaptalan hangulatkeltés és rágalmazás is megjelenik.


Ettől félt mindenki.


Csak a magyar kisebbségek felé tennének egy „gesztust”.


A törvényjavaslat szerint a 15 év alattiak nem használhatnák a közösségi médiát.


Meloni kulcsfontosságú törvényjavaslatot készít elő.


Újabb szintre emeli a háborút az elnök.


Egyre nagyobb az esélye annak, hogy szankciókat fogad el Oroszországgal szemben az amerikai törvényhozás.


Már az elhunytaknak járó pénzzel is ügyeskednének az ukránok.


Egyre általánosabb a felháborodás.


Hatalmasra duzzadt tüntetés rázta meg az ukrán fővárost.


A politikus tudja, a „digitális kütyük mennyire be tudják szippantani a gyerekeket”.


Nem kellett sokat várni, azonnal lemondott a hajléktalanügyért is felelős államtitkár.
